helyrajzi szám

Fogaskerekű

Lokál

Az ötven évvel ezelőtti augusztus 20. nemcsak a tűzijáték és a vízi parádé miatt volt nevezetes.

Két nappal korábban befejeződött a fogaskerekű vasút rekonstrukciója, amely jóval több volt egyszerű pályafelújításnál. A majd’ négy kilométeres vonalon végig kicserélték a felépítményt és a biztosító berendezést. Megemelték az összes megállóhely peronját, így az utasoknak nem kellett lépcsőzniük sem, simán be lehetett sétálni a BKV legújabb szerzeményeinek számító hét szerelvény bármelyik kocsijába. Ilyen különleges járművet a szocialista táborban nem gyártottak, még a korábban (1929–1973 között) közlekedő vonatok tervezője és kivitelezője, a Ganz sem. Így csak a nyugati import jöhetett szóba, méghozzá rutinos gyártók bevonásával: a járműveket az osztrák Simmering-Graz-Pauker, a villamos berendezéseket a svájci Brown, Boveri & Cie készítette. A BKV két motorkocsiból és egy pótkocsiból álló szerelvényeket rendelt, darabonként 16 millió forintnak megfelelő valutáért, ez akkoriban elképesztően sok pénz volt.

„Hogy mit tud az új fogaskerekű? A bemutatást bízzuk Grimm Ferenc oktatótisztre, aki hosszú évekig vezette a régi fogaskerekűt, így tehát igazán módja van az összehasonlításra” – olvasható a Népszabadság megnyitó előtti riportjában, és az oktatótiszt nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel. Elmondta, hogy a korábbi 180 férőhellyel szemben az új fogasok 310 utast szállíthatnak, a hegymeneti sebesség 12-ről 30 kilométer/órára nőtt, a kocsik ajtaja központi vezérlésű lett. Az is újdonságnak számított, hogy a vezető hangszórón kommunikált az utasokkal, de új volt az is, hogy az akkori villamosokkal és buszokkal ellentétben a fogas nem csengetett vagy berregett fülsüketítően. „Indulásra és az ajtók záródására »bim-bam csengő« figyelmeztet” – írta a Népszabadság. A járművek teljesítménye is jelentősen nőtt a Ganzokéhoz képest. A 2000-es évek elejéig a fogaskerekű volt az egyetlen nyugati eredetű jármű a BKV-nál, ráadásul a korábbi „villamos-sárgával” ellentétben piros-fehérre fényezték. Az utasok buszjeggyel vehették igénybe, a bérlet nem volt érvényes.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.