Fagy volt a Bükkben, -3,7 fokot mértek

  • narancs.hu
  • 2024. július 29.

Lokál

Ugyanott vasárnap délután 3 körül még 30,1 fokon állt a hőmérő.

Az idei nyár eddigi leghidegebb reggele volt a hétfői a Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatikai Intézetének mérése szerint a Bükk-fennsíkon, a Mohos-töbörben. 

Vasárnap, ahogyan a Kárpát-medence legnagyobb részén, kánikulai meleg volt jellemző, az említett helyszínen is 30,1 fokot mértek délután három órakor. Délután viszont gyors mozgású hidegfront érkezett, kevés helyen okozott csapadékot, de több fokkal csökkent a hőmérséklet. 

„A naplementét követően a front elhaladtával nyugalomba jutó légtömegek hatásaként a fennsík felett kedvező kisugárzási körülmények jöttek létre. Lassan elállt a szél, kitisztult az ég és a fennsík töbreiben megkezdődött a hőmérséklet zuhanása. A hőmérséklet-csökkenés 05:30-kor érte el mélypontját, ahol az idei nyár eddigi legalacsonyabb hőmérsékletét produkálva, -3,7 °C-on állt be a napi T-min” – magyarázza az intézet a jelenséget. Várható, hogy a következő reggel is csípős lesz a Bükk-fennsíkon. 

A hónap elején már mértek nulla fok alatti hőmérsékletet a Bükkben. 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk