2021-től gendersemlegesek lesznek a legjobb színészi alakítások a Berlinalén

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 24.

Mikrofilm

Nem díjazzák többé külön női és férfi kategóriában a színészeket.

Történelmi változást jelentett be a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál közleményében: 2021-től kezdve nem osztanak külön díjakat a legjobb női és férfi színészeknek, csak általában a legjobb fő- és mellékszereplőt díjazzák majd, vagyis gendersemleges lesz a díjak odaítélése.

A Berlinalé vezetői remélik, hogy döntésük azt jelzi, az egész filmipar egyre érzékenyebbé válik a genderszempontokra. Más neves fesztiválokon, így például Cannes-ban és Velencében egyelőre továbbra is külön díjazzák a különböző nemű színészeket.

Hétfőn egyúttal azt is bejelentették, hogy jövőre nem virtuálisan, hanem hagyományos módon tartják meg a díjátadót.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.