Tűzijátékot nem, de az augusztus 20-i szentmisét megtartják a Szent István-bazilikában

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 5.

Lokál

A mise után szokásos Szent Jobb-körmenet helyett a magyar nemzetért könyörgő liturgiát tartanak.

Megtartják a szentmisét augusztus 20-án a budapesti Szent István-bazilikában; a Szent Jobb-körmenet helyett ereklyés áldást kapnak a hívek – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szerdán az MTI-vel.

A hagyományosan a bazilika előtti téren, több tízezer zarándok részvételével megtartott szertartást idén a koronavírus-fertőzés elleni hatósági korlátozások miatt a bazilikában, szigorú egészségügyi szabályok betartása mellett rendezik meg, és azon csak meghívottak vehetnek részt.
A délután 5 órakor kezdődő szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezeti, a homíliát Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mondja – írták.

A mise után szokásos Szent Jobb-körmenet helyett – ugyancsak a bazilikában – a magyar nemzetért könyörgő liturgiát tartanak. Utána a bíboros a Szent Jobb-ereklyével áldást ad a templomban lévőkre és mindazokra, akik a televízión vagy a rádión keresztül kapcsolódnak be az ünnepbe – olvasható a közleményben.
A Szent Jobb a szokott módon, 10 és 13 óra között látogatható a bazilikában – tették hozzá.

Borítókép: szentmise a budapesti Szent István-bazilikában 2018. december 24-én.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.