Karácsonyi kiskáté a családi békéért: Dicsérd Coelhót akkor is, ha utálod!

Szép dolog felismerni azt, hogy most ideges lettem attól, hogy az anyósom megkérdezte, hogy vaníliapudinggal csináltam-e a tiramisut, de még klasszabb, ha nem azt válaszolom, ami csípőből jönne, hanem mondjuk valami előremutatót fogalmazok meg. Útmutató családi ünnepekre.

A pszichológusok szeretnek a szavakkal játszani, és hát én is pszichológus vagyok, én is szeretek a szavakkal játszani, mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy a kettő között ok-okozati összefüggés is van. Ha viszont nálam nincs összefüggés, lehet, hogy másnál sincs? Lehet, hogy másnál is csak véletlen egybeesésről van szó? Ezen majd elgondolkodom.

De nem most.

Most szóljon a karácsonyi ének.

Mármint én-ek. Így. Kötőjellel.

Arról lesz szó, hogy lelkünk mely összetevőire, identitásunk mely rétegeire van szükség ahhoz, hogy átvészeljük a karácsonyt.

Mondjuk megírhattam volna mindezt előtte is, de az milyen uncsi már, no meg előtte épp másban voltam. Így tehát mindenki jól megnézheti, hogy ezek közül melyik ment magától és melyik nem. 2018. december 23-ára úgyis mindenki elfelejti mindezt, akkor pedig újra megírhatom.

Persze nem tudom, hogy karácsony harmadnapján olvas-e bárki is bármit, vagy mindenki a vécén ülve reménykedik a súlyvesztésben, de ha mégis, hát akkor ennyi petting után most már aztán tényleg jöjjön a Lelki betevő posztkarácsonyi kiskátéja, a Lelkiskáté.

Először is rengeteg türelem kell a karácsony napjainak kibekkeléséhez. A gyerekeink nem örülnek az ajándékoknak, nem kaptak elég sokat, a másiké izgalmasabb, szebb, nem ízlik az ebéd, nem jó a méret, elvesztetted a blokkot, már megvan a könyv, nem érnek rá akkor, amikorra a színházjegy szól, már látták a darabot és már akkor is utálták.

Épp ezek miatt a túloldalról szemlélve combos mennyiségű nagyvonalúság is kell, mert bizony ízlenie kell a kajának akkor is, ha tocsog a rántott hús az olajtól, imádnod kell a garbót akkor is, ha 2017-ben nem a kedvenc anyagod a zsenília, és figyelmesen végig kell olvasnod a Coelho-könyv fülszövegét akkor is, ha egyébként alig vártad, hogy megjelenjen Knausgårdtól a Harcom-trilógia második kötete, a Szerelem, és valamilyen naiv okból kicsit bíztál abban, hogy azt kapod.

De nagyvonalúság kell ahhoz is, hogy ne ilyenkor méricskéljük össze magunkat a másikkal. Mekkora a fája, mennyit keres, jobb fejek-e a gyerekei, mennyi haja van. Ezt a fallikus féltékenységet érdemes az offkarácsonyi időszakra tartogatni. Esetleg akkor is el lehet engedni.

Na, és ha már ez egy lelki cikk, meg ha már a sorok között is előbukkant, akkor a rugalmasság se maradhat ki innen. Ez az egyik legfontosabb tulajdonság, különösen karácsonykor. Aligha telhet el úgy a háromnapos maraton, hogy valami ne változna meg. Át kell szervezni a programokat, mégis meg kell hívni a kevésbé tolerálható rokont, mégsem jön az, aki elviselhetővé teszi az elviselhetetlent.

Mindez aligha fog menni, ha nincs legalább valamennyi önismerete az embernek. Persze minél több van belőle, annál jobb, de már egész csekély mennyiség is elég lehet ahhoz, hogy tudja mondjuk azt, mikor pattan el az agya. Nem árt a másikat is ismerni, ahhoz pedig empátia és mentalizáció is kell, szóval hogy el tudjuk képzelni, hogy a másik mit akarhatott.

De persze mindezek mit sem érnek, ha nincs mellettük egy kis felülemelkedési vágy is. Szép dolog felismerni azt, hogy most elég ideges lettem attól, hogy az anyósom megkérdezte, hogy vaníliapudinggal csináltam-e a tiramisut, de még klasszabb, ha nem azt válaszolom, ami csípőből jönne, hanem mondjuk valami előremutatót fogalmazok meg úgy, hogy abban azért benne legyen a köszönöm, de azért a mascarpone kifejezés is.

Valami ilyesmi az asszertív kommunikáció, amiben én is ügyetlen vagyok, ha a főztömről van szó, úgyhogy inkább rátérek a jótékony és belülről motivált szelektív hallás és figyelem képességére. Bár pszichológus ritkán szokta felhívni ennek előnyeire a figyelmet, de én most mégis megteszem.

„– Ez vaníliapuding?
– Bocs, nem hallottam, mert épp mascarponét kevergettem, viszont milyen jól áll a zsenília.”

De jól jöhet üresnek tűnő párbeszédek esetén is! Senkinek sem fog valójában feltűnni, hogy te csak üresen bambulsz magad elé, amikor a vécében lehúzható vécégurigáról van szó, vagy ha mégis, hát dehogy fog bárki is lebuktatni, azzal ugyanis saját magát is lebuktatná, hiszen

mindenki más is meg akarja magának tartani azon előjogát, hogy bármikor kiszállhasson a beszélgetésből.

Ugyanez a készség nemcsak indifferens témáknál, hanem konfliktusos helyzetekben is hasznos. Nem biztos ugyanis, hogy épp karácsonykor kell összebékíteni a család két része között feszülő pártpolitikai, származási, gazdasági vagy éppen vallási ellentéteket, érdemes megkeresni a témáknak azt a mezsgyéjét, amiben már nem okozol infarktust, de nem is alszik el közben senki. A közös nevezőt persze nem könnyű megtalálni, az igazán felkészült versenyzők éppen ezért listákkal készülnek, az igazán empatikus versenyzők pedig még azelőtt felismerik a nagybácsi halántékán kidudorodó eret, mielőtt ő rájönne, hogy felbosszantottam.

Itt jön elő egy újabb készség, a humor. Kevés dolog van, amit ne lehetne egy jól irányzott poénnal elütni, viszont kevés dolog van, amit egy rosszul irányzott poénnal ne lehetne tovább rontani, azt pedig, hogy mi hogyan hat karácsonykor, nem tudhatjuk biztosan, ezért a humort az ünnepek alatt leginkább arra érdemes használni, hogy mi magunk elmosolyodjunk akkor is, amikor közben éppen olyan tüneteket produkálunk, mint a nagybátyánk halántéka.

De a karácsony azért mégiscsak a szeretet ünnepe, adni is jó, kapni is jó, enni se rossz, de ettől függetlenül is telis-tele van szépséggel az egész, csomó rég nem látott rokonnal lehet találkozni, olyanok is együtt vannak ilyenkor, akik máskor nem szoktak, és hazajönnek az expat barátok és rokonok.

Szóval a hatékonyan emésztő gyomor mellett szükségünk lehet még türelemre, nagyvonalúságra, rugalmasságra, önismeretre, empátiára és mentalizációra, felülemelkedési vágyra, asszertív kommunikációra, szelektív hallásra és figyelemre, és egy csipet humorra.

Egy kifejezéssel élve másra sincs tehát szükség, mint karácsonyi hangulatra.

Ami óhatatlanul lesz, hiszen a boltok már október 9-én karácsonyba vágják magukat, szóval nem is kell egy évet várnunk, már bő tíz hónap múlva nekiláthatunk a gyakorlásnak.

Addig persze csomó témával jelentkezünk még, most tehát nem maradt más hátra, mint hogy jó pihenést kívánjon mindenkinek a Lelki betevő teljes stábja.