Magyar Narancs: Milyen megfontolásból választotta ezt a kutatási területet?
Baricza Ágnes: Azok a károsodások, amelyeket a különböző mállási folyamatok okoznak az épített környezetben, gyakorta megelőzhetők, minimalizálhatók, korrigálhatók lehetnének, ha behatóan ismernénk az anyag degradálódásához vezető folyamatokat. Ám a természetes építőanyagokból – mészkő, márvány stb. – készült épületekkel szemben a szilikátos anyagú mesterséges építőanyagok, a kerámia, máz, üveg légszennyezési károsodásairól nemcsak Magyarországon, de még nemzetközi szinten is kevesebbet tudunk. Ezért kezdtem vizsgálni a Zsolnay épületkerámiákon kimutatható, környezeti faktorok okozta károsodási jelenségeket. 2011-ben indult kutatásunkhoz elsősorban az Iparművészeti Múzeumról származó tetőcserepek, burkoló- és díszítőelemek szolgáltatták az anyagot.
MN: Mitől különleges a Zsolnay kerámia?
BÁ: A Zsolnay-gyár az 1890-es években a magyar ipar kiemelkedő szereplője volt, legfőképp újításainak köszönhetően. Épületkerámiájuk finom anyagával, elefántcsontszínű mázával, ragyogó, színpompás díszítményeivel átütő nemzetközi sikert hozott. De nemcsak szépségük miatt keltettek feltűnést: Zsolnay-„találmány” volt a fagy- és saválló építészeti finomkerámia, a pirogránit és az 1896-ban bemutatott eozinmáz is, melynek neve fémesen csillogó jellegére utal, a görög „eos” (hajnal) szó után. Zsolnay Vilmos e fémes lüsztertechnikát alkalmazva összesen 58 különféle színárnyalatú festéket kísérletezett ki, csakhogy ma már legfeljebb találgatni lehet az egyes tárgyak anyagi összetételét, a készítésükhöz alkalmazott különböző technológiai eljárásokat. Biztos támpontot még a Zsolnay família hátrahagyott, kézzel írt feljegyzései sem adnak: jó részük szinte olvashatatlan vagy csak részben érthető, mivel ma már hozzáférhetetlen vagy ismeretlen összetevők szerepelnek bennük, és nem tartalmaznak pontos leírást a felhasználásukról sem.
MN: Mit tehetnek ennyi idő múltán?
BÁ: Számos ún. nagyműszeres technikát alkalmazunk, például a mázak szövetét és kémiai összetételét vagy a lerakódásréteget tanulmányozzuk elektronmikroszkóppal és egyéb eszközökkel. A vizsgálatok értelmezése során igen komplex károsodási folyamatokról győződhettünk meg.
A károsodás több tényező együttes hatásának eredménye, amelyek közt elsődleges szerepe van a nedvességnek és a légszennyező gázok jelenlétének. Az erősen szennyezett közlekedési csomópontoknál található épületek borító kerámiaelemei nagyobb mértékben vannak kitéve a légszennyező gázoknak. Ezek pedig csapadékkal érintkezve savas oldatokat képeznek és oldják a máz anyagát, így a kerámiaelemek életideje lerövidül.
MN: Milyen kár keletkezik ilyen helyeken?
BÁ: Repedések keletkeznek, az Iparművészeti Múzeum kerámiáin számos ilyen folyamatot azonosítottunk. Az elemeket porból, koromból álló fekete „szennyező réteg” borította, az egyes mintákon gipszes réteg vált ki. De biológiai életformára utaló maradványokat is találtunk, a felületen baktériumok, gombák is megtelepedtek. Olyan zónákat is találtunk, amelyek azt jelzik, megindult a mállás a máz belseje felé is.
MN: Mennyi idő kell ahhoz, hogy feltűnővé váljanak a károsodások?
BÁ: A kerámiák időtállóságát érintő kérdésre a legnehezebb a válasz, az ugyanis több tényező együttes befolyásától függ. A kedvezőtlen környezet és az anyag ellenállása a fizikai és kémiai károsító hatásokkal szemben együttesen szabja meg a kerámia életidejét. Ha a kerámiatest és az azt borító mázréteg rendesen megmunkált alapanyagból és jó technológiával készült, azaz megfelelő hőmérsékleten égetett, repedésektől és felhólyagosodásoktól mentes és a többi, és a máz is jó ellenálló képességgel bír a savas oldatokkal szemben, akkor évtizedek alatt sem mutatkoznak olyan károsodások, amelyek cserét igényelnek. A gyengébb minőségű és rossz kondíciójú környezetben lévő kerámiaanyagon viszont néhány éven belül is komoly változásokat tapasztalhatunk. Az ilyen meggyengült anyagon a laikus szemlélő is hamar észreveheti a kerámia, máz anyagának repedezését, lepattogzását, esetleg szétesését.
MN: Hogyan lehet ezt megakadályozni?
BÁ: Jelenleg az esetek kisebb részében próbálják a tetőcserepeket restaurálni, mivel nagy felületről van szó, problémás a szakszerű kivitelezés. Van, amikor elég a felület alapos megtisztítása és impregnálása, azaz a keletkezett repedések lezárása, hogy megelőzzük a további romlást, ám a legtöbb esetben a károsodott elemeket ki kell cserélni. Csakhogy az újnak színben és formában is illeszkednie kell a többihez! A Zsolnay tetőcserepek esetében azonban a pótlást nehezíti, hogy az eredeti mázreceptek java elveszett.
MN: Az Iparművészeti Múzeumon még az építéskori tetőcserepek vannak? Vagy régen tudták pótolni őket?
BÁ: A jelenlegi tetőzeten már nem találhatók eredeti cserepek. Az 1956-os forradalom idején, miután az épület a tűzvonalba esett, rengeteg kár keletkezett, így ami még eredetinek vélt darab, az is a padlástérben található, a csere- és más töredék darabok mellett. A pótolt cserepek összetétele és színvilága – miután a pontos receptúra már akkor sem volt reprodukálható – kissé eltér az eredetitől. De vizsgáltam olyan épületeket is, amelyeken a korai, 1890-es évekből megmaradt mázas cserepek vannak, az épületek építési idejéből. Ezeken a darabokon például megtalálható a Zsolnay-gyár akkor használt „öttornyos” pecsétje, a kerámiatestbe belenyomva és égetve. Ezeknek a korai daraboknak ma már kevésbé funkcionális, mindinkább eszmei és ipartörténeti értéke van; műgyűjtők kedvelt darabjai.
MN: Az Iparművészeti Múzeumon kívül milyen épületeket érint a probléma?
BÁ: Számos közismert hazai épületet burkoltak vagy díszítettek mázas kerámiával, nagy többségük a szecesszió jelentős épülete. Doktori munkám során az Iparművészeti Múzeum mellett a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, a Várkert bazár és a pécsi postapalota kerámiaelemeinek állapotát vizsgáltam, de a Zeneakadémia, a Nagyvásárcsarnok, a Mátyás-templom és a Postatakarékpénztár is ilyen épület. Nemcsak hazánkban vannak Zsolnay kerámiákkal díszített épületek, hanem Csehországban, Ausztriában és Horvátországban is, a téma tehát külföldön is aktuális.
