Betegek, ápolók, hozzátartozók is elkapták a rühességet a Margit kórház ápolási osztályán

  • narancs.hu
  • 2018. január 9.

Lokál

Rejtett kamerás felvételek a főváros egyik világszínvonalú egészségügyi intézményéből.

Az RTL híradója szerint október óta komoly problémát okoz a rühesség a Margit kórház ápolási osztályán, ahol többnyire idős embereket kezelnek. A rühesség egy erős viszketéssel járó, emberről emberre terjedő atkafertőzés.

A kórház későbbre ígért választ a híradó stábjának, a kórház dolgozói pedig nem nyilatkoztak, de a rejtett kamerás felvételeken két beteg is arról beszél, hogy társaik elkapták a fertőzést, illetve dolgozókat kellett betegszabadságra küldeni a rühesség miatt.

 

Frissítés: A Szent Margit Kórház MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ápolási osztályon jelenleg nincs rühtünetes beteg vagy dolgozó. Ősszel néhány betegnél dermatitis (bőrgyulladás) jeleit észlelték, és mivel ilyenkor felmerül a rüh gyanúja, a betegek haladéktalanul megkapták a szükséges kezelést. A decemberi ismételt bőrgyógyász szakorvosi vizsgálat után valamennyi ilyen beteg megkapta a bőrgyógyász által elrendelt gyógykezelést, emellett valamennyi dolgozó és nem tünetes beteg is részesült megelőző kezelésben. A fertőzés továbbterjedésének megakadályozására a textíliákat, ágyneműket és ruházatokat elkülönítve kezelték és fertőtlenítették, a kórtermek, bútorok és berendezési tárgyak fertőtlenítő takarításáról azonnal gondoskodtak.

(A leadkép a kórház gasztroenterológiai osztályán készült, fotó: MTI - Bruzák Noémi)

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.