Film

Az örökösnő

Mikrofilm

Axel Petersén és Måns Månsson filmje első, de még második ránézésre is csúnyának és értelmetlennek tűnik. Eleinte az az érzésünk, mintha a rendezőpáros a katasztrofális svéd ingatlanhelyzetre akarta volna felhívni a figyelmet némi sötét, abszurd humorral – hogy könnyebben befogadhatóvá és szúrósabbá tegyék a száraznak tetsző témát. Nos, a szúrósság túl jól sikerül, a könnyű befogadhatóság sehogy sem (végig rejtély, hogy mindez szándékos-e).

Nojet (Léonore Ekstrand) egy hetven felé poroszkáló partygirl, aki Spanyolországból tér vissza Stockholmba, hogy örökségül átvegyen halott apjától egy lepusztult, illegális albérletekkel terhelt háztömböt; már itt, az elején kiderül, hogy a rendezőknek nem kimondott céljuk a néző társadalmi megalapozottságú érzékenyítése.

Az örökösnő szerkezete a játékidő előrehaladtával egyre gyorsabb iramban esik szét, a bizarr fordulatok inkább idegesítőek, mint érdekesek, a szándékoltan visszataszító látványvilág nemkülönben. Mintha a reszkető kézikamera a többnyire amatőr szereplők leg­előnytelenebb oldalát keresné (e törekvés csúcspontja egy kimondottan gyomorforgató szexjelenet), a zárt, rosszul megvilágított terek és szűk közelik szinte megfullasztják a nézőt, amit csak fokoz a folyamatosan kattogó, búgó és zúgó héttérzaj. A nyomasztó tereket elrajzolt, gusztustalan figurákkal benépesítő film alkotói mintha valamilyen lynchi minőséget szerettek volna elérni amorf feszültséggel és a nézőnek okozott célzott kényelmetlenséggel, de csak némi irritációra és émelyítő unalomra futotta.

Forgalmazza a Cirko Film

Neked ajánljuk