12 millió forintnyi bírságot szedett be eddig a reptér az éjszakai repülési tilalom miatt

  • narancs.hu
  • 2020. február 10.

Lokál

Négy hónap alatt 176-szor szegték meg a tilalmat a légitársaságok, ezért fizetniük kellett.

35,4 ezer euró (csaknem 12 millió forint) bírságot szabott ki eddig a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég különböző légitársaságokra, mert éjfél és hajnali öt óra között repültek Budapest felett - írja a Világgazdaság az az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlése alapján.

A lap cikke szerint eddig 15 légitársaságot bírságoltak meg, amelyek a statisztikák szerint összesen 176 olyan műveletet hajtottak végre, amely beleesett az úgynevezett mélyalvási – éjfél és hajnali öt óra közötti – időszakba.

Az ITM közlése szerint a légitársaságok a teljes összeget befizették, és egyetlen esetben sem vitatták a bírságot. Ezt a tételt – amely a társaság légügyi hatóság által jóváhagyott, hivatalos díjszabályzatának részét képezi – kizárólag a Budapest Airport jogosult megállapítani.

A teljesítését megtagadni vagy azzal szemben jogorvoslattal élni éppen ezért nincs mód. A reptér üzemeltetője azt vállalta, hogy az így befolyt összeget teljes egészében a legújabb, önkéntes zajszigetelési programjának megvalósítására fordítja.

A bírságot tavaly október óta szabja ki a Budapest Airport.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.