Szépségverseny gyerekeknek

  • Matkovich Ilona
  • 2013. december 24.

Lokál

December 22-én választották meg a „mini topmodelleket” a Lurdy Házban. Fotóriporterünk is ott járt. A témáról bővebben karácsonyi számunkban olvashatnak, az alábbi részlet ebből a cikkből való. Narancsgaléria.

„Előttem is új világ nyílt ki. Pestre kellett utaznunk, az ügynökségen és a válogatáson is mindenki nagyon kedves volt, úgy láttam, tetszik nekik a kislányom. Az utazás és a portfólió majdnem ötvenezerbe került, de e nélkül nem hívják a gyereket fotózásra, játék- vagy reklámfilmekbe, pedig abban van a pénz. Anyámtól kértem kölcsön kétszázezret, persze nem mondtam meg, mire kell. De ennyiből be is indítottuk Beus modellkarrierjét. A portfólió mellett ebben benne volt a bőrkímélő sminkkészlet, a ruhák, mert elegáns és koktélruha nélkül el se indulj! De kellettek még kiegészítők, cipők, fürdőruha, és én is vettem magamnak pár holmit, igaz, azt csak turkálóból. Beus sokat hisztizett, hogy tépi a haját a fodrász, nem engedte feltenni a pótcopfot, nem is akart felmenni először a színpadra. De már belejött, most is ő szólt, hogy jövő héten minitopmodell-verseny lesz. Megérte türelmesnek lenni, mert tudom, hogy kivételesen szép a gyerekem.”

Kattinson galériánkra a december 22-i szépségversenyen készült képekért!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.