Megjelent a madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

  • narancs.hu
  • 2022. január 19.

Lokál

37 ezer kacsát kell leölni.

Ismét megjelent a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte honlapján a hatóság.

Közleményük szerint a magyar-román határ közelében lévő csengerújfalui gazdaságban a kacsák takarmány- és vízfogyasztásának jelentős csökkenése, valamint az állatok megemelkedett elhullása jelezte a madárinfluenza megjelenését. A gyanút kedden erősítette meg a Nébih laboratóriuma, majd - a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében - megkezdődött a 37 ezres állatállomány felszámolása.

A járványkitörés helyszíne körül három kilométeres védőkörzetet, valamint tíz kilométeres felügyeleti körzeteket állítottak fel. Mivel mindkettő átnyúlik az országhatáron és romániai területeket is érint, az országos főállatorvos értesítette az esetről a román állategészségügyi hatóságot.

A Nébih arra kéri a gazdákat, hogy fokozottan ügyeljenek baromfiállományuk védelmére és tartsák be a járványvédelmi előírásokat, továbbá emlékeztetnek arra, hogy az ország magas kockázatú területein továbbra is kötelező a baromfi zártan tartása.

A hatóság honlapján közölt információk szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében eddig több mint negyven településen rendelt el valamilyen korlátozást a madárinfluenza megjelenése miatt a Nébih.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.