Magyar dzsessz - ünnep és fesztivál

  • 2003. szeptember 18.

Lokál

AMagyar Jazz Ünnepe - ezzel az alcímmel hivalkodik a (szeptember 26-án és 27-én esedékes) Budapest Jazz Fesztivál. S talán nem is alaptalanul, hiszen a jellemzően szűk körű dzsesszkoncertekhez képest valóban kirívó alkalom ez, a maga két napjával, hat helyszínével és tizenhét fellépő együttesével. Ráadásul hat társaság lemezbemutatóra készül, arról nem beszélve, hogy hárman a nemzetközi élvonalból "kerítettek" közreműködőt. Majd mindjárt sorba vesszük a neveket is, csak előbb még általánosan...

AMagyar Jazz Ünnepe - ezzel az alcímmel hivalkodik a (szeptember 26-án és 27-én esedékes) Budapest Jazz Fesztivál. S talán nem is alaptalanul, hiszen a jellemzően szűk körű dzsesszkoncertekhez képest valóban kirívó alkalom ez, a maga két napjával, hat helyszínével és tizenhét fellépő együttesével. Ráadásul hat társaság lemezbemutatóra készül, arról nem beszélve, hogy hárman a nemzetközi élvonalból "kerítettek" közreműködőt. Majd mindjárt sorba vesszük a neveket is, csak előbb még általánosan...

Mert ha másfelől nézzük, a magyar dzsesszt jelenlegi helyzetében azért csak szordínósan támadhat ünnepelni kedvünk. Volt egy időszak, úgy másfél évtized a hetvenes évek kezdetétől, amelyre lassan mint "letűnt fénykorra" kell emlékeznünk: pörgő klubhálózat vidéken, súlyos fesztiválok Debrecenben, Nagykanizsán, Fehérváron vagy Salgótarjánban, erjesztő műsorok a Magyar Rádióban, a piacon pedig dixielandből és dzsesszrockból átlag harminc-negyvenezres, de az avantgárd vagy free dzsesszből is öt-tízezres eladási adatok. Míg most: pár tucatnál, na jó, a kivételes esetekben néhány száznál járunk.

A Budapest Jazz Fesztivált szervező Gőz László (aki a Budapest Music Center kiadót is igazgatja) optimista mindazonáltal. Szerinte a Nyugat is átesett hasonló hullámvölgyeken, vagyis korántsem a produkciók színvonala a saras. Ezt persze lehet vitatni és lehet megerősíteni, mindenesetre tény: a rendszerváltozással párosuló piaci gondolkodásmód, a kereskedelmi rádiók sajátos értékrendje vagy éppen a klubhálózat megroggyanása ugyancsak bökött egyet szegény dzsesszen a lejtőn. Szárnyakról pedig csak módjával értesülhettünk: mondjuk az időközben odébbálló Szelevényi Ákos és Gadó Gábor franciaországi sikere vagy néhány (világsztárokkal megspékelt) korong kedvező visszhangja történetesen ilyen.

Ha leegyszerűsíthető, ebben a mérsékelten biztató háttérben vállalkozott egy - Dés László, Horváth Kornél, Szakcsi Lakatos Béla, László Attila, Babos Gyula, Borbély Mihály és Gyimesi László alkotta - grémium a hazai dzsesszélet ösztönzőbb feltételeinek újbóli kivívására. Mint Borbély Mihálytól hallottam, a következő alapvető céllal kezdtek offenzívába: "A dzsessz mint improvizatív kortárs zeneművészet napjaink komolyzenei kultúrájának szerves része, ezért így kell beépülnie a magyar nemzeti zenekultúra támogatási rendszerébe." Másfél éves tárgyalássorozat kellett, hogy immár a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is mögéjük álljon, de láss csodát, most megvan az esélye, hogy "a dzsessz 2004-től az államilag támogatott művészeti ágak közé kerüljön". Lehetőséget teremtve "a vidéki klubhálózat revitalizálására, a hazai fesztiválok támogatására, magyar dzsessz ösztöndíj alapítására, rendszeres televíziós dzsesszmagazin beindítására, információs és szervező iroda létrehozására, muzsikusok és produkcióik külföldre jutására".

A Budapest Jazz Fesztivál ennek az offenzívának az első kiadós gyümölcse. Ráharapott a kulturális minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, a Fővárosi és a IX. Kerületi Önkormányzat, a Danubius Rádió és a Magyar Televízió, továbbá ötvenmilliós értékben hirdeti magát, szinte grátisz. S így már bárhonnan is nézzük, bizony meggyőző az "ünnepre" célzó alcím. Mert legalább most esélyt kap a magyar dzsessz arra, hogy megmutathassa magát.

H

Nem akarnám azért elragadtatni magam, én elképzelhetőnek tartom, hogy a magyar dzsessz általános színvonalával is baj van. Azt a frissebb tendenciát viszont kimondottan szerencsésnek tartom, amely a hazai és külföldi előadók közös munkáiról szól. A kedvező visszhangon túl ugyanis új értelmet nyert egy hagyomány: Szabó Gábornak, Zoller Attilának, Ráduly Mihálynak még el kellett hagynia a hazáját ahhoz, hogy a nemzetközi színtéren is megmérettesse magát, most pedig... ha úgy tetszik, megfordult a menetirány. Borbély Mihály zenekara, a Quartet B tavaly októberben a közelmúltban elhunyt Herbie Mann-nel készített új albumot, de a BMC is rápakolt egy lapáttal: az Archie Shepp-Dresch Quartet-lemezt az Eric Truffaz-val súlyosbított Off Course, aztán Charlie Mariano és a Balázs Elemér Group, Dave Liebman és a Budapest Jazz Orchestra, Frank London és David Yengibarian, majd végül Palle Mikkelborg és Juhász Gábor együttműködése követte.

Dave Liebman, Frank London és Palle Mikkelborg a Budapest Jazz Fesztiválon is erősíteni fogja a mieinket - tessenek csak mintát venni, igazán kifizetődő alkalom. De Winand Gábor és Dés László lemezbemutatója is beleférhet bőven. Winand tavalyi albumát, a Corners of my Mind címűt a meglehetősen tekintélyes (francia) Jazzman magazin 2002 tíz legjobb dzsesszlemeze közé választotta, úgyhogy most az Agent spirituel kétezer-ötszázas előrendeléssel startol, de Dés Metszetek albumát sem kell félteni: Makk Károly Egy hét Pesten és Budán című filmjéhez készült. S persze játszik még a (Horváth Kornél, Enver Izmailov és Anatoly Vapirov felállású) Black Sea Trio, a Babos Project Romani, a Quartet B, a László Attila Band és még sokan mások... - mondom, összesen tizenhét együttes hat helyen. (Bővebben és pontosabban a jövő heti Snoblesse-ban.)

Aztán majd kiderül. Néhány héttel ezelőtt Idő van! címmel rockzenészek fordultak nyílt levéllel a kulturális, illetve az ifjúsági és sportminisztériumhoz (MaNcs, augusztus 28.). Tessék, közben a dzsesszmuzsikusok is léptek. Kár lenne félreérteni, és még nagyobb kár lenne félremagyarázni: egyik kezdeményezés sem a tarhálásról szól. Tudniillik valóban fölöttébb időszerű, hogy kiderüljön: akarunk-e a jelenleginél árnyaltabban gondolkodni Magyarország zenei életéről.

Marton László Távolodó

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.