Megint kisiklott egy vonat a Keletiben

  • narancs.hu
  • 2024. október 21.

Lokál

Eltört egy csúcssín és kisiklott egy vonat, a MÁV-vezérigazgató szerint az új balesetnek semmi köze a nyárihoz. 

Jelentős késésekről, vonatok kieséséről számolt be hétfő hajnalban a Mávinform a Facebookon, a posztban azt írták, hogy "műszaki ok miatt a Keleti pályaudvaron 15-20, esetenként 20-30 perces késéssekkel közlekedhetnek egyes vonatok". 

A Telex ugyanakkor úgy tudja, hogy eltört egy csúcssín, ezért ismét kisiklott egy vonat, ami nincs rajta a sínen, ez akadályozza a vonatközlekedést.

Ugyanerről posztolt Vitézy Dávid fővárosi képviselő is, aki fotókat is közzétett. Vitézy azt írta, úgy tudja, nem történt személyi sérülés, a nyár végi hasonló eset (amikor egy InterCity siklott ki a pályaudvaron) után pedig illene igen gyorsan magyarázatot adnia a MÁV-nak arra, hogy történhetett ez meg ismét ugyanott.

FRISSÍTÉS: 

Később Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató is posztolt az ügyről, a posztban elismerte, hogy "a Keleti pályaudvaron egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról". Mint írta, egy szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt a közelében sem tartózkodott, senki nem sérült meg, a mozdonyvezető sem, aki észlelte a pályahibát és ennek megfelelően cselekedett.

Hegyi arról ír, hogy bár érthető, hogy erről mindenkinek eszébe jut az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, a két esetnek szerinte műszaki értelemben nincs köze egymáshoz, hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgálták és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján lecserélték.

Hozzátette, hogy a jelenlegi baleset okait alaposabb vizsgálatnak kell tisztáznia, de más áll a hátterében, ugyanis itt a csúcssín tört el.

Hegyi Zsolt azt is írta, hogy már korábban döntést hoztak arról, hogy jövőre végrehajtják a Keleti-programot, amelyben a pályaudvar teljes váltókörzetét felújítják, bár ehhez egy időre ki kell majd vonni a forgalomból a pályaudvart. 

"Addig az eddiginél gyakoribb, alaposabb vizsgálatokkal és szigorú biztonsági intézkedésekkel teszünk azért, hogy az ilyen és ehhez hasonló balesetek megelőzhetők legyenek, vagy mint ebben az esetben, a hatásuk minimalizálható legyen. Kollégáim ezekben a pillanatokban is megfeszített tempóban dolgoznak azért, hogy a forgalom mielőbb helyreállhasson a Keleti pályaudvarnál" – írta. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.