Luxusüdülőket akarnak építeni a Határréti tó mellé

  • narancs.hu
  • 2024. június 19.

Lokál

Tordai Bence szerint a beruházást támogató döntés morális és jogi szempontból is kifogásolható.

Luxusüdülőket építene egy beruházó a csobánkai önkormányzat engedélyével a Határréti tónál, erről Tordai Bence országgyűlési képviselő számolt be videóban szerdán.

Azt, hogyan nézne ki bármilyen építkezés abban a környezetben, a Párbeszéd–Zöldek frakcióvezetőjének felvétele alapján el lehet képzelni. A politikus arról beszél, hogy a Pilisszántó mellett található tó nem csak az embereknek jó pihenőhely, fontos ökológiai értéke is van. A horgászok is szeretik, idén tavaszig jól működő horgásztó volt, most viszont már nem lehet ott pecázni. Ennek az az oka, hogy – mint Tordai fogalmazott – privatizálni akarják. 

A csobánkai önkormányzat képviselő-testülete döntött így, a határozatot Tordai jogi és morális szempontból is problémásnak nevezi. A döntés értelmében a tóparton 51 ezer négyzetméteren húznák föl az épületeket. 

A politikus szerint a csobánkai önkormányzat ezzel egy fontos természeti értéket zár el az átlagemberek elől. Vannak civilek, akik elkezdtek szervezkedni a beruházás ellen. Petíciót is kezdeményeztek, de a véleményüket hagyományos módon is kifejezték:

 
A fotó forrása a Pilisszántó Határréti tó nevű Facebook-oldal
 

 

 

A Határréti tónál tervezett beruházás ügyében közmeghallgatást rendeznek Csobánkán június 27-én, csütörtökön 18 órától a könyvtár dísztermében (Béke út 4.).

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.