60 milliós keretből ötletelhetnek az újbudaiak

  • narancs.hu
  • 2023. március 1.

Lokál

Közösségi költségvetés: az önkormányzat javaslatokat vár, milyen fejlesztésre fordítsa a pénzt.

 Újbuda önkormányzata közösségi költségvetés készített. A 2023-as büdzséből 60 millió forintot különítettek el a képviselők, ez hat körzetben 10-10 millió forintot jelent.

Ennyi fejlesztési forrás felhasználásáról születik majd döntés a helyiek ötletei alapján.

Az önkormányzat szándéka szerint az újbudaiak így nem csak a választások idején nyilváníthatnak véleményt a kerület életével kapcsolatban, hanem két választás között is, így még jobb lehet a kapcsolat a kerület lakói és a helyhatóság között.

Először az ötleteket várja az önkormányzat, online és offline formában beküldve.  „Úgy véljük, nincs jó, vagy rossz ötlet, ezért minden olyan javaslatra, amely belefér a keretbe és nem ütközik a közösségi költségvetés szabályaiba, lehet majd szavazni a folyamat későbbi fázisában” – olvasható a közleményben. 

A leadképen László Imre újbudai polgármester

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.