Egy szülinap, egy ország, meg egy másik ország. 25 éve kiáltották ki a Magyar Köztársaságot. Londonban ünnepeltek, Magyarországon tüntettek.
Ajánlom
Bulit tartottak London közepén. Nem ám holmi átlagos birthday party volt ez tegnap, hanem a Magyar Köztársaság kikiáltásának 25. évfordulója. Október 23-án angliai magyarok is megemlékeztek a haza e fontos eseményéről, ha már a politika, a gazdaság, röviden az élet miatt úgy alakult, hogy London lett a második legnagyobb magyar város. (Eközben itthon tüntettek a civilek, megemlékezett a Jobbik, de nem maradhatott ki a maga sajátos módján Orbán Viktor sem.) Az eseményt a „Kreatív Ellenállás” londoni szekciója szervezte, amely csoport külföldre szakadt fiatalokból áll (londoni és berlini ága van a szerveződésnek), akik újra meg újra kreatív megmozdulásokat szerveznek városszerte, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat a Magyarországon élő, a demokratikus értékek – a szólásszabadság, az esélyegyenlőség, az átláthatóság és a civil szféra – iránt elkötelezett kortársaik mellett.
Október 23-án a Trafalgar Square-re szervezett tüntetésre invitált a meghívó. Tegnap délelőtt a National Portrait Gallery előtt egy maréknyi magyar – körülbelül negyven ember – emlékezett ’56-ra és a rendszerváltásra, úgy, hogy felolvasták a köztársaság kikiáltási szövegét, és táblák felmutatásával prezentálták az akkori értékek melletti elkötelezettségüket. „Az elmúlt 25 év nem pontosan a reményeink szerint sikerült, melynek kevés félreérthetetlenebb jele van, mint épp az, hogy ezt a születésnapi ünnepséget mi most Londonban tartjuk, ahol élünk.”
Mindebből nekünk az tűnik a legfontosabb megfigyelésnek, hogy milyen végtelen természetességgel adják mindenki tudtára a véleményüket, érzéseiket London mindennapjaiban, a város szokásos forgatagában. Ráadásul most épp olyasmit ünnepelve, ami nincs többé. De valóban nincs többé Magyar Köztársaság? Vagy a helyébe fabrikált Rezsisztán csak múló nemzeti rosszullét?
Négy hónap van hátra a 2026-os Oscar-gáláig. Bemutatjuk, hogy áll jelenleg a díjért folyó verseny, és mely filmekre érdemes odafigyelni a következő időszakban.
Két közfoglalkoztatott – egyikük a helyi roma önkormányzat tagja – is gyűjtötte az aláírást a Fidesznek a Pest megyei községben. Szorcsik József polgármester szerint lenézik a közfoglalkoztatottakat azok, akik szerint önszántukból ne tudnának beállni aktivistának.
Karen Hao amerikai újságíró könyve a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI belső ügyeiről rántja le a leplet, de a mesterséges intelligenciával kapcsolatban is gyanakvó. Úgy véli, a Szilícium-völgyben már nem a tudomány, hanem a vakhit mozgatja a fejlesztőket és a tőkét.
Kreszta Traján román nemzetiségi szószóló októberi halála után az országos román önkormányzatnak harminc napja volt, hogy új szószólót delegáljon a parlamentbe.
William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.
„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.
„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.
Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.
