AMagyar Jazz Ünnepe - ezzel az alcímmel hivalkodik a (szeptember 26-án és 27-én esedékes) Budapest Jazz Fesztivál. S talán nem is alaptalanul, hiszen a jellemzően szűk körű dzsesszkoncertekhez képest valóban kirívó alkalom ez, a maga két napjával, hat helyszínével és tizenhét fellépő együttesével. Ráadásul hat társaság lemezbemutatóra készül, arról nem beszélve, hogy hárman a nemzetközi élvonalból "kerítettek" közreműködőt. Majd mindjárt sorba vesszük a neveket is, csak előbb még általánosan...Mert ha másfelől nézzük, a magyar dzsesszt jelenlegi helyzetében azért csak szordínósan támadhat ünnepelni kedvünk. Volt egy időszak, úgy másfél évtized a hetvenes évek kezdetétől, amelyre lassan mint "letűnt fénykorra" kell emlékeznünk: pörgő klubhálózat vidéken, súlyos fesztiválok Debrecenben, Nagykanizsán, Fehérváron vagy Salgótarjánban, erjesztő műsorok a Magyar Rádióban, a piacon pedig dixielandből és dzsesszrockból átlag harminc-negyvenezres, de az avantgárd vagy free dzsesszből is öt-tízezres eladási adatok. Míg most: pár tucatnál, na jó, a kivételes esetekben néhány száznál járunk.
A Budapest Jazz Fesztivált szervező Gőz László (aki a Budapest Music Center kiadót is igazgatja) optimista mindazonáltal. Szerinte a Nyugat is átesett hasonló hullámvölgyeken, vagyis korántsem a produkciók színvonala a saras. Ezt persze lehet vitatni és lehet megerősíteni, mindenesetre tény: a rendszerváltozással párosuló piaci gondolkodásmód, a kereskedelmi rádiók sajátos értékrendje vagy éppen a klubhálózat megroggyanása ugyancsak bökött egyet szegény dzsesszen a lejtőn. Szárnyakról pedig csak módjával értesülhettünk: mondjuk az időközben odébbálló Szelevényi Ákos és Gadó Gábor franciaországi sikere vagy néhány (világsztárokkal megspékelt) korong kedvező visszhangja történetesen ilyen.
Ha leegyszerűsíthető, ebben a mérsékelten biztató háttérben vállalkozott egy - Dés László, Horváth Kornél, Szakcsi Lakatos Béla, László Attila, Babos Gyula, Borbély Mihály és Gyimesi László alkotta - grémium a hazai dzsesszélet ösztönzőbb feltételeinek újbóli kivívására. Mint Borbély Mihálytól hallottam, a következő alapvető céllal kezdtek offenzívába: "A dzsessz mint improvizatív kortárs zeneművészet napjaink komolyzenei kultúrájának szerves része, ezért így kell beépülnie a magyar nemzeti zenekultúra támogatási rendszerébe." Másfél éves tárgyalássorozat kellett, hogy immár a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is mögéjük álljon, de láss csodát, most megvan az esélye, hogy "a dzsessz 2004-től az államilag támogatott művészeti ágak közé kerüljön". Lehetőséget teremtve "a vidéki klubhálózat revitalizálására, a hazai fesztiválok támogatására, magyar dzsessz ösztöndíj alapítására, rendszeres televíziós dzsesszmagazin beindítására, információs és szervező iroda létrehozására, muzsikusok és produkcióik külföldre jutására".
A Budapest Jazz Fesztivál ennek az offenzívának az első kiadós gyümölcse. Ráharapott a kulturális minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, a Fővárosi és a IX. Kerületi Önkormányzat, a Danubius Rádió és a Magyar Televízió, továbbá ötvenmilliós értékben hirdeti magát, szinte grátisz. S így már bárhonnan is nézzük, bizony meggyőző az "ünnepre" célzó alcím. Mert legalább most esélyt kap a magyar dzsessz arra, hogy megmutathassa magát.
H
Nem akarnám azért elragadtatni magam, én elképzelhetőnek tartom, hogy a magyar dzsessz általános színvonalával is baj van. Azt a frissebb tendenciát viszont kimondottan szerencsésnek tartom, amely a hazai és külföldi előadók közös munkáiról szól. A kedvező visszhangon túl ugyanis új értelmet nyert egy hagyomány: Szabó Gábornak, Zoller Attilának, Ráduly Mihálynak még el kellett hagynia a hazáját ahhoz, hogy a nemzetközi színtéren is megmérettesse magát, most pedig... ha úgy tetszik, megfordult a menetirány. Borbély Mihály zenekara, a Quartet B tavaly októberben a közelmúltban elhunyt Herbie Mann-nel készített új albumot, de a BMC is rápakolt egy lapáttal: az Archie Shepp-Dresch Quartet-lemezt az Eric Truffaz-val súlyosbított Off Course, aztán Charlie Mariano és a Balázs Elemér Group, Dave Liebman és a Budapest Jazz Orchestra, Frank London és David Yengibarian, majd végül Palle Mikkelborg és Juhász Gábor együttműködése követte.
Dave Liebman, Frank London és Palle Mikkelborg a Budapest Jazz Fesztiválon is erősíteni fogja a mieinket - tessenek csak mintát venni, igazán kifizetődő alkalom. De Winand Gábor és Dés László lemezbemutatója is beleférhet bőven. Winand tavalyi albumát, a Corners of my Mind címűt a meglehetősen tekintélyes (francia) Jazzman magazin 2002 tíz legjobb dzsesszlemeze közé választotta, úgyhogy most az Agent spirituel kétezer-ötszázas előrendeléssel startol, de Dés Metszetek albumát sem kell félteni: Makk Károly Egy hét Pesten és Budán című filmjéhez készült. S persze játszik még a (Horváth Kornél, Enver Izmailov és Anatoly Vapirov felállású) Black Sea Trio, a Babos Project Romani, a Quartet B, a László Attila Band és még sokan mások... - mondom, összesen tizenhét együttes hat helyen. (Bővebben és pontosabban a jövő heti Snoblesse-ban.)
Aztán majd kiderül. Néhány héttel ezelőtt Idő van! címmel rockzenészek fordultak nyílt levéllel a kulturális, illetve az ifjúsági és sportminisztériumhoz (MaNcs, augusztus 28.). Tessék, közben a dzsesszmuzsikusok is léptek. Kár lenne félreérteni, és még nagyobb kár lenne félremagyarázni: egyik kezdeményezés sem a tarhálásról szól. Tudniillik valóban fölöttébb időszerű, hogy kiderüljön: akarunk-e a jelenleginél árnyaltabban gondolkodni Magyarország zenei életéről.
Marton László Távolodó
