MÁV: Még hétfőn sem biztos, hogy elindulhatnak a vonatok Nagymaros és Verőce között

  • narancs.hu
  • 2023. december 31.

Lokál

Szombat délután siklott ki egy tehervonat, a műszaki mentés és a helyreállítás több napig is eltarthat.

Folyik a műszaki mentés a Nagymaros és Verőce közötti vasúti szakaszon, a MÁV szerint vasárnap biztosan nem, de lehet, hogy még hétfőn sem indulhatnak el a vonatok a szakaszon – közölte a vasúttársaság vasárnap reggel az MTI-vel.

Mint írták, a MÁV szakemberei az éjszaka is dolgoztak Nagymarosnál, ahol szombat kora délután kisiklott egy tehervonat kilenc kocsija.

A daruzás megkezdése előtt a felsővezetéket vissza kellett bontani, a késő este megérkezett óriásdaru segítségével a kisiklott kocsikból hármat már visszaemeltek. A 23 vagonból álló szerelvény többi kocsijából tizenegyet továbbszállítottak Szob felé, illetve a hátul lévőket elvontatták Verőcére.

A baleset következtében jelentősen rongálódott a vasúti pálya, a jelzőberendezések, váltók is. Várhatóan csak a kocsik visszaemelése, elszállítása után állapítható meg az okozott kár mértéke és a helyreállítás ideje. A műszaki mentés és a helyreállítás több napig tarthat. Hangsúlyozták: a vasúttársaság szakemberei arra törekednek, hogy legalább egy vágányon minél előbb megindulhasson a közlekedés. Addig pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között, a vonal Vác fölötti szakaszán hosszabb eljutási időkre kell számítani. A Nyugati pályaudvar és Vác között a vonatok megszokott menetrendjük szerint közlekednek.

⚠Frissítés: 12.31-ére vonatkozóan 🚌Vác és Szob között továbbra is szünetel a vonatforgalom a szombat kora délután...

Posted by MÁVINFORM on Saturday, December 30, 2023

A szobi Z70-es vonatok, illetve a késő esti, éjszakai szobi S70-es vonatok nem közlekednek. Vác–Verőce–Nagymaros–Szob között a Volánbusz elfogadja a vasúti menetjegyeket és bérleteket. A Metropolitan EuroCity vonatok szerelvényei Szobról fordulnak vissza Pozsony felé. A Metropol EuroNight, a Báthory és a Hungária EuroCityk kerülő útvonalon, Hegyeshalom, Rajka felé, felől közlekednek, így nem érintik Vác, Nagymaros-Visegrád, Szob, Stúrovo (Párkány), Nové Zámky (Érsekújvár) állomásokat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.