Nők futnak nőkért: civil kezdeményezés a menekültek segítésére

Lélek

1400 kilométernyi társadalmi felelősségvállalás: egy kis civil csoport kilométereket és pénzt gyűjt a menekült nőknek.

A Földönfutók névre keresztelt akció ötlete egy baráti társaság tagjainak fejéből pattant ki, akik az Almodóvar Futó Egylet amatőr futókból álló csoportjából ismerik egymást. Ők – 10 nő és egy férfi, aki a Futó Egylet patronáló tagja – vállalták, hogy szeptember 7-e és október 1-e között nagyjából 1400 kilométert futnak, amivel felhívják a figyelmet „az egyik legkiszolgáltatottabb csoport”, vagyis a menekült nők (és gyerekek) helyzetére, és anyagi támogatást gyűjtsenek nekik. „Mi magunk is a futás révén ismerkedtünk meg egymással és jöttünk rá arra, hogy személyes problémák esetén támogató közösségként is kitűnően tudunk működni. Azt gondoltuk, kipróbálhatnánk ezt közéleti ügyekkel kapcsolatban is” – mondta el kérdésünkre Barna Era, a Futó Egylet alapítója és a Földönfutók akció egyik szervezője. „Szeretünk futni és szeretjük, ha előttünk is van kihívás, ezért mindenki akkora távot vállalt, hogy a hétköznapi futóteljesítményéhez képest emelje a mércét.” Így 55 kilométertől egészen 220-ig terjed a vállalások skálája.

false

 

Fotó: Facebook

Mivel a Futó Egylet tagjai közül a legtöbben nők, evidens volt, hogy akciójukkal egy szintén nőkből álló közösséget kívánnak támogatni. És mivel a menekültválságról sokuknak személyes élményük, tapasztalatuk volt, például tavaly kint voltak a Keletiben segíteni, a célcsoport adta magát. Így találták meg a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületet, ahol a menekült vagy oltalmazott státuszú nők hazai beilleszkedését, kulturális integrációját segítik. Ahogy a női programra rábukkantak az akció szervezői, felvették a Menedékkel a kapcsolatot, és úgy döntöttek, futásukkal őket támogatják. „Amit ők csinálnak, az kézzelfogható dolog: segítik a nőket abban, hogy ne izoláltan éljenek, például egy szállón, hogy ki tudjanak mozdulni, színházba és múzeumba járhassanak, megismerjék az itteni kulturális értékeket, a magyar nyelvet. Hogy csoportosan eljuthassanak kulturális intézményekbe, esetleg kirándulni. És hogy a hagyományaikat is megőrizve meg tudják ünnepelni saját ünnepeiket is” – mondta el Barna Era, és hozzátette: a futók személyesen is találkoztak a Menedék csoportjába járó nőkkel.

Az akció első két és fél hetében nagyjából 125 ezer forintot futott össze a csapat, október elsejéig azonban lehet még őket támogatni. Aznap a Földönfutók a Margitszigeten róják majd utolsó köreiket, vállalt kilométereiket, majd egy kisebb baráti beszélgetéssel és piknikkel várják azokat, akik szívesen beszélgetnének az akcióról és a témáról. „Ma már a menekültek több mint 60 százaléka nő és gyerek. Mi futunk, és a magunk eszközeivel szeretnénk 0a figyelem középpontjába helyezni a menekült nők sorsát, amire nőként talán még érzékenyebben rezonálunk.”

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.