Interjú

"Lelkes ember voltam"

Bálint György kertészmérnök

Lokál

Bálint gazdaként ismeri mindenki, így szerepelt a köztévé 1981-ben induló Ablak című magazinműsorában. „Magyarország kedvenc kertésze” – ezt a címet már a Reuters adományozta neki, amikor 100. születésnapja előtt néhány nappal videóriportot közölt róla. Mi már a 100-at betöltött Bálint gazdával találkoztunk, hogy a karcsú orsók erényeitől a klímaválságon át a Fideszig sok mindenről beszélgessünk.

Magyar Narancs: Mit kell tudni Iowa haszonnövényeiről?

Bálint György: Iowa olyan az Egyesült Államokban, mint nálunk, mondjuk, a Mezőföld.
A legtermékenyebb, legintenzívebb mezőgazdasági területe Amerikának.

MN: Majdnem Iowában lett mezőgazdász.

BGY: 1945-ben, a koncentrációs táborból szabadulva egy ausztriai fürdőhely, Bad Schallerbach egyik szanatóriumába kerültem. Közvetlenül a háború után ezeket mind sebesültekkel, a koncentrációs táborok túlélőivel töltötték meg. Így kerültem oda én is. Ideiglenesen egy amerikai katonai egység is állomásozott ott, annak volt egy magyar származású, de már Amerikában született tagja, egy Kovács nevű kapitány. 42 kilós voltam, amikor odavittek, ez a normál testsúlyomnak nagyjából a fele volt, szóval, amikor annyira felépültem, hogy már gondolhattam az indulásra, ez a Kovács nevű, nagyon derék ember azt mondta nekem, ne menjek haza, mert nem fogok senkit sem otthon találni. Annyira tájékozatlan voltam – persze nemcsak én, hanem mindenki, hiszen semmi hírünk nem volt Magyarországról –, hogy nem hittem neki. Nem sokkal később azzal keresett meg, hogy szerzett nekem Iowában egy lehetőséget, az ottani egyetem tangazdaságában tevékenykedhetnék. Mondta, hogy hajójegyet is szerez nekem. Még volt is némi fogalmam az amerikai mezőgazdaságról, hiszen olvastam angol nyelvű irodalmat. Ennek ellenére hazajöttem. És hát Kovácsnak lett igaza, tényleg nem találtam senkit sem itthon. Később többször felmerült baráti körben, mi lettem volna, ha Iowában kötök ki; az egyöntetű vélemény az volt, hogy farmer lett volna belőlem, aki 150–200 hektáron kukoricát termel.

false

 

Fotó: Németh Dániel

 

MN: Valóban egy nappal azelőtt szökött meg a koncentrációs táborból, hogy azt felszabadították volna?

BGY: Hát, az egy szerencsétlen dolog volt. Először Mauthausenbe kerültem, abba az óriás koncentrációs táborba. Iszonyatos zsúfoltság volt. Nem tudom, milyen kiválasztás alapján, mindenesetre elvittek minket, úgy 4–5 ezer embert az onnan 20–30 kilométerre lévő Gunskirchen határába, egy nagy kőbányába. 1945. május 2-án, 3-án már láttuk, hogy valami készül, az addigi szigorú napirend kezdett felborulni. A rend tulajdonképpen abból állt, hogy reggel is, délután is 2–3 órára kiállítottak bennünket, ez volt az ellenőrzés, az appell. A lényeg, hogy két barátommal elhatároztam, hogy megpróbálunk megszökni. Az ásó volt a szerszámunk, a barakkunk mögötti részen, a kerítés alatt jutottunk ki valahogy. Nem sok értelme volt, mert éppen a csatatérre kerültünk; az amerikai és német csapatok közötti összecsapás közepébe. Feküdtünk az erdőben a bokrok alatt, a fejünk fölött röpködtek a kézigránátok és a lövedékek, de túléltük az éjszakát. És a következő nap felszabadult a tábor. Ezt másnap kora reggel az amerikaiaktól tudtuk meg, tulajdonképpen beleütköztünk a konvojukba, sorban mentek a tankok, teherautók. Az egyik amerikai teherautóról egy fekete katona ránk kiabált: „You are free, go home”. Szabadok vagytok, menjetek haza! Sosem fogom elfelejteni ezt a pillanatot.

MN: Holokauszttúlélőként kapott valamiféle kárpótlást?

BGY: Nem, nem kaptam, de nem is kértem.

MN: És az elvett földek után? ’45-ben hazatért a családja gyöngyöshalmaji birtokára, már ami megmaradt belőle. Ott gazdálkodott, míg el nem vették a maradék földet is. A rendszerváltás után visszakapott ebből valamit?

BGY: Hát, igen, kétszer vették el. Először akkor, amikor az ún. negyedik zsidótörvény idején elvették a földünk jelentős részét. 100 hold maradhatott a tulajdonunkban. Azt hiszem, nem túlzok, hogy apám ebbe halt bele. Nem volt öreg, 67 éves volt. Nem tudta elviselni. Egész életében magyar embernek tartotta magát, az is volt. Szerette a környezetét, szerette a hazáját, és mindennél jobban szerette a termőföldet, ami eltartotta. Nem tudta elviselni, hogy elveszik tőle. 1942-ben meghalt. Akkor én lettem tulajdonképpen a családfő, de ez nem sokáig tartott, mert ’42 novemberében bevonultam munkaszolgálatra. ’45 nyarán tértem vissza. Akkor visszakaptam a 100 hold földet, ezen gazdálkodtam. Aztán ’48-ban megjelent nálam a gyöngyösi pártbizottság két megbízottja, hogy a törvény értelmében mindent, ami itt van, ellenszolgáltatás nélkül államosítanak. Két lehetőséget ajánlottak fel: vagy internálnak, vagy 24 óra alatt a feleségemmel és az akkor másfél éves fiammal elhagyjuk a községet. Az internálásra mondtam nekik, hogy abból nekem már elegem van. Az utóbbit választottam. Az elvett földből a rendszerváltás után visszakaptam a törvény előírása szerint 8 hektárt, úgyhogy elmondhatom, földbirtokos vagyok. A földemet bérbe adtam egy helyi, régről jól ismert embernek.

MN: A rendszerváltás után nemcsak földet kapott vissza, de politikusnak is állt, az SZDSZ országgyűlési képviselője lett. A párt szívéhez nem állt túl közel a mezőgazdaság.

BGY: Hát, igen, ezért is történt, hogy amikor Kuncze Gábor lett az elnök, és a ciklus közepén minden képviselővel leült négyszemközt, én azt mondtam neki, úgy érzem, az SZDSZ-nek, lévén városi párt, nem fontos az, amivel én foglalkozom. Mondtam, végigcsinálom a ciklust, de ne számítsatok rám a következő választásnál. Így is történt. Tisztességgel, azt hiszem legalábbis, tisztességgel csináltam végig azt a négy évet ’94-től ’98-ig. Azóta is jó barátságban vagyok Kuncze Gáborral. Ha találkozunk, mindig örülünk egymásnak.

MN: ’94 előtt versengtek önért a pártok? Mégiscsak egy országosan ismert, közkedvelt tévés személyiségről volt szó.

BGY: Sok párt megkeresett. Sok kapcsolatom volt például a kisgazdákkal, de valahogy úgy éreztem, hogy az én gondolkodásomnak talán a szabad demokraták koncepciója felel meg a leginkább. Így utólag persze már tudom, hogy nem így volt. Hát, nézd, minden ember életének vannak jó döntései és rossz döntései. Ma is azt mondom, rossz döntés volt, hogy én oda mentem. Akkoriban, mondjuk, még lelkes ember voltam, de amiért én politikus lettem, abból tulajdonképpen nem lett semmi. Azt hittem, hogy az a négy évtizednyi tapasztalat, amit addig a magyar mezőgazdaságban megszereztem, jelent valamit. De nem sokat jelentett. Az sem, hogy talán az átlagnál jobban ismertem a falu népét, a lelkületét is. Ráadásul a társadalom nagyon nehezen vette tudomásul, hogy én az SZDSZ-ben tevékenykedem. Sokan értetlenkedtek, hogy miért az SZDSZ, amikor annyi más lehetőség is van.

MN: Hogyan viselte a párt megszűnés előtti vergődését?

BGY: Szörnyű volt látni az utolsó, a haldoklási időszakot.

MN: A SZDSZ már rég nincs, de a Fidesz SZDSZ-fóbiája él és virul. Ezt ön is megtapasztalhatta, legutóbb idén, amikor XVI. kerületi lakosként felmerült a neve a díszpolgári cím odaítélésekor. Hát, nem lett a XVI. kerület díszpolgára.

BGY: Egy helyi fideszes képviselőnő megosztotta a véleményét, miszerint az nem létezik, hogy ő olyanra szavazzon, aki valaha is az MSZP vagy az SZDSZ tagja volt. Ugye, ez csacsiság. Anno éveknek kellett eltelnie, hogy az emberek elfelejtsék, hogy én az SZDSZ-ben politizáltam. Rossz néven vették tőlem, és talán erkölcsileg is elítéltek emiatt. Jobban elítéltek, mint amennyire oka volt, mert erkölcstelenséget nem csináltam, kárt nem okoztam. Azért a szereplésem az Ablakban sikeresebb időszak volt az életemben.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: A 100. születésnapja alkalmából a Reuters interjút készített önnel, szóba kerültek a klímaváltozás miatt érzett aggodalmai is. Hasonlóképpen aggódik a mindössze 93 éves David Attenborough is – ő nemrégiben az egyik legmenőbb angliai zenei fesztiválon köszönte meg a fiatalok tömegeinek, hogy műanyag palackok nélkül buliztak. Ha a Sziget Fesztivál hívná, hogy a nagyszínpadról beszéljen a klímaváltozásról, menne?

BGY: Azt hiszem, igen. A klímaváltozás ügyét nagyon fontosnak tartom. Épp tegnap este próbáltam valahogy végiggondolni az emberiség történetét. Most már teljesen világos előttem is, hogy az ember ezt nem tudja megváltoztatni. A légkör szén-dioxid-szintje csak növekszik, a tengerek szintje emelkedik, a gleccserek elolvadnak, és még hosszan sorolhatnám a Földön történő ezernyi változást. Lehet, hogy ezeket nem tudjuk megváltoztatni, de alkalmazkodni lehet hozzá. És ezt az alkalmazkodást kell megtanulni a természettől. Mert a természet, amióta létezik – nem tudom, kinek az akaratából, de létezik –, azóta mindig azt tanítja, hogy alkalmazkodni kell az adott körülményekhez. Ez az élet feltétele.

MN: Említette az önellátás fontosságát is. Itt, a saját kertjében ez már megvalósult?

BGY: Megoldható lenne. Azzal kísérletezem már évek óta, hogy a kert ne csak a szépséget szolgálja, ne csak pihenőhely legyen, hanem valamilyen hasznot is termeljen. A magas­ágyak például olyan termelési megoldások, amelyek nagyon kevés pénzből, nagyon kis beruházásból, használt deszkából, lécből, használt téglából megvalósíthatók. Egy ilyet fel lehet állítani egy panelház naposabb udvarában, és terem paprikát, paradicsomot, uborkát, hagymát, mindent, ami a háztartást kiegészíti. A másik vesszőparipám a törpegyümölcsfák, a karcsú orsó gyümölcsfák ültetése. Ezek szépek és hasznosak is. Egy virágágy közepébe bele lehet ültetni például egy almatermő karcsú orsót. Szép, amikor virágzik, szép, amikor tele van terméssel. Nem utolsó szempont, hogy ezt el is lehet fogyasztani.

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.