CEU-rektor a bécsi kampuszon: „Az Orbán-kormánnyal szembeni kapituláció nem opció“

  • narancs.hu
  • 2019. október 8.

Lokál

Kényszerítették őket a költözésre.

A CEU bécsi kampuszán mintegy 300 diák kezdte meg tanulmányait, az eseményen Michael Ignatieff, az intézmény rektora a Népszava tudósítáta szerint azt mondta: "a CEU mindig is kiállt a demokratikus társadalmi értékek mellett, az utóbbi időben emiatt sok gondunk volt Budapesten."

Bár kényszerítették őket arra, hogy amerikai akkreditációjú képzéseiket az osztrák fővárosba helyezzék át, otthon érzik maguka Bécsben. "De maradunk Budapesten is, nem húzzuk le a rolót. Az Orbán-kormánnyal szembeni kapituláció nem opció", tette hozzá a rektor.

A költözés mintegy 200 millió eurójába került az egyetemnek. Idén 600 új diákot vettek fel, közülük 300-at a bécsi képzésekre, jövőre már valamennyi hallgató Bécsben kezdi meg tanulmányait. Fodor Éva rektorhelyettes elmondta: Budapesten csak a dotori hallgatók maradnak. A Nádor utcai épületben folytatják viszont kutatásaikat és más kulturális, tudományos tevékenységüket.

Michael Ignatieff

Michael Ignatieff

Fotó: MTI

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.