Kifordult a lába, elesett, vállsérülést szenvedett, öt óra alatt mentették ki a Ferenc-hegyi-barlangól

  • narancs.hu
  • 2019. december 15.

Lokál

A mentőszolgálat 27 fővel vonult a helyszínre.

Súlyos balesetet szenvedett egy barlangtúrázó szombaton kora este a  budapesti Ferenc-hegyi–barlangban, a 35 éves férfit ötórás mentőakció keretében hozták a felszínre a barlangi mentők –tájékoztatta, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat ügyeletese az MTI-t vasárnap hajnalban.

Kovács Márton elmondta: a férfi egy hétfős csoporttal, túravezetők irányításával ereszkedett le a kiépítetlen, helyenként nehezen járható barlangba, nem volt tapasztalt barlangi túrázó. Mászás közben egy kitört lépés miatt kifordult a lába, és elesve vállsérülést szenvedett. Túravezetői ekkor értesítették a mentőszolgálatot.

A súlyos sérüléseket szenvedett túrázó kimentésére a Magyar Barlangi Mentőszolgálat 27 fővel vonult a helyszínre, ahol először az orvosi csapat ellátta és szállítható állapotba hozta a sérültet.
A baleset a barlang 3-as számú főhasadékában történt, a bejárattól 300 méter távolságra.

A labirintusszerű barlangban ezen a szakaszon szűk járatok és kuszodák vannak, nagyon nehezen és lassan járható. Ahhoz, hogy a sérültet a felszínre hozhassák, a barlangi mentőknek több helyen is tágítaniuk kellett a barlang járatait. Mintegy 5 óra alatt sikerült a felszínre juttatniuk a férfit, és éjfél után átadták az Országos Mentőszolgálat kiérkező egységének.

A Budapest II. kerületében, a Hármashatár-hegyhez tartozó Ferenc-hegyben nyíló barlang egyike Magyarország fokozottan védett barlangjainak, látogatásához a Dunai-Ipoly Nemzeti Park előzetes engedélye szükséges. Évente körülbelül 500 barlangi túrázó jut el ide.

Kovács Márton emlékeztetett arra, hogy az idén már az ötödik alkalommal hajtottak végre mentőakciót a barlangi mentők. Legutóbb  december 10-én kellett segíteniük a Mátyás-hegyi-barlangban egy lábsérült nő kimentésében.

MTI. Borítóképünk illusztráció – Forrása: Unsplash.com

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.