Mikrofilm

„Árulónak tartanak”

Magyarországon most mozikba kerülő filmje, a Bocsáss meg, kedvesem egy filmrendezőnek készülő breton diák és egy AIDS-szel élő párizsi drámaíró lehetetlen szerelmének a története a 90-es évekből. Az interjú eredetileg a Magyar Narancs 2019 / 16. számában jelent meg.

Kétes élvezet

9/11 megváltoztatta a filmek traumaábrázolását. Az esemény maga is erősen mediatizált volt, a közvetítéseken keresztül a terrortámadást közvetlenül átélőkön túl egy nagyobb csoport élményévé vált – mondhatni globális közösséget kovácsolt.

„Nem a bűnösökkel foglalkoztam”

Tíz év rabszolgaság után Maris a szabadságot választja. Vele vagyunk a szolgaságban, majd végigkövethetjük szökését és szabadulása utáni boldogulását. Az Egy nő fogságban című dokumentumfilm megjárta a Sundance Filmfesztivált, jelölték Európai Filmdíjra, s most végre a magyar mozikban is megy.