Március közepétől részlegesen nyithatnak a budapesti gyógyfürdők

  • narancs.hu
  • 2021. február 22.

Lokál

A gyógyászati egységeket nyitják meg.

A tervek szerint a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. fürdőiben március 16-tól nyitják meg a járóbeteg szakellátáshoz kapcsolódó gyógyászati egységeket. A cég ezért több mint 200 dolgozóját olttatta be.

Szűts Ildikó vezérigazgató erről a Telexnek elmondta, hogy az NNK-tól kértek állásfoglalást arról, hogy egészségügyi dolgozónak számítanak-e és elsőbbséget élvezhetnek-e a gyógyfürdő alkalmazottai. Mind kiderült, a cég valamennyi dolgozója – így például a kasszás és a ruhatáros is – egészségügyi dolgozónak számít. 

„Az NNK hivatalos válasza megerősítette Társaságunk álláspontját, miszerint a Társaságunk kezelésében lévő gyógyfürdők egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedéllyel rendelkeznek, s tevékenységük egészségügyi tevékenységnek minősül és valamennyi, a Társasággal munkaviszonyban álló dolgozó egészségügyben dolgozónak tekintendő” – nyilatkozta Szűts a lapnak.

Annak a kockázatát, hogy vendég vendéget fertőzzön meg úgy csökkentik, hogy időpontot kell foglalni, a fürdőkben folyamatosan fertőtlenítenek, és várhatóan követik majd az osztrák példát, akik már a beérkező vendégeket is tesztelik.

A fürdők a 2020 november 11-én bejelentett szigorítások miatt zártak be, most viszont közeledik az újranyitás ideje. Azért szünetelt a szakellátás is, mert a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerint az üzemeltető feladata és felelőssége, hogy csak egészséges munkavállaló fogadja a vendégeket. 

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.