Egy mentős Facebookon mondott köszönetet a halálos balesetnél segítő hősies civileknek

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 8.

Lokál

"Miattuk jobb ez a világ".

Egy motoros mentős nyilvánosan mondott köszönetet hat civilnek, akik részt vettek annak a szombati Vác környéki balesetnek a mentésében, amely három halálos áldozatot követelt.

A mentős, Lausch Patrik beszámolója szerint a kiérkezéskor 6 sérült és 3 mentős volt a helyszínen, ezért civileket vontak be a munkába. A mentősöknek embert kellett egyszerre újraéleszteniük az út szélén, heves esőzésben.

„Nekik szeretnék egy őszinte köszönetet küldeni, mert a helyszínen nem volt időm kellően megköszönni a munkájukat! Miattuk volt esély a sérülteknek. Szót fogadtak a kéréseimnek, beálltak nyomni, vagy esernyőket tartani, vagy biztatni a bent szorult nőt. Miattuk jobb ez a világ“ – írta a mentős.

Két autó ütközött szombaton a 2-es főút Váci szakaszán a 43. kilométerszelvényben, a tragikus balesetben hárman veszítették életüket.

false

 

Fotó: facebook

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.