Mozarttal tiltakozik Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar – Itt megtekinthetik!

  • 2016. május 7.

Lokál

Így kezdődött a Vörösmarty téri hangverseny, vagy ha úgy tetszik,tiltakozás.

Jelenleg is tart az a koncert, amelyben „Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar közös zenélésre és tiltakozásra hívta közönségét, barátait és a sajtó képviselőit a Vörösmarty térre”. A hangverseny délután öt órakor kezdődött Mozart művével, amit itt tekinthetnek meg!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.