Interjú

Ez egy olyan szakma, ahol a nőknek jobb a fizetése, mint a férfiaknak

Adamik Luca modell

  • Artner Szilvia
  • 2019. május 25.

Lokál

Nyolc éve járja modellként a világot, New Yorktól Párizsig a világ legjelentősebb divatcégeivel dolgozott. Jelenleg Giorgio Armani és Jean-Paul Gaultier kifutóin látható rendszeresen. Közben elvégezte a MOME dizájn- és művészetelmélet szakát. A modellek reprezentációjáról, a szakma veszélyeiről és a divatvilágot övező tévhitekről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Az embereknek van egy általános képe a modellekről Magyarországon, ami nagyjából a „celebséggel” egyenlő. Tudod cáfolni ezt?

Adamik Luca: A széles közvélemény még mindig a jól berögződött sztereotípiák mentén gondolkozik erről a világról. Itthon nagyon sok úgynevezett glammodell van, akikről azt hiszik az emberek, hogy ők a modellek, holott az agyonsminkelt, sokszor műtött, szexi nőknek köze sincs a divatszakmához. Ők inkább a reklámokból és követőtáborukból, szponzoraikból élnek.

A profi divatszakmában két karriertípus van ismereteim szerint: a high fashion és a commercial modell. Utóbbi lányok a klasszikusabb szépségek, formásak, szexis – de nem műtött vagy szétgyúrt – alkatúak, nagyon szabályos arcúak. A high fashion modellek a karakteresebb lányok, sokat dolgoznak kifutón, ők azok a nagyon magas, nagyon vékony típusok.

Én inkább az utóbbi kategóriába tartozom, ahol nagyobb a diverzitás, rendesen feszegetik a klasszikus szépségideál kategóriát. Persze van átjárás a kettő között, jó esetben egy kifutón gyakran dolgozó lány is megkap nagy kampányokat, de modellként mégis jó felismerni, hogy inkább melyik kategória a karakterünk, hogy utána a nekünk legmegfelelőbb szegmensben dolgozzunk.

Adamik Luca modell

Adamik Luca modell

Fotó: Németh Dániel

 

MN: Hogyan kezdődik el a karrierje egy modellnek?

AL: Mindenkinek van anya­ügy­nöksége, általában abban az országban, ahol felnőtt. Engem Budapesten fedeztek fel, 16 évesen, és amíg le nem érettségiztem, nyaranta jártam külföldre dolgozni, marginálisabb piacokra, például Rómába, Szingapúrba, hogy megtanuljam az alapokat. Majd kiajánlottak nagy ügy­nökségekhez Londonba, Milánóba, Párizsba, New Yorkba, a nagy divatvárosokba.Nagyon fontos az ügynökség kiválasztása, a lányok biztonsága és a karrierjük alakulása is nagyban függ attól, felveszi-e őket egy valóban jó ügynökség.

MN: Itthon sokat hallani modelltanfolyamokról, ahol egy bizonyos összeg befizetése után portfóliót és fényes karriert ígérnek fia­tal lányoknak.

AL: Nagyon dühít ez a jelenség. A meghirdetett „tanfolyamok” általában iszonyatos lehúzások. Aki kicsit is szebb az átlagosnál, azt „felfedezik”, sok százezer forintért megcsinálják a „portfólióját”. Sokszor egyáltalán nem jól élő családokat is lehúznak, akik a nagy álomkarrier reményében a megtakarított pénzüket erre áldozzák. Könnyen kihasználhatók a szülők, akik persze, hogy a saját gyereküket látják a legszebbnek és elhiszik a mesét.

Nagyon fontos tudni, hogy egy profi ügynökség ingyen csinál kezdő portfóliót azoknak, akikben valóban lehetőséget lát, mert érdeke, hogy az új felfedezettjeivel dolgozni tudjon. A kifutón való járást és a pózolást pedig a már dolgozó, profi lányaik vagy maguk az ügynökök tanítják meg a kezdőknek. Később pedig valós munkák képeivel fog bővülni a lányok modellkönyve. Alapszabály: a modell nem fizet azért, hogy fotózzák, neki fizetnek.

MN: Gondolom, nemcsak Magyarországra, de egész Kelet-Európára jellemző egy másfajta esztétika, ami a modellek megítélésére és a velük készült divatanyagokra is jellemző.

AL: Vicces, Párizsban például tudják az emberek, hogy modell vagyok, akkor is, ha tréningruhában megyek ki az utcára, itt pedig akkor se nagyon vesznek észre, ha ki vagyok öltözve, maximum furán méregetnek a vékony testalkatom miatt. A nagy divatvárosok öltözködéskultúrája sokkal színesebb, és a szépségideálja is változatosabb.

Ez biztos összefügg azzal, hogy ott hatszor annyi a divatlap, s nemcsak kommersz női lapok vannak, hanem igényes művészi magazinok is, amelyek bonyolultabb divatanyagokat közölnek. Meg persze ezekben a városokban van divattörténet és
-kultúra, míg nálunk, a posztkommunista országokban ez érthető módon nem kapott hangsúlyt évtizedeken keresztül. Nagy lemaradást kell behozni a vizuális kultúra több területén.

MN: Művészetelméletből diplomázott szakemberként hogyan ítéled meg a hazai divatipart?

AL: A magazinokban megjelenő divatanyagok nem igazán kortársak. Sajnos a divattervezők nagy része is ugyanazt csinálja, mint hat éve, és nem azért van ez, mert rosszabbak lennének, mint más országok fiatal tervezőgenerációi. Itthon nincs elég pénz a divatszakmában, a tervezők sokszor nem tudják kifizetni a fotósokat, a jó modelleket, mindenki barterben dolgozik egymásnak. Ha valaki elmegy külföldre és ott dolgozik pár évet, aztán hazajön, hihetetlen változást látok a munkájában.

Akik viszont külföldön igazán sikeresek lettek, általában nem jönnek haza, aki megértette azt az esztétikát és kreatív gondolkodásmódot, amire szükség van, általában nem tud visszajönni, mert nincs többé kihívás neki Budapesten. New York például gyűjtőhelye a magyar tehetségeknek, sok zseniális magyar szakember költözött ki.

MN: Vannak veszélyei a szakmádnak számodra is, akinek már bőséges tapasztalatai vannak?

AL: Alapvetés, hogy jó ügynökséggel kell dolgozni, mert akkor védve vagy. Ezen a szinten nem igazak a sztereotípiák, például hogy szexuálisan kihasználják a lányokat, mert egy jó ügynökségnek fontos a reputációja.

Nagyon szigorúan odafigyelnek, hogy rendszeres kapcsolatban legyenek a lányokkal, ha utaznak. Biztosítaniuk kell, hogy biztonságban legyenek a szállásukon a modellek, ne legyenek alulfizetettek, ne molesztálják őket a castingokon vagy fotózásokon, illetve ha előfordul ilyesmi, azt azonnal kiszűrjék.

MN: Jellemző a szexuális molesztálás?

AL: Szerintem manapság sokkal kevésbé fordul ez elő, nyilván a nyolcvanas–kilencvenes évek modelljei tudnának mesélni. Ma az ügynökségi védőháló is jobban működik, és az állandó on­line jelenlét is segít. Egy modell ma már azonnal ki tudja posztolni az Instagram-oldalára, ha méltatlanul viselkedtek vele, ami percek alatt terjed el az interneten és teheti tönkre a molesztáló karrierjét. Ma már inkább az a kérdés, hogy a modellek fel merjenek szólalni az ilyen helyzetekben, ami nem könnyű ebben a hierarchikus rendszerben.

MN: Veled előfordult ilyesmi?

AL: A karrierem kezdetén voltak kellemetlen, inkább verbális helyzetek, amiben sérelem ért, vagy ami még jellemző volt, hogy fiatalon elvállaltam olyan munkákat, amiket nem lett volna szabad, mert kellemetlenül éreztem magam például a fotóstól. De fogalmam se volt még 16 évesen se a jogaimról, se a szakmáról, és ha azt mondták, hogy nagy fotós csinálja az anyagot, igent mondtam.

Szerintem ez rendszerszintű hiba, egyrészt jobban kellene kommunikálni ezek felé a fiatal lányok felé, hogy soha senki nem kérheti őket arra, hogy olyan projektben vegyenek részt, ami kicsit is kényelmetlen számukra. Másrészt egy harmincas–negyvenes fotósnak tudnia kellene, hogy bármilyen erős szexuális kisugárzása is van egy 15–16 éves lánynak, nem tehet erre utaló megjegyzéseket.

Ilyen korban egy lány még nincs tisztában azzal, hogy a teste egy női test, hogy szexualitás sugárzik belőle, így nem is tudja jól kezelni, nem tudja megvédeni magát se a tekintetek, se a beszólások elől, és itt még szó sincs arról, hogy valaki hozzád ért vagy zsarolt volna. A fotósok pedig nem értik, hogy a beszédmód is traumatizáló tud lenni és elviccelik azzal, hogy örülj az ilyen megjegyzéseknek, mert az azt jelenti, hogy szép vagy.

Ma már nagyon érzékeny vagyok ezekre a helyzetekre és akkor is szólok, ha egy fotós a közös munka során babynek szólít. Ezen mindig megütköznek, de akkor elmagyarázom, hogy nem foszthatnak meg a nevemtől, csak mert lusták megjegyezni négy betűt. Ha velem akar dolgozni, szólítson a nevemen.

MN: Milyen változásra lenne szükség rendszerszinten, hogy a modellek még kevésbé sérüljenek?

AL: Ez egy olyan szakma, ahol nagyon rendben kell lenni fejben. Szükség van mentális erőre és felkészültségre, hogy ne omoljon össze a lányok önértékelése. Egy kezdő modellnek egy divathét átlagos napján 11–14 castingot kell megcsinálnia. Ennek nagy részén – a karrierje elején legalábbis – visszautasítás éri. Ezt tizenéves fejjel nehéz kezelni és megtanulni, hogy ne személyes kudarcként élje meg.

Másrészt egyik napról a másikra kell megtanulniuk önálló felnőttként élni külföldön, megküzdeni a magánnyal vagy éppen a hirtelen jött sikerrel. Szerintem nagyon fontos lenne, hogy akárcsak a profi sportolók esetében, pszichológusok foglalkozzanak azokkal, akik korán kezdik ezt a szakmát.

MN: Mire kell még felkészülnie egy kezdőnek?

AL: Én szerencsés voltam, mert nyolc éve, amikor kezdtem, nem volt kötelező még az önreklám a közösségi oldalakon. Egy Instagram nélküli világban töltöttem az első párizsi éveimet. Négy szezont csináltam végig a legnagyobb divattervezőkkel úgy, hogy biztos lehettem abban, hogy a következő alkalommal is hívni fognak. Manapság a könnyű online kommunikáció miatt nagyon telített a piac gyönyörű lányokkal, óriási a fluktuáció. Megesik, hogy egy nagyon jó szezon után már dobják is az előző évben felfuttatott lányt, mert jönnek az új arcok.Demokratizálódott a rendszer, ami jó is, de a karrierek is sokkal rövidebbek.

MN: Lányokról beszélsz folyamatosan, pedig vannak férfiak is a modellszakmában. Rájuk is vonatkozik minden, amit meséltél eddig?

AL: Érdekes, hogy talán ez az egyetlen olyan szakma a világon, ahol a nőknek jobb a fizetése, mint a férfiaknak. A legutóbbi Armani-kampányomról konkrétan tudom, hogy a férfi modellek fizetése feleannyi volt, mint az enyém, pedig a státuszuk nem volt rosszabb. A védőháló gyengébb ebben a szakmában a férfiak körül. A közvélemény kevésbé figyel rájuk, és alig beszélnek a velük történt atrocitásokról. Egy férfi modell nem fog szólni róla, ha rámarkol a nemi szervére egy casting director, mert szégyelli, ami történt vele. Miközben mi, nők egyre tudatosabban figyelünk arra, hogy tisztelettel bánjanak velünk.

MN: A nyilvánvaló előnyökön túl mit köszönhetsz a szakmának?

AL: Ami a legfontosabb, hogy én ezen a munkán keresztül szerettem meg a külsőmet, és fogadtam el a testemet olyannak, amilyen. Ez az önszeretet és önbizalom a legnagyobb kincs, és szerintem a modellkedés nélkül sokkal később sikerült volna megszeretnem a különleges karakterjegyeimet. Az első években a szépségem felismerése és a gyönyörű ruhaköltemények viselése nagy élmény volt. Ennyi év munka után már sok mindent rutinból csinálok.

Egy híres nagy divatház bemutatóján sincsenek már akkora érzelmeim, mint régen. Talán már nem egóból dolgozom, mint öt éve, hanem tudatában vagyok a kvalitásaimnak. Tudom, hogy miben vagyok jó, mit várhatok el magamtól, így nem ujjongok, ha megkapok egy nagyon jó munkát, és nem esek kétségbe, ha nem.

Neked ajánljuk

Elszáll az Orion

„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet két­élű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.

Zuhanástörténetek

„A Felfelé zuhanásban Kadarkai Endre a magyar popkulturális ikonok történeteit járja körül, akiknek életútja valamilyen tragikus fordulat kapcsán mélyzuhanást vett” – halljuk a nemrégiben indult riportsorozat bevezetőjében. Ígéretes felütés, de rejt magában rizikót. Rögtön a kérdés: mit is jelent egyáltalán az, hogy valaki „magyar popkulturális ikon”?

Élet, nagyság

Rengeteg kraft, nyitottság és bátorság van a szakmában, még a bérletrendszerben működő vidéki kő bábszínházakban is. Ám az erős mezőnyben is kiemelkedő volt a Free­szfe két előadása a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóján, a nyolcéves kortól ajánlott A halhatatlanságra vágyó királyfi és a leginkább felnőtteknek, esetleg középiskolásoknak szánt Mundstock úr.

Az akasztott ember égő háza

Magyarországon a katolikus papság minden évben, Szent Miklós napján felszenteli a pálinkát. Magyarországon a miniszterelnök úgy akar újabb szavazókat felcsípni, hogy pálinkázós fotókat publikál magáról. A pálinka hungarikum, a hungarikum meg valamiféle pecsét, mely azt hivatott garantálni, hogy az illető produktum a földi javak legkiválóbbika, amelyet csak nekünk teremtett nagy jókedviben a szent atyaúristen.

Lendületből

Vasárnap több mint 50 településen pótolták a veszélyhelyzet miatt elmaradt időközi önkormányzati választásokat. Összesen 74 különböző választást tartottak, számos helyen ugyanis párhuzamosan lehetett voksolni polgármesterjelöltekre és egyéni képviselőjelöltekre. A választások többsége pártpolitikai szempontból érdektelen volt, mert csak független jelöltek indultak. Ahol viszont versenybe szálltak a pártok, ott elég egyértelmű kép rajzolódott ki az ellenzék folytatódó vesszőfutásáról és a Fidesz egyre nyomasztóbb fölényéről.

Jogfosztás után

Az amerikai legfelsőbb bíróság döntésével egyik napról a másikra illegálissá vált az abortusz jó néhány tagállamban, rövidesen pedig akár az államok felében lehet tiltott vagy erősen korlátozott ez a jog. Sokan attól félnek, hogy ez csak a kezdet: az eddig a tagállami jogköröket hangsúlyozó abortuszellenesek immár országos tiltást szeretnének, miközben más jogok is veszélybe kerülhetnek.

Együtt egymás ellen

Egy időben tartják 2024-ben az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat, ami tovább bonyolítja az ellenzék helyzetét. Vannak olyan polgármesterek, akik szerint minthogy eddig is nehezített pályán mozogtak, ezt a helyzetet is kezelni lehet majd.

És tényleg a fejükre omlik

Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó Közösségi Misszió előzetes letartóztatásban lévő ügyvezetőit. Az egyházvezetés 2019 óta mindenről tud, de nem foglalkozott a feltárt visszásságokkal. Most is hallgatnak.

„Még nem látott várost”

Ha egyszerre tartják az EP- és az önkormányzati választásokat, az ellenzéknek nyár végére ennek megfelelő választási stratégiát kell kidogoznia. Beszélgettünk még a fővárosi terek államosításáról, a költségvetésről, az extraprofitadóról és Hadházy Ákosról is.