Bezár a budapesti Szegedi Halászcsárda

  • narancs.hu
  • 2024. december 25.

Lokál

A döntésnek nincs köze a halászléháborúhoz.

Tizenöt év után bezár Budapesten a Belgrád rakparton található Szegedi Halászcsárda.

Az étterem Facebook-posztjából az derül ki, hogy a döntésnek nem gazdasági okai vannak: „a bérbeadó sajnos nem hajlandó meghosszabbítani bérleti szerződésünket, így kénytelenek vagyunk elbúcsúzni ettől a helytől, ahol hosszú évek óta vendégül láthattuk Önöket”.

Az utolsó nyitvatartási nap: december 26.

A budapesti vendéglátóhelyet Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács és cége működtette. Van Szegedi Halászcsárda Győrben, Szegeden pedig a Roosevelt téren és város szélén, az M5-ös autópálya mellett.

A hír kapcsán a Szegeder emlékeztet, hogy Frank Sándor a Szegedi Halfesztivál fő szervezője, és bár 2024-ben ezt a rendezvényt nem szervezte meg – más készült rá, hogy összehozza, végül pótfesztiválpótló közösségi főzést tartottak – , Frank Sándor tervezi, hogy 2025-ben megtartja, legalábbis ez ügyben tárgyal egy befektetővel.

A szegedi rendezvényről 2023-ban részben azért írtak az újságok, mert Uj Péter, a 444 főszerkesztője az Instagramon ilyen véleményt közölt róla: „A tökéletes árrésképzés világbajnoka. Menzás csirkepörköltet idéző halászlé bizonytalan eredetű és fajú, fagyasztott halakból. De a csúcs a nyesedéket vastagon panírozva eladni 20 000/kilós áron.”

A kritika miatt megbántódott Frank Sándor. Később úgy volt, hogy meghívja a zsűribe Uj Pétert, aki ennek nem örült.

A vitát, amely nyilván a magyar konyha épülésére szolgált, mesterséges intelligencia segítségével írott dal is dokumentálta, Besokallt a szakácsmes-teheeer címmel.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.