Parkolókat számolnak fel Józsefvárosban

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 23.

Lokál

A forgalomcsillapítás és a kerület élhetőbbé tétele jegyében nyolc utcában szűnnek meg parkolóhelyek a VIII. kerületben. 

A sort a Csepreghy és a Nap utcával kezdték, a héten a Krúdy és a Múzeum utca következik. A szabályozást arra hivatkozva kezdte el az önkormányzat, hogy a kerület sűrűn lakott részein kiemelt problémává vált a járdán parkolás. Az egyébként is keskeny járdák felülete a felparkoló kocsik miatt még jobban leszűkül, a gyaloglóknak, babakocsival, kerekesszékkel közlekedőknek komoly gondot okoz a haladás – írja a Telex.

Ezért az önkormányzat úgy döntött, „járdafelszabadítás” címén járdafelületeket szabadít meg a parkoló autóktól,

hiszen a KRESZ-ben is az áll, hogy járdán csak akkor szabad megállni, ha a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad.

Augusztus elején a Csepreghy és a Nap utcában alakították át a felfestéseket, de parkolóhely itt még nem szűnt meg, csak a félig a járdára parkolás lehetősége változott.

A héten a Krúdy és a Múzeum utcában folytatódik az átalakítás, itt már 21 parkolóhelyet megszüntetnek. Megszűnik az egyik oldali parkolósáv a Bródy Sándor, a Krúdy, a Nap, a Puskin és a Szentkirályi utcák egy-egy szakaszán. A Krúdy utca érintett szakasza átépül 2024 elejére. Nyolc utcában összesen 101 parkoló szűnik meg.

A parkolóhely-csökkentést az önkormányzat azzal készítette elő, hogy a fővárosi kerületek közül elsőként emelte meg drasztikusan a lakossági parkolás éves díját: 0 forintról egyből legalább 18 ezer forintra ugrott az összeg, vagy ennél jóval többre.

Ennek eredményeként csökkent a parkolási nyomás Józsefvárosban, ami azt jelenti, hogy a kiadott lakossági várakozási engedélyek száma 20 százalékkal lett kevesebb. Ugyanakkor kimondottan lakossági parkolózónák kialakítását kezdte meg a VIII. kerület.

A változásokat Józsefváros vezetése az önkormányzat honlapján és közösségi oldalán, valamint a kerületi városfejlesztő cég oldalán kommunikálja. A lakossági parkolási kedvezmény mértékének a megváltoztatását a helyileg ellenzékben levő Fidesz-frakció egyszerűen a családok megsarcolásának tartja.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.