„Az április-május volt a legnehezebb, amikor a kijárási korlátozás csúcsán nem volt munka – meséli Bogdánné Tímea Nógrád megyei közösségszervező. – Akkor mi is otthonról dolgoztunk, de kapcsolatban voltunk a falubeliekkel. Nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe. A Civil Kollégium Alapítvány (CKA) és az aHang segítségével élelmiszercsomagokat és digitális eszközöket juttatunk el több településre. Ma is hoztam egy csomagot egy asszonynak, aki azzal hívott fel, hogy 3 napja nem evett, a gyógyszereit kiváltotta, másra nem maradt pénze.” Április közepén arról írtunk, hogy a koronavírus-járvány hogyan hat a különböző társadalmi rétegekre, hogyan érinti a legszegényebbeket és milyen segítséget kapnak azok, akik a vírus miatt elveszítették a munkájukat. Azóta eltelt majdnem három hónap, a kijárási korlátozás véget ért, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, vajon mennyire tért vissza az élet, és legfőképpen a munka azok életébe, akiknek áprilisban az éhezés nagyobb fenyegetettséget jelentett, mint a koronavírus.
Még a táppénz is több
Bogdánné Tímea szerint náluk, Nógrád megyében a munka „cammogva indul be”, alkalmi munkák már akadnak, de folyamatosan cserélgetik az embereket, a munkaadók így próbálnak segíteni nekik, hogy senki se maradjon jövedelem nélkül. A mezőgazdasági munka is kezd beindulni, az viszont annyira ki van téve az időjárás kénye-kedvének, hogy egyáltalán nem biztosít fix megélhetést. „Külföldre most már folyamatos a visszaszivárgás, most, hogy kitört a nyári szünet, már a nagyobb testvérek is tudnak menni. Az építőipar a járvány csúcsán sem állt le igazán, akik ott dolgoznak, csak 2-3 hetet maradtak otthon. Az viszont nagy baj, hogy a gyárak, amelyek állandó munkát és kiszámítható keresetet adnának, nagyon kiszámíthatatlanok lettek – mondja Tímea. – Kevés a megrendelés, így kevesebb a munka is. Aki gyárban dolgozik, 1-2 napot megy egy héten, nem dolgozik 40 órát, így csak 60-80 ezres fizetést visz haza. Volt, aki inkább elment táppénzre, mert még az is többet fizet.”
És bár Orbán Viktor azt ígérte, hogy „amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit hozunk létre”, az érintettek ezt egyelőre kevéssé érzékelik. „Még közmunka sem jut mindenkinek – mondja Tímea –, a nógrádi kis falvakban néhány embernek tudnak az önkormányzatok közmunkát adni, így az emberek már a szomszédos településeken próbálkoznak, és aki tud, bemegy Salgótarjánba, ott egy kicsit több a lehetőség.” Az önkormányzatok máshol is kevéssé tudnak segíteni, a büdzséjük egyre kevesebb, így az ő kezük is meg van kötve. Van, ahol a civilek segítenek, van, ahol nagyobb szervezetek. Tímea elmondta, a környékükön a Magyar Máltai Szeretetszolgálat osztott vetőmagokat, az nagy segítség volt, a borsó, a retek, a zöldségek már szépen nőnek. „Csomagokat is hoztak, amikor kiosztottuk a falvakban, sírtak az emberek és a kezünket akarták csókolgatni.”
„Jobban félünk az éhségtől, mint a járványtól, mert az hamarabb ide fog érni!"
A koronavírus minden társadalmi rétegnél másképp érezteti a hatását: a legszegényebbek például elveszítették az alkalmi munkájukat, a romatelepeken a kisboltokban felment a termékek ára. Az éhezés egyelőre nagyobb fenyegetettséget jelent számukra, mint a járvány. „Nálunk nincs jele a járványnak, inkább a félelem, a stressz és a szorongás látszik az embereken.
Cserélgetik az embereket
Az egri Béke-telepen főleg alkalmi munkákból élnek az emberek (vagy már nyugdíjasok, illetve éppen GYES-en vannak), sokan például szőlőmunkából, ami még most sem indult be gőzerővel, köszönhetően az elmúlt hetek csapadékos időjárásának. „A vendéglátásban dolgozók eddig nem igazán tudtak visszamenni a korábbi munkahelyükre, az a néhány ember, aki külföldön dolgozott, már újra munkába állt, de még így is sokan vannak, akik alkalmi munkából élnek és nehezen tudnak elhelyezkedni” – meséli Farkas Zsuzsanna, a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) Egri Alapítványának elnöke és szakmai vezetője.
A szatmári térségben sem sokkal jobb a helyzet, ami segítséget jelent, hogy csakúgy, mint Nógrádban, ott is úgy kötnek szerződéseket például közmunkára, hogy 1-2 havonta cserélik az embereket, így senki sem marad ki a munkából, mindenki jövedelemhez juthat – még ha nem is sokhoz. De még így sem jut mindenkinek közmunka, Volkán Roland, a Kiútprogram egyik terepmunkása elmondta, megnövekedett a kérelmek száma – mind a közmunkára, mind a segélyekre, az önkormányzatoknak azonban meg van kötve a keze. Néhány ezer forintos gyorssegélyt a polgármesterek tudtak adni a rászoruló családoknak, de a büdzséből erre költhető keret nem lett több, sőt. „Erőn felül is megpróbáltak segíteni” – mondja. Hozzáteszi, a megye határ menti településeiről korábban sokan átjártak dolgozni például a romániai Szatmárnémetibe, ők igen rosszul jártak, a gyárak ugyanis sorra zártak be, így elvesztették a munkájukat. „Azt láttuk, hogy ott sorra szűnnek meg a vállalkozások, talán őket gazdaságilag még rosszabbul érintette a vírus, mint minket.”
| ||
Az építőipar nem állt le
Ahogy mások, úgy Volkán Roland is azt tapasztalta, hogy más szektorokhoz képest az építőiparban nem igazán volt leállás a koronavírus-járvány legintenzívebb időszakában sem. „Volt egy kis megtorpanás, de nem tartott sokáig, legfeljebb 2-3 hétig, utána mentek is tovább az építőipari munkák.” Azt mondja, a mezőgazdasági munkák, a napszám is kezd beindulni, érik a gyümölcs, egyre több emberre van szükség. Júniustól pedig már mindenféle más típusú alkalmi munkát is lehet találni. „A Kiútprogramban is próbálunk segíteni azoknak, akik munkát keresnek, nemrég sikerült 63 embernek munkát szereznünk egy fehérgyarmati üzemben, az nagy siker. Viszont nagy problémát jelent, hogy sokan vannak munka nélkül a 18 év alatti korosztályból, ők jó munkaerők lennének, mégis nagyon nehéz elhelyezkedniük végzettség nélkül. Ők vannak a leginkább bajban” – mondja és hozzáteszi, azoknak sem könnyű, akik még diákok, ugyanis diákmunkára is igen kevés a lehetőség. Az viszont pozitívum, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben az alkalmi munkáért ugyanolyan bért kapnak a dolgozók, mint a járvány előtti időszakban.
Szatmárcsekén 80 ember van közmunkán, az emberek 90 százaléka vissza tudott menni dolgozni, Budapestre is, külföldre is, most „rendben vannak az emberek” – ezt már Bozsányi László meséli, aki részt vesz a Kiútprogramban, uborkatermeléssel foglalkozik, már évek óta. „Érik a meggy, a cseresznye, van mindenféle mezőgazdasági munka, és én is 11 kilométeren termelem az uborkát, ami jelenleg 20 embernek ad munkát, de remélem, ez néhány héten belül már 30 is lehet.” Azt mondja, az április-május náluk is nagyon nehéz volt, sokan kértek tőle segítséget, de akkor ő sem tudott mit tenni, ráadásul volt egy időszak (éppen, amikor előző cikkünkhöz beszéltünk vele), amikor neki is karanténba kellett vonulnia. A Kiútprogram magánszemélyektől kapott adományokat, így abból tudtak segíteni a rászorulóknak élelmiszerrel, főleg burgonyára, tésztára, cukorra és tejre volt szükségük a családoknak. „Így aztán nehezen, de kihúztuk” – mondja László.
„Helyreállt az élet, dolgoznak az emberek, Ág életében nem okozott drámai változást a koronavírus” – mondja Jász Krisztina szociológus, önkéntes közösségfejlesztő. Viszont azt is megjegyzi, hogy a kitettség, a másoktól való függés erősebbé vált, volt, aki visszaköltözött a szülőkhöz, a tartalékok pedig elfogytak, még a helyi középosztálynál is. „Akik eddig is nagyon szegények voltak, továbbra is rossz helyzetben vannak, de a többség talpon maradt. Azt viszont mindenképpen pozitívumként lehet említeni, hogy a helyi társadalom szervezettebbé vált, az erőforrásokat jobban össze tudták hangolni.”
| ||
Mi lesz, ha jön a második hullám?
A nagy kérdés, hogy mi lesz, ha ősszel vagy télen betör egy második hullám, amikor az egyébként is megcsappant tartalékokkal rendelkező családoknak nemcsak az élelem, hanem a tűzifa biztosítására is gondolniuk kell. Ágon például meglepődve fogadták a lakosok a hírt, hogy jöhet egy második hullám, erről eddig nem hallottak; Nógrádban nagyon tartanak az őszi-téli időszaktól. Bogdánné Tímea elmondta, most még átvészelték az emberek a kijárási korlátozást, de nem tudja, hogy mi lesz, ha jön egy második hullám a hideg időben, amikor tűzifára is költeni kell. „Bele sem merek gondolni, mi lesz. Így is előfordul, hogy délután 2-ig semmit sem esznek az emberek, mi lesz, ha a tűzifa és az étel között is választaniuk kell? Félek ettől és nagyon rosszra készülök.”
Bozsányi László ennél optimistább, azt mondja, a tűzifát megveszi olcsón, időben bekészíti, és ha kell a településen élőknek, majd eladja nekik, ugyanannyiért, amennyiért ő vette. Ha pedig valaki nem tud érte rögtön fizetni, majd fizet később. „Én ezzel segítek – mondja. – Csak legyen uborka, csak jöjjön be, akkor nem lesz gond, akkor átvészelünk mindent, a telet is.” Azt meséli, az emberek szerint a koronavírus-járvány csak pánikkeltés volt, csak politika, mert bár a szatmári térségben sok megbetegedés volt, a környéken senkiről nem tudnak, aki elkapta volna, így egyre kevésbé hisznek a híreknek. „Úgyhogy az emberek úgy döntöttek, nem félnek a vírustól.”
