Előfordul, hogy az internethez menekül, ha problémái vannak, vagy nem tud megbirkózni a tehetetlenség, bűntudat, aggodalom érzésével, a levertséggel? Kockáztatta-e fontos kapcsolatait, munkáját, tanulmányi vagy karrierlehetőségét a világháló miatt? Nyugtalanná, rosszkedvűvé, ingerlékennyé válik, ha csökkenteni vagy abbahagyni próbálja a használatot?
Ezek a kérdések egy internetfüggőséget kutató amerikai vizsgálat részei, mellyel a világ-háló használatához kapcsolódó problémákat kísérelték meg felmérni. A bennük szereplő internet szót alkohollal, kábítószerrel vagy akár játékkal, vásárlással is helyettesíthetjük: olyan problémával állunk szemben, mely különböző módokon jelenhet ugyan meg, de gyökerét tekintve ugyanaz.
Ugyanaz a lemez
A nyolcvanas években megfogalmazott WHO-definíció szerint a dependencia kialakulásához nincs szükség kémiai anyag jelenlétére. Legyen szó heroinról vagy internetről, a kóros viselkedés ugyanazt a sémát követi: kicsúszik a kontroll a használó kezéből, elveszíti az irányítást szenvedélye tárgya felett, az élete beszűkül, minden egyéb, korábban fontos tevékenység, kapcsolat érdektelenné válik számára. A függőségben szenvedő leküzdhetetlen, újra és újra visszatérő sóvárgást érez, azzal együtt, hogy eluralkodó szenvedélye számos negatív következménnyel jár: fizikai leépülés, barátok, szerelmek, munkahely elvesztése, anyagi problémák.
"Tévedés lenne azt hinni, hogy az internet teszi függővé a használóját; aki fogékony erre, korábban kialakult dependenciaigényéhez keres tárgyat" - mondja Hoyer Mária klinikai szakpszichológus, addiktológus, egy magyarországi kutatás résztvevője. Hogy ez mennyire így van, mutatja annak a heroinista fiatalembernek a példája, aki kémiai addikciójából kigyógyulva igazolt át az internetfüggők táborába. Persze van, aki rögtön rátalál az "igazira": "Amikor először találkoztam az internettel, úgy éreztem, a mennyországba kerültem" - meséli Egy hűséges társ Az emberi kapcsolatok kiszámíthatatlansá-gával szemben a számítógépet a használója irányíthatja, rajta múlik, merre jár, mi történik vele a virtuális világban. Az önértékelési problémákkal küszködők, félénkek, befelé fordulók, magukat nehezen felvállalók így a gépben találhatnak társra, az válhat elsődleges intim kapcsolatukká, egy tiszta, a való élet sarától-porától mentes, szinte éteri szerelemmé. Az internet kinyitja a kaput az egész világra, paradox módon végül mégis magányossá teheti azt, aki miatta elhanyagolja valóságos környezetét. A kóros mértékű netezés a legtöbb esetben azonban csak átmeneti állapot. A lelkes újonc egy időre fennakad a hálón, de a mézeshetek elmúltával a szenvedély alábbhagy, a helyzet magától egyensúlyba kerül. Kevesen maradnak valóban függők. 'k nagy valószínűséggel nem elsősorban böngészésre, információszerzésre használják a médiumot - ahogyan ezt a legtöbb ember teszi -, hanem csevegésre, online játékokra. Ezek azok a tevékenységek, melyek igazán képesek beszippantani a monitor előtt ülőt, akár a józan szemlélő számára szélsőséges helyzetekbe sodorva: "Csetelés közben órákig képes voltam visszatartani a vizeletemet - mondja A virtuális világ lehetőséget ad arra, hogy arctalanul, önmagunk felvállalása nélkül, akár egészen új bőrbe bújva teremtsünk kapcsolatot. Ez óriási előny azok számára, akiknek a valóságban nehézséget jelent a másokkal való érintkezés. Az intimitás alapvető emberi igény, ami azonban félelmetes is lehet, hiszen aki közel van, az olyat is tudhat, láthat, amit jobban szeretnénk eltitkolni. Mindezt elkerülhetjük, ha pusztán a klaviatúra áll rendelkezésünkre, hogy megmutassuk magunkat. Sőt, olyan fantasztikus tulajdonságokra tehetünk szert, amik nem adattak meg az életben: "A játék olyan lett nekem, mint egy vallás, ahol én vagyok az Isten. Itt mindenki engem tisztel" - hangzik egy magányos, félénk főiskolás beszámolója. Maszk mögé bújni, felelősség nélkül cselekedni olykor mindannyiunk vágya, de az egészséges önértékelésű ember, ha nem is teljesen elégedett vele, büszke saját - külső és belső - arcára. Az online csevegés és játékok addikció szempontjából fontos másik jellemzője, hogy soha nem érnek véget, nincs értelmük, céljuk, a cselekvés "l'art pour l'art" jellegű. Ez az eleinte súlytalan tevékenység, mely nem jelent többet a szomszédasszonnyal váltott futó folyosói pletykánál, függőségbe fordulva szó szerint élet-halál kérdéssé válhat. A közelmúltban megjelent 1 link című regény netfüggő főhőse öngyilkosságként éli meg a számítógép kikapcsolását. A háló rabjává vált embert ugyanúgy kínozhatják elvonási tünetek, mint a heroinistát. Off-line nyugtalan lesz, ideges, álmatlanság gyötri, indokolatlanul hevesen reagál környezetére. A többi addikcióra jellemző összes tünet megjelenhet: a tervezettnél hosszabb vagy gyakoribb használat, sikertelen törekvés a leállásra, más tevékenységek feladása. Fiúk, asszonyok A szakemberek véleménye és a különböző kutatások eredményei sem egységesek azonban arra vonatkozóan, hogy kik az igazán veszélyeztetettek. Egy 2002-ben végzett hazai vizsgálat eredménye szerint a tipikus kóros webhasználó húsz év alatti fiatal férfi, aki otthon napi hat óránál többet ül a gép előtt - szórakozás céljából. Ezzel szemben egy az Egyesült Államokban készült felmérés a negyven év körüli, főként háztartásbeli vagy munka nélkül lévő nőket találta érintettnek. Mindkét csoportban felfedezhetők azonban a kérdés hátterében álló lelki problémák: az alacsony önértékelés, depresszió, szorongás, magány, a fizikai megjelenést illető bizonytalanság - melyek elől az internet világába menekülnek. Itt ugyan átmenetileg megnyugvást találnak, ám a valós élet rovására egyre intenzívebbé váló virtuális lét - saját farkába harapó kígyóként - felerősíti a korábbi problémákat. Az internetfüggőség felismerését megnehezíti, hogy - sok más szenvedélybetegséggel ellentétben - maga a tevékenység társadalmilag elfogadott. A problémát többnyire a környezet észleli először, a család, a barátok, akiknek életéből egyszer csak kipottyan a függővé váló. "Cyberözvegyek" kopogtatnak a klinikák ajtaján, akiket elhagytak tökéletesre álmodott (ám bizonytalan nemű) chatpartnerekért, virtuális játékokban meghódított démoni bombázókért. Ideális esetben az érintett felismeri, hogy baj van, és képes önerőből kihúzni a dugót. "A munkahelyemen - meséli Ez a folyamat nem ismeretlen más addikciók esetében sem, ilyenkor a függő az addigi érzelmi irányultság helyett racionális szabályozásra tér át, kézbe veszi az életét, és a gyógyulás útjára lép. Ehhez - főleg az USA-ban - segítséget kaphat online klinikáktól: ez paradoxonnak tűnik - internetfüggőséget gyógyítani a neten -, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a konzultáció ugyanolyan sikeres lehet, mint hagyományos formájában. Szélsőséges esetben - idéz egy példát Hoyer Mária - előfordulhat, hogy a beteg irracionális szorongást él át, ha nincs fenn a hálón, úgy érzi, kimarad valamiből, és ez akár egészen pánikrohamig fokozódhat. Ilyenkor kórházi kezelés is indokolt lehet, bár - teszi hozzá az addiktológus - Magyarországon az utóbbi években egyetlen ilyen eset ismert. Fábián Zsolt pszichiáter szerint a kóros internethasználat kezelésében hatékony módszer lehet a magatartás-terápia, melynek célja megtanulni a kontrollált használatot. Ehhez jó eszköz a naplóvezetés. Így a kliens egyrészt szembesül vele, hogy valójában mennyi időt tölt a hálón, másrészt ő is és orvosa is nyomon tudja követni, hogyan halad - ideális esetben csökken - a használat. Fontos, hogy a netezés célja is változzon: a böngészés, információszerzés kerüljön előtérbe a különösen addiktív csetelés, játékok helyett. A pszichiáter szerint azonban kérdés, hogy az internetfüggőség esetében beszélhetünk-e egyáltalán önálló kórképről, vagy csak más pszichológiai problémák kísérő tünetéről van szó, esetleg Ivan Goldbergnek van igaza, aki azt mondja: mi, emberek egyszerűen hajlamosak vagyunk bármit túlzásba vinni. Ivan Goldberg New York-i pszichiáter eredetileg a Mentális betegségek diagnosztikai és statisz-tikai kézikönyve IV, a "diagnózis bibliája" paródiájának szánta az internetfüggőség definícióját, jelezve, hogy egyes szakemberek bármilyen viselkedést képesek zavarnak bélyegezni. A neves amerikai doktor szerint internetfüggőség ugyanúgy nem létezik, mint tenisz-, tévé- vagy lottófüggőség. Az emberek egyszerűen csak hajlamosak mindent túlzásba vinni. Tréfának szánt definícióját azonban komolyan vették, egyre több szakmai fórumon kezdtek hivatkozni rá, tréfája így valóban a - szerinte nem is létező - világháló-függőség diagnózisa felállításának alapjává vált. Megfogalmazása szerint a dependencia a világháló tartós, nem megfelelő használatát jelenti, mely klinikailag distresszt okoz. A diagnózis felállításához az elmúlt 12 hónapot vizsgálva olyan egyéb tünetek szükségesek, mint a tolerancia kialakulása, azaz a hatás eléréséhez egyre több internetezés szükséges, illetve azonos időtartamú internetezés kisebb hatás elérését biztosítja. A függő elvonási tünetekkel reagál a netezés szüneteltetésére, melyek néhány offline töltött nap elteltével a következők lehetnek: szorongás, pszichomotoros nyugtalanság, fantáziák, álmok a világhálóval kapcsolatban, obszesszív gondolatok arra vonatkozóan, mi történik a hálón, akaratos vagy akaratlan gépelési mozdulatok az ujjakon. Ezek a tünetek - melyek csak internethasználattal szüntethetők meg - szenvedést okoznak, és károsítják a szociális, munkahelyi, egyéb működéseket. Ezenkívül a függő rendszeresen hosszabb ideig lóg a hálón, mint eltervezte, és sikertelenül próbálkozik kontrollálni a használatot. Minden olyan egyéb tevékenységgel is sok időt tölt, mely kapcsolatban áll a webbel: állományok letöltése, anyagok rendezgetése, ilyen témájú könyvek vásárlása. Mindez korábban fontos szociális kötődések, foglalkozásbeli vagy kikapcsolódást szolgáló aktivitások háttérbe szorulásához vezet. Nem elhanyagolható szempont továbbá, hogy az internetezést annak ellenére folytatja az érintett, hogy tisztában van vele, milyen fizikai, szociális, pszichológiai, munkahelyi problémákat okoz számára. A diagnózis felállításához nem szükséges valamennyi tünet jelenléte, amennyiben a fel-soroltak közül akár csak minden második megtalálható, a kórkép igazolt.
