2018-ban több mint hétezer külföldi vásárolt lakást Magyarországon

  • narancs.hu
  • 2019. július 30.

Lokál

Budapesten főként vietnámiak, kínaiak és izraeliek vettek lakást.

Az elmúlt évben közel 7300 olyan lakás adásvételt rögzítettek Magyarországon, ahol egy külföldi magánszemély volt a vásárló, írja a Portfolio. A lap a KSH friss adataira hivatkozva azt írja, a külföldiek költésének súlya a magyar lakáspiac teljes forgalmán belül ugyan nem számottevő, mintegy 2,3 százalék, Budapesten azonban eléri a 12, a pesti belső kerületekben pedig a 26 százalékot.

A belvárosban ezért például igen megemelkedtek a lakásárak, a külföldi vásárlók ugyanis ott kerestek leginkább eladó lakásokat, az összes külföldi vásárló közül majdnem minden negyedik Pest belvárosi kerületeiben talált ingatlant. A 7300 vásárló 41,6 százaléka Budapesten vett lakást.

Emellett, 2017-hez hasonlóan a vidéki ingatlanvásárlás is népszerű volt, az adatokból az is kiderül, hogy főleg Nyugat- és Dél-Dunántúlon vettek lakást a külföldi vásárlók.

A legtöbb budapesti vásárló vietnámi, kínai és izraeli volt, közülük is a legaktívabb budapesti lakásvásárlók a kínaiak voltak, ők több mint ezer lakást vettek 2018-ban a fővárosban.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.