Június 19-től egy hónapra bezárják a Nyugati pályaudvart

  • narancs.hu
  • 2021. június 8.

Lokál

A civilek szerint a MÁV nem gondoskodik megfelelően a pótlásról.

Felújítási és karbantartási munkák miatt zárva lesz a Nyugati pályaudvar június 19. és július 18. között; a felújításáról tartott keddi sajtótájékoztatón a kormányszóvivő arról beszélt, hogy a pályaudvaron évente 18 millió ember fordul meg, akik színvonalasabb szolgáltatást vehetnek igénybe a korszerűsítésnek köszönhetően.

Szentkirályi Alexandra a gazdaság megerősítését, új munkahelyek teremtését, a közszolgálatások - ezen belül kiemelten a vasúti közlekedés - fejlesztését emelte ki a kormány idei céljai közül, jelezve, hogy a vasúti közlekedés fejlesztéseként folyamatosan korszerűsítik a pályákat, felújítják és utasbaráttá teszik a pályaudvarokat, állomásokat.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára (ITM) a vasút környezetbarát jellegére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a vonattal utazók átlagosan 71 százalékkal kevesebb káros anyaggal terhelik a környezetet, mint az autóval közlekedők. Majd felidézte, hogy a Nyugati pályaudvar renoválásának munkálatai egy éve elkezdődtek. Egyebek között

  • kicserélik 2200 négyzetméteren az üveg függönyfalat, a világítást, a teljes csapadékvíz-elvezető rendszert;
  • a projekt során 13 váltó- és 1 vágányátszelés cseréjét végzik el;
  • mintegy 3300 méteren építenek földmunkagépekkel vágányokat, több mint 16 ezer négyzetméteren új aszfaltot tesznek le;
  • és korszerűsítik a vágányok végén az utastájékoztató táblákat.

A Közlekedő Tömeg a Facebook-oldalán reagált a hírre, mint írják: 

A Nyugati lezárása alatt tízezrével hagyja magára utasait a MÁV – külvárosi állomásokra érkeznek a vonatok, pótlás nem lesz

Az egyesület megjegyzi, hogy az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén nyáron ismét hosszú időre lezárja az egyik budapesti fejpályaudvart a MÁV. "Idén a Nyugati nem fogad vonatokat június 19-től egy egész hónapon keresztül, a vonatközlekedést ez idő alatt kritikán aluli módon szervezik, a vonatok egy része külvárosi állomásokon fordul, ráadásul pótlást sem biztosít a vasúttársaság. Az ingázók több átszállással, 10-40 perccel hosszabb utazási idővel, tömött buszokkal és villamosokkal fognak szembesülni, ezért a Közlekedő Tömeg Egyesület azt kéri a MÁV-tól, hogy a lezárásig hátralévő több mint egy hét alatt szervezze meg az autóbuszos pótlást és rásegítést."

Az egyesület összeszedte a problémákat és megoldásokat is javasolt, illetve kérésekkel fordult a MÁV-hoz.

"Álláspontunk szerint a vasúti közlekedésnek folyamatosan, még a pályafelújítások idején is magas, az egyéni autós közlekedéssel versenyképes színvonalat kell biztosítania. Nem engedhető meg, hogy a vasúttársaság nemtörődömségből vagy spórolási céllal ne pótolja a kieső kapcsolatokat, a jövőben pedig a felújítások és karbantartások során a kivitelező kényelme helyett az utasok szempontjait kell elsődlegesnek tekinteni, és csak a lehető legkisebb korlátozásokat bevezetni" - írják.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Íme pár filmötlet Valentin-napra

Ha Valentin-nap, akkor romantikus film – esetleg romantikus vígjáték, vagy épp romantikus horror, a lényeg, hogy a szerelem valamilyen formában megjelenjen benne. Szubjektív filmajánlónkban a mozik és a streamingplatformok kínálatából adunk ötleteket, hogy mit lehet és mit érdemes nézni a szerelmesek napján.

Gázórás akciók és alapítványi milliók – Radics Béla, a Fidesz ifjú performanszművésze

A 30 éves Radics Bélát Zuglóból juttatná be a Fidesz a Parlamentbe. A politikus az elmúlt években az erzsébetvárosi Fidelitasból indulva kötött ki a Fővárosi Közgyűlésben, politikai ellenfelei szerint legfőbb erénye, hogy kiválóan fel tudja mondani pártja propagandáját. Portrénk Radics Béláról, a Szentkirályi Alexandra-féle budapesti Fidesz reménységéről.

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.