Bár vannak, akik szerint a Holdra szállást Hollywood rendezte meg Walt nagybácsi közreműködésével, mások szerint pedig Földünk lapos, az általánosan elfogadott nézet szerint Neil Armstrong volt az első ember a Holdon. Felment, sétált, lejött – ezt a hármas egységet bontja ki, tölti meg emberi drámával, színesíti, cizellálja, pontosítja, részletezi, díszletezi a Kaliforniai álom Oscar-díjas rendezője (Damien Chazelle), a Kaliforniai álom Oscar-díjra jelölt sztárja (Ryan Gosling), a Kaliforniai álom Oscar-díjas zeneszerzője, operatőre és a Kaliforniai álomban valamiért nem szereplő Claire Foy. A film tétje nem az, ami a vásznon zajlik, hiszen a magánéleti szálon kívül nyitott könyv az egész sztori, és legfeljebb az a kérdés – ez viszont nincs tárgyalva –, hogy ki is valójában Mr. Gorsky, hanem az, hogy a híresen konzervatív világűr és a kalandvágyó független filmes 60 millió dolláros találkozásából ki kerül ki győztesként. Örömmel jelenthetjük, hogy mission accomplished, Chazelle-t nem nyelte el a Michael Bayt is magába szippantó mindenség, Christopher Nolan díszlettervezőjével szövetkezve nemcsak a Holdon, de Armstrongék nappalijában is átélhetően rideg tereket teremtett. Egy jelenetért biztosan megérte a felhajtás: még a Holdra-szállás előtt Neil Armstrong először az étkezőjében száll le, mert a felesége nem engedi, hogy apai kötelességét elmulasztva, gyáván kislisszoljon a hátsó ajtón. A Hold ahhoz képest smafu, amivel a nagy űrhajós a konyhában szembekerül: két fiúgyermekének kell elmagyaráznia, hogy apa nem biztos, hogy visszatér.
A UIP–Duna Film bemutatója
