Ami Nap-kelte címen a képernyőn történik a közszolgálati egyes csatornán reggelente, unalmas telefonkönyv-felolvasás ahhoz képest, ami mögötte lehet, gondolom én. De most mégiscsak az unalmas telefonkönyv-olvasásról fogok írni, abban a reményben, hogy valaki majdcsak megválaszolja a kérdést: miért is muszáj ezt kapnunk a pénzünkért?Becsengetéstől, szeptember 1-jétől tíz napon át néztem a műsort. Szerintem mindent és mindenkit láttam: Aczél Endrét, Bánó Andrást, Betlen Jánost, Forró Tamást, Lakat T. Károlyt, Pallagi Ferencet, Verebes Istvánt - és a sportbetétben még magát Gyárfás Tamást is.
A Nap-kelte nem hírműsor, hanem politikacsináló nagyipari egység, kisipari módszerekkel. Az ország megosztottságát, a közhangulat irritáltságát egyrészt fenntartja, másrészt fokozza. Az ország polgárainak informálását - eminens közszolgálati feladatát - vélemények közlésére cseréli. Szakmailag - mármint hogy az újságírás felől - teljesítménye értékelhetetlen: mivel nem mozdul ki a székből, illetve a stúdióból, fogalma sincs arról, mi történik odakint. Ezt azzal tetézi, hogy maga próbálja "tematizálni", mi történjék; na, nem a való világban, hanem a parlamentben, a sajtóban, a politikában. Mindez egy magánvállalkozás keretében, ránézésre viszonylag olcsón, s e magánvállalkozás a (mindig kevés) állami pénzből gazdálkodó közszolgálati tévének adja el termékét, a jelek szerint vételi kötelezettséggel. Eszi, nem eszi, nem kap mást.
A műsorvezetőkkel kellene kezdeni, ilyes hagyomány látszik formálódni a sajtóban: szortírozzuk csak szépen, ki a nyársat nyelt, ki a flegma, ki az igyekvő. Rangsort állíthatnánk
a felkészületlenségi skálán
is: aki azt mondja, hogy "elolvastam egy önnel készült interjút", az már egészen jó, azazhogy alacsony helyezésre számíthat ahhoz képest, aki azt mondja, hogy "amikor a szerkesztőmtől megtudtam, hogy ön lesz a vendégem, megörültem, mert olyan régen beszélgettünk", s még ő sincs a skála csúcsán, mert ott az csücsül, aki azt kérdezi a belügyminisztertől, hogy "tessék mondani, miért ügyetlen a rendőrség?".
A Nap-kelte című műsor vezetői nemigen különböznek egymástól a képernyőn (amúgy van köztük jó újságíró, rossz újságíró, meg nem újságíró), s ha jól értem, ez a koncepció része. Beül valaki hajnali hatkor az egyik székbe, a másik székben nyolc-tíz-tizenöt percenként váltják egymást, és aki végig ott ül, egészen kilencig, az a műsorvezető. A vendég meg gyorsan elmegy, mert dolga van (többnyire egy másik csatorna reggeli műsorának hasonló stúdiójában). Többé-kevésbé szabott koreográfia szerint mindenféle híradók, regionális híradók, gazdasági híradók, sporthíradók vannak azért, hogy a műsorvezető olykor engedjen szükségleteinek, hátradőljön, kávét igyon, kimenjen, ha muszáj. Onnan tudom, hogy ezért vannak a híradók, mert látható, hogy sosem nézik: akkor tán nem ismételnék annyit kérdések formájában.
A műsorvezető - mindegy. Azért van belőle hét, hogy ne ugyanannak kelljen hajnalban kelni mindennap. Ez itten rendezői színház, méghozzá abból a kegyetlen fajtából, ahol a "színész" mit sem számít: itt a műsorvezető nem számít. Valaki - fölteszem: Gyárfás Tamás, a főszerkesztő meg a producer meg a mi reggeli jóllétünkért és vérnyomásunkért felelős atyaúristen - ad nekik egy listát arról, kik is várhatók a műsorban - oszt` annyi. Ezt hívják arrafelé szerkesztésnek - látom a képernyőn. Ilyesmivel, mármint szerkesztéssel, a műsorvezetőnek nem kell bíbelődni, sőt kifejezetten tilos; s mint látható, kivétel nélkül mindenki megkönnyebbülten veszi tudomásul: az ő dolga csak annyi, hogy rugalmas mikrofonállványként jelen legyen. Onnan tudom, hogy csak ennyi a dolguk, hogy amikor a Keddi Mikrofonállvány elgaloppírozta magát és kioktatta Horváth Aladár volt OCÖ-elnököt, mondván, "azért vesztett pozíciót, mert nem volt saját tömegbázisa", kétségtelenül szereptévesztés esete forgott fenn. Most vagy állvány vagyok, vagy nem állvány vagyok.
Azt pedig már nem is a szereptévesztés, hanem a képernyővesztéssel sújtható szakmai vétség kategóriájába sorolom, amikor (amúgy ugyanez) a Mikrofonállvány Szíjjártó Pétert, a Fidelitas alelnökét kapta a saját végére, és le mind a tíz-húsz körméről. Azért, mert Szíjjártó (a föltörekvő újundokok amúgy népes táborából) mindenféle cégbírósági bejegyzések fölemlegetésével Medgyessy Péter IEB-elnökségét firtatta, s ennek apropóján az úgynevezett K&H-ügyben való érintettségét hirdette. Eléggé primitíven amúgy, de hát mindenki hozott anyagból dolgozik; semmiképpen sem volt indokolt a Mikrofonállvány tűrhetetlen intoleranciája a szegény kiskrapek szimpla balfékségével szemben. Az a nagyképűség, az a fensőbbséges kioktatás, ami itt elhangzott, számos, nálamnál gyöngébb idegzetű és empatikusabb nézőt a Fidesz ölelő karjaiba kerget, de rohanvást.
A Mikrofonállványok rendületlenül és mechanikusan közvetítik a fensőbbség sajátos értelmezését a médiaegyensúlyról.
Primitív értelmezés ez:
"egy jobbos király, egy balos király." Ha kedden Gy. Németh Erzsébet a Divatcsarnokról nyilatkozik, akkor legkésőbb szombaton (papírtantusz!) már Stumpf István is. Mit gondolnak, mit mond? Hát a keddi szöveg ellenkezőjét - ugye, ki nem találták volna?! Persze egyiküket sem a kérdésben való szakértelme terelte a stúdióba, hanem pártállása és pozíciója együtt. Egy normális műsorban ilyenkor szakértők, építészek, beruházók, muzeológusok meg mittudomének vitáznak, abból ugyanis kisülhet valami. Míg ebből az, hogy hülye az MSZP, illetve hülye a Fidesz.
Elképzelem, hogy zajlik ez. Politikusok beszélni akarnak - nem az ő népükhöz egyébként, hanem egymáshoz, csak egymással nem állnak szóba. Fölhívják hát a főnököt. Főnök időpontot ad - ez esetleg megegyezés tárgya. Utána főnök fölhívja az ellentábor hasonszőrűjét, és vele is megbeszél egy megszólalást. ` is politikus, tehát ő is akar beszélni. (A rosszabbik szcenárió nyilván itt is ugyanaz, mint a lapoknál: előző este hiányzik még két riportalany, és akkor jön a telefonos segélykérés, "jönne már be, mert senki más nem jut eszembe", ez a későbbiekben biztos nem marad viszonzatlan.)
Mikrofonállványok rendre elmesélik a másik székben ülőnek, hogy mit mondott az, aki előtte ült a székben. Nem baj, hogy mi, szerencsétlen nézők ezt tudjuk, mert láttuk - nekik muszáj elmesélni, mert a következő delikvens a váróban ül, ahol nyilván nincs tévé (?), vagy ha van, egy másik csatorna műsora megy rajta (?). Tehát a mese is a munka része - aki akar, jól szórakozhat a tömörítésbe beszivárgó interpretációkon. Mégiscsak jópofa, amikor a Mikrofonállvány interpretál. Szordínósan persze, így: Szerdai Mikrofonállvány elbeszélget Varga Mihály volt pénzügyminiszterrel a frissiben (alig egy hete) nyilvánosságra került gazdasági adatokról. Varga tudja a szerepét: elmondja, hogy az állam pazarol, hogy gazdasági válság van - rohanok a konyhába, van-e még itthon kenyér. Mikrofonállvány nem kérdezi meg, hogy vajon akkor Varga pártja miből szeretne még mintegy 1500 milliárdnyi pénzt erre-arra elkölteni, ha épp kormányon lenne - nem riporter, nem dolga, főként mert lehet még kormányon Varga, minek inkommodálni szegényt, hogy egyéb elméleti lehetőségekről és eminens saját érdekekről ne is beszéljünk. Bólogatás van, egyetértés, jóváhagyás, valamint adás a sajtószabadságnak, nap-keltés módra. Kilenc perc múlva úgyis jön a Lendvai Ildikó, akinek a fizetésében benne foglaltatik, hogy a helyére tegye ezt a dolgot, meg is teszi, a szabott forgatókönyv szerint, miután Mikrofonállvány (továbbiakban: MÁ) elmesélte, mi mindent mondott Varga. Lendvai Ildikó amúgy igen frappánsan oda ragadtatja magát, hogy kijelenti: "A magyar gazdaság nem sodródik a válság felé, de lehet arra lökni ilyes beszédekkel." MÁ ezt nem veszi magára, pedig tehetné, és akkor mehetne is haza aludni. Viszont megint bólogat, egyetért, jóváhagy, lásd fentebb.
Ismét az ellentáborból jön valaki, ezúttal Pokorni Zoltán, és hozza az ő összes formáját. Miként a Kereszttűznek becézett rovat kérdezői is, ki-ki saját táborbeosztása szerint. Merő automatizmus, a kérdések és a válaszok is; meglepetésre legföljebb akkor lenne ok, ha véletlenül Németh Péter kérdezne alázatosan Pokorni alá - ilyeneket: "mit tenne ön a kormány helyében?", mire Pokorni neki felelné, hogy "lemondanék", de vicces, és Riskó Géza hozná a bájos szoci színt. Harmadikként persze ott van MÁ is, de egyiküknek sem jut eszébe fikarcnyi kommentár Pokorninak arra a jeles kijelentésére, hogy "erős állami akaratra, erős államra van szükség". Ne tessék má`, még félrenyelem a kávét! Lehiggadás után arra gondolok, tán nem is lehetetlen, hogy Pokorni ért picikét az oktatáshoz, de hát itt ez nem bír kiderülni.
Amúgy a Kereszttűzből hiányzik a kereszt meg a tűz (Össztűz volt ez anno, még a Juszttal történt örihari előtt) - meg még sok egyéb is, például originális ötletek arra nézvést, hogy kit kéne meghívni bele, de szerintem az előbbi kettő már bőven elég ahhoz, hogy ne legyen. Hisz akár Pokorni, akár egy másnapi vendég, Kovács László nyugodtan beleülhetne a székbe, és mondhatná onnan is, amit akar. A két plusz újságíró - többen rendszeresen visszatérő vendégek, és nem tudom ugyan, mi jár az ilyesmiért, de némi visszafogottság és jóindulat a műsor iránt azoktól a lapoktól, ahonnan ide járni szoktak, biztosan.
Van egy másik rovatféleség is, a címe Szauna, s ha hiszik, ha nem, a díszlet is szauna, de befűtve nincsen, a langy tombol benne. Ide is beült a héten egy MÁ, mellé meg a szegény Demeter Ervin apukája, akit Hajdú Demeter Dénesnek hívnak, és fantasztikus dolgokat bír belebeszélni a kamerába; láthatta, aki látta, hogy még a MÁ sem tudott se köpni, se nyelni. Azt mesélte, hogy a Keller László, aki főállásban tör sok borsot sokak orra alá, valamiféle kapcsolatban áll a hungarista mozgalommal, de legalábbis
le van fizetve ötezer forinttal,
választási tanácsokért. (Nem derült ki pontosan; lehet, hogy ő fizetett ötezer forintot a hungaristáknak, szintén választási tanácsokért.) Bekapcsolták telefonon a Kellert a szaunába, aki elmondta, hogy ő nem hungarista, viszont egy hungarista nincstelennek adott ötezer forintot, hogy elutazzon valami szép helyre. Vagy valami ilyesmi. MÁ olyannyira tanácstalan volt, hogy fiús zavarában a hét végi frakcióülés hangulatáról kérdezte Kellert nagy hirtelen, ami engem speciel nem érdekel, mert a hangulatomra nincsen hatással, de Keller azt felelte, hogy ő nincs is a frakcióülésen, viszont otthon van, ahol jó a hangulat. Ez hatással volt a hangulatomra, jót röhögtem. S ha már a röhögés: volt egy harmadik rovatszerűség is, valamikor a hét közepén; Ébredjen vidáman volt a címe, tiszta Szüret, lásd MaNcs, mutatis mutandis. Szakember ritkán vetődik errefelé - a Nap-kelte a politikusok és a média show-műsora. Az ország megosztottságának fenntartásához nincs szükség szakemberre, az irritáció fokozásához viszont nagy szükség van a politikusokra. Azokra is, akik pillanatnyilag a kispadon ülnek, megszólaltatásukra semmi épelméjű ok nincsen. Így kerül a székbe Csurka István, meghívásának apropója, hogy nagyjából két éve talált eszméletlen baromságokat beszélni a WTC és a civilizáció elleni merénylet kapcsán - ezt ünnepli a Nap-kelte Mikrofonállványa. Na, hogy? Hát úgy, hogy megismételteti vele - hadd borzolódjanak az idegek a képernyő előtt. Pörög a lemez, miszerint Amerikát Saron kormányozza, várom, jön-e a karvalytőke - jön is, karvaly nélkül -, viszont nem jön a következő alany, mosolyog MÁ, tessék csak nyugodtan lökni tovább, biztatja Csurkát, aki löki; hív a MIÉP soros gyűlésére, kapom elő a noteszem, ha már a tévét nem kapcsolhatom ki. Itt már nemcsak MÁ felelőssége merül föl, hanem a műsor főszerkesztőjéé is, aki nemhogy nem kérdez rá, mi a fenét keres itt Csurka, amikor van elég tévé, ahol a százalékaránynak megfelelően hirdetni lehet, hanem egyenest fölírja a cetlire, hadd szóljon.
Szóljon azért is, hogy a politikusoknak aznap és másnap legyen miről beszélgetni a parlamentben, legyen mit olvasni minisztériumi íróasztaloknál a sajtófigyelőkben, legyen miről írni a lapokban, hogy aztán másnap, harmadnap és negyednap legyen miről beszélni a stúdióban. Így kerül végképp tévesztett státusba a Nap-kelte - és végképp megtévesztett állapotba mi, a nézők: itt politikacsinálás folyik. Megmondják ők ketten - a politikusok meg a MÁ-k -, miről szól a mi életünk. Ez tán a legfőbb a bajok közt, a primus inter pares, ugye.
Most például - az ő jóvoltukból - az úgynevezett K&H-botrányról szól. Ebben persze az a legnagyobb botrány, hogy ez itt nekünk a botrány, mert az van csinálva belőle. E lap múlt heti, A szerk. jegyezte cikke a végeredménnyel foglalkozott e témában - én most az argumentációt próbálom ideidézni. Először is: minden Nap-kelte minden betéthíradójában ott szerepeltek a legújabb letartóztatások, elfogások, attrakciók, eddig rendben is van. De például egy sima keddi napon egymás után vándorol be a stúdióba dr. Retteghy István, az elfogott szír pénzmosó védője, aki - hinni se fogják - elmondja, hogy miért nem bűnös az ő védence. Majd (miután egy közbevetőleges gazdasági híradóban újra pengetik a szír ügyet), jön Lamperth Mónika, akitől azt kérdezi MÁ, hogy az elfogott szírt miért nem fogták el előbb. A már említett Szíjjártó "miért szökik meg a szír" (mármint a másik, nem az elfogott) kezdetű nótáját dalolja. Csak arról nem esik egy vak hang sem sehol, miért több ez az ügy, mint szimpla rendőrségi dolog meg egy-két nagy (esetleg itt-ott állami pénzzel is megtámogatott) cég vezetőinek csalása-sikkasztása. Az összes Nap-kelte meg az összes kapcsolódó lap (vannak ilyenek, majd alább erről is) kormányüggyé,
országos botránnyá habozza ezt a lufit,
(habzik a lufi, legalább), anélkül, hogy bárki utánamenne a konkrétumoknak, és el is beszélné nekünk szabatos mondatokban. Egyszer - és nem naponta hússzor a semmit. Aztán a vasárnapi műsorban Mélyponton a kormány címmel hárman is elmondták véleményüket a K&H-ügy és a kormány esetleges válságának kapcsolatáról - nehogymá` elmúljon egy napÉ Fricz Tamás, a háromból az egyik még az előre hozott választások nevű töltött káposztát is kikapta a mélyhűtőből, jelezvén: a határ a csillagos ég, és vannak, akik rendületlenül álmodnak nagyokat.
Volt egy szakemberigényes rágógumi is a héten: az egészségügy környékéről kellett berángatni néhány embert, merthogy miniszterváltás történt. Ímmel-ámmal tudódtak le ezek a beszélgetések, mert a MÁ-k a világon semmit nem tudtak hozzányökögni a témához, legföljebb sűrűbben ismételték, hogy egészségügyileg ők is csak, úgymond, hétköznapi halandók. Aztán gyorsan visszaeveztek a politikai sekély vizekre.
A Nap-kelte erősen emlékeztet a két kereskedelmi televízió valóságshow-jára: éppúgy egy bezárt térben játszódik, ahol aszerint "tematizálják a témát", hogy ki nyitja rájuk az ajtót. Éppúgy vannak szigorú játékszabályok, amelyeket éppúgy nem jut eszébe megkérdőjelezni vagy megszegni senkinek, mint amott. Csak ez itt még link is, lusta is, olcsó is. A díszlet egykor nem volt tán rossz, de ma nem egykor, hanem máskor van. Ha már külső riportok és igazi újságírás nincsen, legalább természetfilmeket vetíthetnének a hátsó falra, hadd kapjon a szemünk valamit. A gagyi reklámok egykor is, ma is gagyik - a Pepita Elefánt Bútorházéról például azt hitte a gyerek, archív felvételt lát. A napi lapszemléből feltűnően sosem hiányzik a Blikk (főszerkesztő Pallagi Ferenc, főszerkesztő-helyettes Bánó András), amivel nemcsak az a baj, hogy lapnak - mármint újság értelemben - a Blikk alig nevezhető, hanem az is, hogy a sok beidézett hulla baljós színárnyalatot, hullaszínt kölcsönöz a többi hírnek. Apropó, Pallagi-Bánó: a népszerű médiapáros Sorskérdés című műsorát is rendre hirdetik itt, és biztos megkérik maguktól maguknak az árát.
Persze nem hiszem és nem remélem, hogy a fentiek közül bármelyik észrevétel zavarná a nap-keltés stábot. `ket csak az zavarná - az viszont nagyon -, ha a politikusok jobbról meg balról hirtelen észre térnének, és nem mennének be igét hirdetni a stúdióba. Az aztán kihúzná Gyárfásék alól a talajt, más semmi, mert a négyévenkénti választások már ki vannak védve ezzel a speciális táboregyensúllyal. Bárki győz, biztos lehet benne, hogy ebben a csapatban jó famulusaira lel; és az üzlet nem rossz, mert cserében a Nap-keltének is lapul egy-két tuti mobilszám a noteszában. Arra az amúgy elképzelhetetlen vészhelyzetre például, ha a köztévé vezetői egy reggel arra ébrednek, hogy többé nem akarnak a mi pénzünkért velük ébredni vidáman.
Csáki Judit
A visszatérés
Az MTV 1998. december 31-én bontotta fel a Nap-keltével kötött szerződését. Ezt követően Gyárfásék a TV3-on, majd annak megszűnése után az ATV-n folytatták műsorukat, végül a kormány- és tévéelnökváltás után, 2002 szeptemberében állapodtak meg a köztévével a visszatérésről. A Magyar Televízió szerint egyértelműen gazdasági döntés született, melyet adatokkal is alátámasztottak. A köztévé addigi reggeli műsora, a belső gyártásban készült Ma reggel naponta - a rezsiköltségen felül - átlagosan 960 ezer forintba került. Ezzel mindössze az adások 91 ezer forintos reklámbevétele állt szemben, tehát az MTV-nek a reggeli műsor napi 869 ezer, évi mintegy 317 millió forint veszteséget termelt. A Nap-kelte a szerződés értelmében saját stúdióban, saját költségén vállalta a műsorkészítést, és a szolgáltatás ellentételezéseként kizárólag a műsor reklámbevételét és hirdetésszervezését kapta meg, azaz a köztévének a reggeli műsor nem kerül egy fillérjébe sem. A bevételek teljes egészében adásonként 2,2 millióig - az ATV-n korábban elért összegig - illetik meg a Nap-keltét, az e fölöttit a szerződő felek megfelezik. A megállapodás 2006-ig érvényes, azzal a kitétellel, hogy amennyiben a reggeli televíziós műsorok versenyében három hónap átlagában nem a Nap-kelte a legnézettebb, a szerződés megszűnik.
A döntést az MTV menedzsmentje mellett a kuratórium elnökségének is jóvá kellett hagynia. A kilenctagú testületben az MSZP és az SZDSZ küldöttei, valamint a kisgazdapárti delegált igennel, a Fidesz kurátorai nemmel szavaztak, az MDF-é pedig tartózkodott. A fideszes Sasvári Szilárd azzal indokolta nemleges voksukat, hogy az elnökválasztás előtt ilyen komoly szerződésről nem lehet határozni. Szerintük politikai döntés született, és a televízió felrúgta az előző évek műsorfilozófiáját, miszerint külső gyártásban nem készülhet politikai műsor. Felvetették azt is, hogy a Ma reggel az azt megelőző három évben egyszer sem kapott az ORTT panaszbizottságától elmarasztaló határozatot, míg a Nap-kelte tizenöt ilyet is begyűjtött. A kisgazdapárti (később független) küldött, Bánó Attila szerint nem lehetett elutasítani egy olyan előnyös ajánlatot, amely mérsékli a súlyos veszteségeket.
Gyárfás Tamás a szakmai szempontokat emelte ki: "A műsor politikailag semleges lesz, függetlenül attól, hogy a testületben ki hogy szavazott." A Nap-kelte az előző MTV-beli szereplésekor a műsor 10 százalékát kitevő reklámidő értékesítését kapta, plusz napi 642 ezer forintot, az ATV-n pedig a reklámidőt, amely viszont ott a műsoridő 20 százaléka. Az MTV-vel kötött újbóli szerződés szerint csak a 10 százaléknyi reklámidő jár a produkciónak. A kisebb haszonnal járó szerződés vállalását akkoriban Gyárfás kötődéssel, elhivatottsággal indokolta, és azzal az elégtétellel, hogy visszamehettek oda, ahonnan minden alap nélkül küldték el őket.
Mészáros Bálint
