Film

Arc

  • - ma -
  • 2019. március 7.

Mikrofilm

Jacek egy apró lengyel faluban él, ahol nincs semmi különleges, hacsak a pásztoridill nélküli kisszerűség nem számít annak. Tudjuk (máshonnan), hogy nem. Templom, kocsma, kispolskira kötözve hazaszállított LCD tévé. Persze van azért különleges attrakció: itt építik a világ legnagyobb Krisztus-szobrát! (Mi mást?) Jacek hosszú hajával és metálzenei vonzalmaival eleve a kisközösség deviánsai közé tartozik; él, dolgozik, szereti a barátnőjét, csupa rock and roll az élete, mindaddig, amíg egy napon balesetet nem szenved a mondott szobor építésekor. Mondhatni, pofára esik. De hősünknek ez sem számítana, csakhogy hiábavaló a rendületlen hite a feltétel nélküli szeretetben, a családban, a nagy szerelemben, valahogy mindig korlátokba ütközik. Adott esetben saját anyja állja útját.

Itt kellene működésbe lépnie holmi szatírának, hogy fanyar humorral vezesse végig a nézőt a lengyel társadalom e kicsiny szegletén, melynek az arcátültetéssel hencegő, de a költségeket a családra hárító orvosok, az együttérzés nélküli, szenzációhajhász média, a kisközösség előítéletes és álszent vallásossága rajzolja meg a bánatos kontúrjait. De szó nincs szatíráról, minden véresen komoly és kicsit sem derűs, ám valahogy mégsem érezzük a súlyát: az éles helyzetek inkább egy-egy furcsa viccbe, mintsem szatírába futnak ki. Mindeközben azért a film az emberi kapcsolatok szépen formált mozaikját rakja ki, és persze működik a történet parabolaként is: csak hát a nagy tanulság nem a szeretet hatalma, hanem a hiányának sivársága. Illetve a sivárság sivársága.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.