Bezárt Budapest egyik kultikus szórakozóhelye, mert az önkormányzat nem adta meg a teraszengedélyt

  • narancs.hu
  • 2018. június 16.

Lokál

Terasz nélkül nem tudja fenntartani a tulajdonos a helyet.

A Facebookon közölte a VIII. kerületi Zsiga Bár tulajdonosa, hogy kénytelen bezárni a szórakozóhelyet, mivel a józsefvárosi önkormányzattól nem kapott teraszengedélyt, ennek hiányában pedig nem tudja fenntartani a 2013 decemberében nyílt Zsigát.

A hvg.hu megjegyzi, hogy a bár arról is ismerős lehet, hogy itt helyeztek el egy adománygyűjtő dobozt, miután a NAV megbüntette a tulajdonost, mert néhány ezer forint eltérés volt a kasszában található összeg és az adóhatóság felé elküldött adat között.

(via 444.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.