Mintha direkt rejtegetné az MTA a kiállítást, hiszen abszurd módon csupán hétfőn és pénteken látogatható – igaz, akkor este tízig. Ez a sajátos eljárás vélhetően nem a mostani kiállítás kiváltsága, mert így jártak a korábbiak és az állandó kiállítás is. Kint semmilyen felirat, molinó nem bátorítja a látogatót, amikor pedig belépünk a reklámanyagaiban magát „nyitott házként” aposztrofáló MTA-palotába, egy tábla állja utunkat: „Belépés csak meghívottaknak”. Ám akik nem riadnak vissza az akadályoktól, elnyerik jutalmukat.
Szellem és szerelem
Revideálhatják például középiskolai ismereteiket az Akadémia megalapításáról. Kiderül, hogy Széchenyi István nem egyévi jövedelmét ajánlotta fel az intézmény számára, hanem (egyébként elzálogosított) birtokai 60 ezer forintra becsült éves bevételének 6 százalékát – ennyi volt a bécsi bankok kamata –, azaz 3600 forintot adományozott. Ezt az összeget azonban egészen a forradalomig évente befizette az Akadémia pénztárába. Voltak számosan, akik nagyobb összeggel járultak hozzá a tudós társaság működéséhez, és korábban is többen felvetették annak létrehozását. Széchenyi alapítói szerepe abban állt a kiállítás szerint, hogy egy új hazafiúi eszményt propagált, aki nem szavakkal, hanem konkrét tettekkel és jelentős adományokkal (is) küzd a hazája reformálásáért. Az 1825-ös felajánlás aktusáról, holott a magyar történelem fontos eseménye, csak töredékes naplójegyzetek szólnak. Maga Széchenyi rejtélyes módon csak annyit írt saját naplójában, hogy „ma sikerült minden honfitársamat magam ellen fordítani”. Bicskei Éva, a kiállítás kurátora szerint a forrásokból az derül ki, hogy elsősorban nyelvészeti, „nyelvtisztító” társaságra gondolt Széchenyi, olyasmire, mint a weimari Fruchtbringende Gesellschaft (1617) vagy a Richelieu alapította Académie française (1635). Végül hosszú viták eredményeként jött létre 1831-ben a tudományok és művészetek művelését egyaránt feladatául vállaló intézmény. Ez a kettős kötődés az épület szerkezetében, külső és belső díszítésében is tükröződik. A főhomlokzat legmagasabb, az égi szférához legközelebb eső részére a tudományok és a művészetek együttes, egyenrangú pártolását jelezve kerültek Minerva és Apolló tondói. Egy szinttel lejjebb az egyes szakosztályok szimbólumai helyezkednek el; még közelebb a földhöz az európai művelődés nagy alakjainak a szobrai állnak az egyedüli magyar, Révai Miklós nyelvész társaságában. A Parnasszus témája jelenik meg tehát a homlokzaton, és ezt dolgozta fel Lotz Károly a díszterem freskóin is. A kiállítás egyik legizgalmasabb eleme, hogy Lotz kartonjai mellé teszi a kurátor a raffaellói, michelangelói előképeket, méghozzá a 40 évig e falak között őrzött és bemutatott Esterházy-gyűjtemény, azaz az Országos Képtár azon grafikái segítségével, amiket valószínűleg a mester is tanulmányozott.
Görgey öt forintja
Az MTA sem ekkor, sem később nem volt épp takarékos intézmény. Széchenyi a legjobb bécsi festővel festette meg a tudós társaság szimbólumát, a sast itató női alakot, akiben sokan eszményi szerelmét vélik felfedezni. Szintén Bécsben, közel 200 forintért készítteti el a társaság hegyikristályba vésett pecsétjét is. Épület híján pedig Pest akkor legreprezentatívabb házában bérelt termeket a tudós testület, kőhajításnyira a mai otthonától. Eötvös József elnök hozta magával a puritánabb, polgári ízlést, valamint saját bútorait, amelyek egyébiránt ma is az elnöki reprezentáció részét képezik. A rongyrázás hagyományát azért később is ápolták: páratlan dokumentum a Gundel étterem 1950-ben kelt számlája, ami másfél oldalon sorolja fel a felszolgált, ma is luxusnak számító étkeket – akkor, amikor jegyre mérték a húst. Az akadémikusok lakomájának végösszege csaknem 30 ezer forintot kóstált a havi 6-700 forintos átlagkeresetek idején.
Azért voltak sanyarúbb napok is, az abszolutizmus idején, amikor az Akadémia súlyos anyagi gondokkal küzdött. A kiállítás érdeme, hogy rámutat: ellentétben az alapítás arisztokrata gesztusával, a palota felépítését a társadalom minden rétegéből, kiváltképp az (alsó) középrétegekből érkező adományoknak köszönhetjük. Balázsházy János mezőgazdasági szakíró vetette fel, hogy a finanszírozást megkönnyítené, „vajha lenne az akadémiának saját, s a nemzet méltóságához illő tulajdon épülete Pesten”. Újhelyi Péter nyíregyházi szolgabíró 40 forintjával kezdődik meg a gyűjtés, ami mellé Jókai lapja, a Magyar Sajtó is odaállt. Hamar széles körű nemzeti mozgalommá válik a gyűjtés, a pályázatokról, a tervekről, az építés folyamatáról, a díszítésről szóló tudósítások mind a civil társadalom kiépüléséhez és megerősödéséhez vezettek. Az Akadémia tehát – úgy is, mint intézmény és úgy is, mint épület – az állam helyett a nemzet tulajdonát jelentette, és a nemzeti közösség eszményét testesítette meg – olvashatjuk a tárlaton. Ugyanott látható Görgey Artúr testvérének a levele, melyben a Klagenfurt mellett raboskodó tábornok nevében 5 forintot adományozott, de adakozik a nyomdász Heckenast is, a legnagyobb mecénás pedig, mint közismert, Sina Simon a maga 80 ezer forintjával.
Bicskei Éva szerint az MTA eltér a függetlenségüket hangsúlyozó, uralkodói alapítású európai társaitól abban, hogy mindig is a magyar politikum része volt, kezdetben alakítója, később inkább kiszolgáltatottja. A kiegyezéshez vezető úton is nagy szerepet játszott. A nemzetközi tervpályázat anyagának kiállítását is épp a szabadságharc leverése után először összehívott – és gyorsan szét is zavart –1861-es országgyűlésre időzítették. A feszültséget mutatta, hogy a rendek ekkor, a szokásokat megszegve, nem járultak az országgyűlést megnyitó uralkodó elé Budára. Az 1865-ös diéta idején ez a szimbolikus gesztus nem maradt el, és persze az uralkodói viszonzás sem. Így, bár már több mint fél éve használta a tudós testület, hivatalosan Ferenc József lett az épület első látogatója, és a hivatalos átadást az 1865-ös diéta első munkanapjára időzítették. Az uralkodó nem érkezett üres kézzel: 15 ezer forintot adományozott egy kémiai laboratórium céljára, és ez a hozzájárulás a nemzet önerőből épített Akadémiája esetében szimbolikus jelentőséggel bírt. Az állam egyre közelebb kerül az Akadémiához: Eötvös egyszerre a testület elnöke és kultuszminiszter, 1936 után pedig a Vitézi Rend első kitüntetettje, a Horthy bizalmát élvező József Ágost főherceg lesz az elnök, a kormányzó pedig maga is gyakori vendég a székházban.
Kutatás helyett múzeum
Az épület – csak egy hetvenes években készült, rossz minőségű fotósorozat formájában megmaradt – kiviteli tervein olvasható az egykori terembeosztás, amiből kiderül, hogy Friedrich August Stüler a mai értelemben vett kutatóintézetet (is) tervezett kutatószobákkal, adminisztratív és reprezentatív helyiségekkel, könyvtárral. Ám magát a tudományos tevékenységet hamar kiszorították az emlékszobák és a reprezentáció az egész Pesten egyedülálló műszaki és művészeti színvonalú épületből.
Először a Kisfaludy Társaság ereklyetára nyílt meg 1865-től, de itt kapott helyet 1896-ban a közel 4000 mű- és emléktárgyat számláló Goethe-szoba, majd 1905-ben a Széchenyi Múzeum; 1914-ben és 27-ben pedig a Mikszáth- és a Vörösmarty-emlékszoba nyílt meg az épületben. Az egy időre valóságos múzeummá váló MTA-ban felhalmozott kincs egy része a háborús pusztításnak esett áldozatul, de a megmaradtak is jórészt más közgyűjteményekbe vándoroltak, így a kiállításon is rengeteg kölcsönzött anyag található. Már a hatvanas években rendre felmerül, hogy legyen egy saját intézménytörténeti múzeuma az MTA-nak, amely végül 1994-ben nyílt meg, de szisztematikus gyűjtői munka nem folyik. Innen talán érthető, hogy a mostani kiállítás imponáló információanyaga miért a kilencvenes évek vizuális szintjén, katalógus nélkül kerül a közönség elé.
Megtekinthető december 14-ig, MTA Művészeti Gyűjtemény, Bp. V., Széchenyi István tér 9., 3. emelet
