Automatikusan érvényesek maradnak a kedvezményes BKK-bérletek
bkv_busz.jpeg

Automatikusan érvényesek maradnak a kedvezményes BKK-bérletek

  • MTI
  • 2020. március 24.

Lokál

Az álláskeresők egy igazolással többször is kérhetik az ingyenes havi bérletet, valamint a nyugdíjas és kisgyerekes bérletigazolványokat a veszélyhelyzet ideje alatt nem kell meghosszabbítani.

Az álláskeresők a februári vagy márciusi keltezésű, illetve a kormány által március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt kiállított hatósági bizonyítványokkal az átmeneti időszak végéig kiválhatják a bérletüket. Az intézkedés visszavonása a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon várható.

Azoknak, akik kidobták az előző havi igazolásukat vagy új álláskeresők, az első alkalommal még kérniük kell a hatósági bizonyítványt, de aztán erre az egy igazolásra kapják a bérletüket.
A BKK közölte azt is, hogy azokat a nyugdíjas- vagy kisgyerekes-bérletigazolványokat, amelyeknek az érvényessége a veszélyhelyzet ideje alatt járna le, nem kell meghosszabbítani, hanem továbbra is felhasználhatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig.

Az átmeneti intézkedés részeként a március 13. után pótdíjazott utasok esetében az utólagos személyes bérletbemutatás öt munkanapos határidejét csak az ügyfélközpontok újranyitásától kell számolni, míg az utólagos helyszíni pótdíjbefizetés a pótdíjazástól számított két munkanap helyett 15 munkanapon belül átutalással lehetséges.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.