Ezért egy katyvasz a magyar egészségügy

  • Weltner János
  • 2018. június 27.

Materia Medica

Az egészségügy alapvető kérdéseire kellene először válaszolni, ahelyett, hogy a tűzoltással foglalkozunk. A zavar fenntartása a politikának is érdeke.

Sokféle kritika éri a hazai egészségügyet. A kritika egy része a lakosoktól, betegektől irányul az ellátórendszer, az egészségügyi dolgozók és az egészségügy szabályozását, finanszírozását, működtetését intéző kormány és NEAK/OEP felé. A kritikák másik része, hogy a kormány kritizálja a „saját” egészségügyi rendszerét a hálapénz miatt, a feleslegesnek mondott vizsgálatok és kezelések miatt.

A szakpolitikusok általában tömörebben fogalmaznak: „minden rendben, világszínvonalú” vagy „tönkretették”.

Lassan ideje lenne lépésről lépésre elemezni, hogy mi a bajok gyökere, majd erre alapozva lépéseket tenni egy tisztességes, mindenki számára elérhető, a lakosok egészségi állapotának megőrzésében és helyreállításában jeleskedő egészségügyi rendszer felé. Vágjunk bele!

Az alapkérdés továbbra is az: vajon az egészségügyi ellátás szolgálat vagy szolgáltatás?

Ha szolgálat, mint a papok, tanítók, bírák, katonák, rendőrök stb. szolgálata, akkor állami, akkor bértábla van, és azt kell meghatározni évente, hogy melyik (köz)szolga bértáblája hogyan viszonyul az alaptáblához. Mondjuk az orvosoknál az alapot szorozzuk meg 3,345-del. Ez egyszerű, kiszámítható és automatikus. Nem azt nézzük, hogy mennyi pénze van a pénzügyminiszternek, hanem azt, hogy mennyit kell biztosítania az éves költségvetésben e célra.

Ha pedig szolgáltatás, akkor a munkaerő ára része a szolgáltatás költségének ugyanúgy, mint a penicillin, a géz, az ultrahanggél és a CT-készülék csöve, amortizációja, no, meg az a bevételi többlet, amit a fejlesztésekre lehet fordítani. Ezeket a költségeket évente kell felmérni szakterületenként, szakmánként stb. ugyanúgy, ahogy a zöldséges is tudja, hogy mennyiért veszi és adja a gyümölcsöket, mennyi a villanyszámla és mennyi a segéd úr bére.

Itt és most egyik sincs, katyvasz van.

E lényegi kérdés helyett foglalkozunk viszont az egészségügyi hiánygazdaság miatt szükségszerű hálapénzzel, aminek megtartása ma is a politika alapérdeke annak érdekében, hogy kussoljunk, miközben hangoztatjuk, hogy el vele.

Azt is észreveheti a figyelmes szemlélő, hogy az egészségügyben is eltűnőben a szolidaritás. Egyfelől a magasabb jövedelműek képesek leginkább elkerülni a valós vagyoni helyzetükhöz illő közteherviselést, képesek az adó- és járulékkerülésre, és élvezik az egykulcsos adó, az egykulcsos járulék és az adó- és járulékkedvezmények minden előnyét. Másfelől telik a gazdagabbaknak arra, hogy több vagy kevesebb vagyonuk, jövedelmük kisebb-nagyobb részéből hálapénzzel vagy fizetős hazai és külföldi gyógyítókhoz fordulva előnyhöz jussanak az egészségügyi ellátások terén. Nem meglepő ezek után, hogy a keresettebb orvosok és nővérek a magánszolgáltatásban keresik megélhetésüket, különösen, ha hiányszakmákban dolgoznak. És ne feledjük: ma már szinte minden szakma hiányszakma.

A katyvasz azért is egyre katyvaszabb, mert nincs semmiféle fogyasztóvédelmi, orvosszakmai kontroll a magánszolgáltatások, de a közfinanszírozott ellátások terén sem. Ezt szeretné megszüntetni(?), álcázni(?) néhány szövetkezett magánszolgáltató önellenőrzése, ami azonban nyilvánvalóan nem helyettesítheti a hiányzó hatósági fogyasztóvédelmet.

Ha tévedek, annak első jele a válasz lesz a fenti kérdésre – a politika részéről. Annak a politikának a részéről, melynek viszonyulnia kell a hálapénzhez képest és a mindenhez képest hihetetlen mértékű és sebességű gazdagodáshoz, amit a 100 leggazdagabb magyar és további ezer körében láthat az egyre magasabb kerítések mögött eltűnő, egyre nagyobb autók utasainak körében.

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica – minden szerdán a magyarnarancs.hu-n.

Materia Medica

A Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!

Figyelmébe ajánljuk

„Rá­adásul gonosz hőseinek drukkol”

A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Erről beszélgettünk Márton László író-műfordítóval öt évvel ezelőtt. Idézzük fel a cikket!

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”