István 53 négyzetméteres családi házát kívánta korszerűsíteni és bővíteni a legalacsonyabb költségvetés mellett. A bontás során három fal maradt a házból, s a tervek szerint tetőcserére, utólagos falszigetelésre és teljes körű épületgépészeti munkákra, valamint egy vadonatúj emésztő elkészítésére került sor. István minderre 9,5 millió forintot szánt, s így is keresett kivitelezőt.
A kiszemelt kivitelezők szánakozó mosollyal hallgatták Istvánt, s közölték: 15 millió alatt nem hajlandók megmozdulni. A férfi már egy komolyabb banki kölcsönre gondolt, de a felesége nem adta fel ilyen könnyen: kerített valakit, "egy régi ismerőst", bár az illető már régóta nem foglalkozott a szakmával. "Olyan ez, mint a biciklizés. Nem lehet elfelejteni!" - magyarázta Istvánnak az asszony. Feri, a kivitelező pedig, miután Cobra napszemüvegben, fogpiszkálóval a szájában átnézte a terveket, közölte: "9 millióból simán áll a ház."
A fiatal pár megkönnyebbült. Örültek, hogy marad konyhabútorra, esetleg könyvespolcra, talán a kerítést is meg tudják csinálni, bár kissé furcsállották, hogy Feri főállásban a gazdasági minisztériumban EU-s ügyekkel foglalkozik, s csupán mellesleg épít családi házakat. ' persze előre szólt: csak kétnaponta tud kinézni az építkezésre. De a kőművese, aki szintén Feri, és tűzbe tenné érte a kezét, "aranykezű és galamblelkű gyerek". Évek óta együtt dolgoznak, úgyhogy bőven elég lesz a kétnaponkénti vizit.
Feri már a költségvetés elkészítésével csúszott másfél hónapot, tíz és fél millió lett a vége, de ebben még nem volt benne az emésztő. Istvánt majd' megütötte a guta, de az ajánlat még így is jutányosnak tűnt a többihez képest.
Az építkezés második napján az új alap megásására egy Bobcat gördült a kertbe. A gépkezelő munkához látott, és fél óra múlva már úgy beásta magát az eső áztatta földbe, hogy a kiszabadítása majd két órába került. A mutatvány ezzel nem fejeződött be, mert az alap másik oldalán kidöntötte a szőlőkarókat, a végén pedig kiderült: negyven centivel mélyebb alapot ásott. Mindezek után a gépkezelő hétórányi munkabért követelt. István ekkor pöccent be először, és csákánynyal kergette el. A jelenet után a kőművesek Főnöknek szólították Istvánt, s többször hangsúlyozták: ezt azért nem gondolták volna.
A megszerzett tekintély azonban nem sokat ért. Az egyik kőműves azután repült, hogy részegen az egyik tartóoszlopot rossz helyre húzta föl, az aranykezű és galamblelkű kőműves, Feri pedig a vécét 50 centi szélesre falazta, így azt is vissza kellett bontani. A kivitelező Feri egy idő után István bérelt szerszámait vitte a lánya építkezésére, később már az építőanyagot is, miközben primitív módszerekkel igyekezett Istvánt megtéveszteni a heti elszámolásban. Közben kőművese - akinél megbízhatóbb nincs a világon - lelépett, és az építkezésen három hétig csak elvétve bukkant föl egy-egy munkás. István - akinek addigra már más problémákkal is szembesülnie kellett: gyomorgörcsei voltak, azon kapta magát, hogy feleségével, gyerekével üvöltözik - kiszámolta, hogy a kivitelező fél-milliós kárt okozott, és kirúgta Ferit - aki viszont felháborodva a durva bánásmód miatt több mint négyszázezer forintos követeléssel állt elő. István ügyvéd útján közölte Ferivel, hogy az ő követelését semmisnek tekinti, s kártérítési pert indít ellene. Feri, a minisztérium embere azóta eltűnt.
István viszonylag gyorsan és könnyen talált új kivitelezőt. Vele már nem tegeződött, sőt egyik munkással sem, és aki megpróbálta letegezni, azonnal kirúgta. Az új kivitelező először az előző csapat okozta hibákat igazította ki, majd jó ütemben haladt tovább. Istvánra nyugodtabb időszak köszöntött, bár otthon még minden romokban állt. A kislány a legrosszabb magaviseletű lett az óvodában, állandóan verekedett, s egyszer meg is szökött. István felesége pedig a legkisebb hangos szóra elbőgte magát, pedig ekkor még csak három hónap telt el az építkezésből, s ugyanennyi még hátravolt.
A falak már álltak, sorra érkeztek a szakemberek. Ezekkel a munkásokkal még nehezebben lehetett szót érteni, uraknak tekintették magukat. Melóshierarchiáról beszéltek, mely szerint az építőipari munkások alja a kőműves, aztán a hideg- és melegburkoló, majd a festők, villanyszerelők és gázosok kasztja következik, a piramis legtetején pedig az ácsok állnak. Ebből István csupán annyit érzékelt, hogy a kőművesekhez képest mindenki sokkal beképzeltebb volt, mindenki értett mindenhez, és persze pocskondiázta a másik munkáját. De a gázos például nem állt meg a szavaknál. Mivel lenézte a villanyszerelőt, átvágta a falban futó vezetékeket.
A Bobcat megjelenése és pusztítása óta fél év telt el. István családja beköltözött az új házba. Örültek is meg nem is. István hetekig csak hibákat talált: a hálószoba trapéz alakú (tíz centivel csúszott el a két fal egymástól), a vakolás az ablakoknál ronda és sarok nélküli, a falakat legfeljebb nagyon részegen lehet függőlegesnek nevezni. Mégis, amikor az utolsó bútor is a helyére került, és megszűnt a kádban mosogatás, úgy tűnt, elkezdődhet valami új. István drága és finom bort bontott, koccintottak, s ha nem is teljes meggyőződéssel, de nyugtázták: a házasságuk nem ment rá az építkezésre.
Másnap délelőtt István, mielőtt elindult volna az új házból, bekapcsolta a mosógépet. Éppen zárta be az ajtót, amikor furcsa bugyborékolásra lett figyelmes. Visszalépett, s látta, hogy a nappali vízben áll. Mint kiderült, valamelyik munkás figyelmetlenségből (vagy szándékosan) átütötte a szennyvízcsatornát egy nyolcas betonvassal, így az eldugult, s visszafolyt minden. István ekkor eszelősen felüvöltött, majd tépkedni kezdte a szétázott laminált padlót.
