Fenyőfával kötik le a tigris figyelmét Nyíregyházán

  • narancs.hu
  • 2025. január 10.

Lokál

Tényleg érdekli, mi az.

Két – már lebontott – karácsonyfát tettek be a Nyíregyházi Állatparkban a szumátrai tigrisek kifutójába.  

„Az állatkerti környezetgazgagítás célja, hogy ingergazdabbá tegyük állataink életét, hiszen a természetben egész nap elfoglalják magukat táplálék utáni kutatással, párkereséssel vagy ellenségeik előli meneküléssel. Mivel erre az állatkerti állatoknak nem kell ügyelni, gyakran unatkozni kezdenek. Ezért állataink kifutóját tereprendezéssel; kövek, fák és növényzet betelepítéssel tettük ingergazdagabbá, »látványetetéseink« alkalmával pedig motiváljuk őket a zsákmányszerzésre” – magyarázta a döntést az állatpark a videós beszámoló mellett.

Egy további magyarázat szerint azért is érdemes új tárggyal, eldugott étellel motiválni az állatokat, mert így mozognak, ez a látogatók számára is nagyobb élmény.

A felvételen látszik, hogy a tigris tényleg alaposan megvizsgálja a fenyőfákat.

Január 7-én az intézmény arról számolt be, hogy több európai állatkert összefogása nyomán, tízéves tenyésztői munka eredményeképpen szumátrai tigrisek születtek az állatparkban.

Gajdos László igazgató azt mondta, a világ leginkább veszélyeztetettebb tigrisalfajából alig ötszáz példány él a szabad természetben Szumátra szigetén. Ez a populáció már kicsi ahhoz, hogy a faj hosszú távon fönnmaradhasson, ezért fontos, hogy a világ állatkertjeiben élő mintegy háromszáz példány is hozzon világra utódokat. Nyíregyházára 2015-ban hozták az első szumátrai tigrist. Azóta „csereberéltek” az európai állatkertek egymás között, annak érdekében, hogy a legjobban összeillő párok alakuljanak ki. 

„Voltak halva születéseink, voltak vetéléseink, és most már van két egészséges utód” – újságolta az igazgató.

A hétvégén már a látogatók is megnézhetik a két hím kölyköt az anyával együtt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.