Sokkal rosszabb a magyar egészségügy teljesítménye, mint amit az ország fejlettsége lehetővé tenne
D_NOE20180219013.jpg

Sokkal rosszabb a magyar egészségügy teljesítménye, mint amit az ország fejlettsége lehetővé tenne

  • Lénárd Rita
  • 2018. július 3.

Materia Medica

Jobbat érdemelnénk, többre vagyunk képesek: sokkal rosszabb a magyar egészségügy teljesítménye, mint amit az ország gazdasági, kulturális fejlettsége lehetővé tenne.

Semmelweis-napon szomorú hír, hogy az elkerülhető halálozás európai 33,1 százalékos mértékéhez képest Magyarországon ez az adat 41 százalék. Az európai országok sorában az utolsó harmadban kullogunk.

Íme a Eurostat friss statisztikája:


false

 

Fotó: Eurostat

Elkerülhető halálozáson azokat a haláleseteket értjük, melyek meghatározott életkorokban, időben történő, megfelelő orvosi/népegészségügyi beavatkozások alkalmazásával és igénybevételével alapvetően elkerülhetők.

Ez a mutató nemcsak az egészségügyi ellátás, hanem az adott ország egészségpolitikájának minőségét, teljesítményét is jelzi.

Tartalmazza tehát az egészségneveléstől az egészséges életmódon, megelőzésen át a szűrések, a diagnózis felállítása, a kezelés, a gondozás teljes spektrumát, elérhetőségét (térben, időben és lakossági költségvonzat szintjén is), minőségét, biztonságát, hatékonyságát, egyenletességét.

Az orvostudomány, az orvostechnológia ugrásszerű fejlődése, az új, drága diagnosztikus és terápiás eljárások lehetősége, a várható élettartam növekedése a világon mindenütt nagy kihívások elé állítja az egészségügyet, újratervezést igényel az egészségpolitikától. Fokozottan érvényes ez Magyarországra, ahol a rendszerváltás új, eddig ismeretlen helyzetet teremtett, ennek ellenére nem történt meg a tudatos, tervezett rendszerátalakítás.

Sajnos az egészségügy nem kapott prioritást a kormányzati célok között, így érdemi átalakítás helyett sodródást tapasztalunk.

Kapkodó, tűzoltás jellegű intézkedések, az uniós forrásokból jó, de rövid távú, félbehagyott vagy időben el sem kezdett, a források kimerülésével abbamaradó egészségügyi projektek sorát látjuk.

Erős centralizáció irányába terelték a rendszert, a független szakmai szervezetek eddigi sorsa elgondolkodtató: megszüntették azokat az önálló – a politikától és a helyi viszonyoktól független – szakhatóságokat, amelyek a közegészségügyi, járványügyi biztonságért feleltek és hatékony felügyeletet, ellenőrzést biztosítottak. Ezekkel az intézkedésekkel fokozatosan, lépésről lépésre szorították ki a szakmát az irányításból, ellenőrzésből. Beolvasztották a minisztériumba az önálló, hatósági jogkörökkel is rendelkező országos betegjogi szervezetet is.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) 2017. április 1-ével mint önálló egészségügyi szakhatóság megszűnt, szétszabdalták, feladatait szétosztották más hivataloknak. De ugyancsak megszűnt az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) és az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) is, ezek jogutódlással az Állami Egészségügyi Ellátó Központhoz (ÁEEK), az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) az Emmihez került. Felszámolták az önálló, hatósági jogkörökkel is rendelkező betegjogi szervezetet is, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) 2017 óta az Emmi szervezeti egységeként, Integrált Jogvédelmi Szervezet (IJSZ) néven működik.

Kritikusan egyenetlen, kiszámíthatatlan, bizonytalan az országban az egészségügyi ellátás színvonala, hozzáférhetősége.

Gyakorló orvosként most a napi orvosi gyakorlatban jól látható legsúlyosabb, a biztonságos betegellátást veszélyeztető kritikus pontokat emelem ki. Ezek:

Az egész rendszerben hiányzik

  • a korrekt szakmai szabályozás,
  • a szakmai protokollok, minimumfeltételek aktualizálása, betartatása,
  • az egységes szakmai ellenőrzés,
  • a minőségi indikátorok követése, nyilvánosságra hozatala.
false

 

Fotó: MTI – Bruzák Noémi

 

Ezek azok az okok, amelyek miatt a magyarországi egészségügyi ellátás jelenlegi rendszere mind a betegek, mind az egészségügyi dolgozók számára kiszámíthatatlan, kaotikus, kiszolgáltatott helyzetet teremt.

Új kormányzati szakasz indult, új vezetőkkel. Egyelőre nem sokat tudunk, de például nemzeti népegészségügyi programok indításáról már kaptunk hírt.

Igen, ezek valóban fontos feladatok – bár a kidolgozásukra kapott három hét kissé kevésnek tűnik... De itt sem látom az átfogó szemléletet, hiányzik a megtervezett prioritások rendszerbe illesztése.

Nem adnak okot az optimizmusra az előzmények sem, mert az elképzelés/terv nem új.

Nos, egyelőre Madách Imrére hagyatkozom:

„Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica – minden héten a magyarnarancs.hu-n.

Materia Medica

A Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.