"Berlusconi öröksége a hatalom kézi vezérlésében, az ellenzék lenézésében nyilvánul meg"

Mikrofilm

Toni Servillo, a 2018-ban bemutatott Silvio és a többiek című film főszereplője mondta ezt a hétfőn elhunyt volt olasz miniszterelnökről. A színésszel négy és fél évvel ezelőtt készült interjúnkban arról is beszélgettünk, mitől él tovább a berlusconizmus. Ezt idézzük fel most a politikus halála kapcsán.

Paolo Sorrentino munkája, a Silvio és a többiek a bálvány és a pojáca szerepében is felmutatja Olaszország leggazdagabb emberét, többszörös miniszterelnökét, Silvio Berlusconit. A több mint négyórás filmfolyamból egy rövidített, két és fél órás nemzetközi változat kerül a hazai mozikba – ebből az alkalomból beszélgettünk a fenevad megformálójával.

Magyar Narancs: Nem Berlusconitól kell tartanunk, hanem a bennünk élő Berlusconitól – mondja Sorrentino. Mitől maradhatott Berlusconi a mai napig politikai tényező Olaszországban?

Toni Servillo: Berlusconi kiváló stratéga abban az értelemben, hogy önmagát nélkülözhetetlen politikai testnek tette meg. A self-made man vezetői típushoz tartozik, aki hollywoodi sztárnak adja el magát. Rengeteg külsőséget, tűzijátékot vitt a politikába. Az állampolgárokat közönségnek tekintette, s filmsztároknak kijáró rajongást követelt. Látványos gesztusaival, harsány létezésével bekúszott az olaszok tudattalanjába.

Elég, ha annyit mondok, hogy az utolsó kormányzása idején fotóregényeket küldözgetett magáról a választóknak – és akiket így lehet manipulálni, azokban kisebb vagy nagyobb mértékben belőle is megvan valami. Nézzen csak körül, sokan fogékonyak az önfényező politikusokra! Sorrentino filmje is erre a szerepjátékra vagy inkább szereptévesztésre épül.

MN: A valóságnál azért kedvezőbb képet fest Sorrentino a táncdalénekesből, ingatlanvállalkozóból, médiamogulból lett négyszeres exkormányfőről: a ripacs maffiózón túl intellektuális szélhámosnak festi le. Egyetért ezzel?

TS: Színészként az a dolgom, hogy a kapott anyagból, a forgatókönyvből és a rendezői szándékból induljak ki. A Silvio és a többiek valós életrajzi momentumokat, az újságokból mindenki számára ismert ügyeket vegyít a fantáziával a szexpartiktól a korrupciós botrányokon át a politikai megvesztegetésekig. „Az ország legnagyobb értékesítője vagyok”, ez volt Berlusconi szavajárása. Valljuk be, kell valamilyen képesség ahhoz, hogy valaki úgy tegyen szert vagyonokra, hogy túljár mások eszén! Sorrentino szellemiségét dicséri, ahogy összemossa a megtörtént dolgokat a képzelettel.

false

 

 

 

Az a kedvenc jelenetem, amikor egy olasz milliárdossal beszélgetek a politikai visszatérés esélyeiről, aki tulajdonképpen a klónozott másom. Egy másikban a politikai partvonalra került Berlusconi, hogy tesztelje a meggyőzőerejét, az éjszaka kellős közepén felhív egy ismeretlen nőt, és elad neki egy lakást, ami még meg sem épült. Vagy sikerül rábeszélnie egy szenátort, hogy az győzze meg a társait, árulják el a pártjukat, hogy visszakerülhessen a hatalomba. És ez már túlmutat a filmen.

MN: A szürreális komédiában visszaköszön Sorrentino egyik kedvelt témája, a félelem az öregedéstől, az elmúlástól. A kivénhedt, szájszagú Don Juan melankóliáját is ráfestette Silvio figurájára.

TS: Don Juan a saját halhatatlanságának a mítoszát építi fel, Berlusconi az örökkévalóság dimenziójában él. Inkább olyan, mint a kőszobor, amit nem lehet eltávolítani a talapzatáról.

MN: Korunk populista szerencselovagjai Putyintól Orbán Viktorig példaképnek tekintik Berlusconit.

TS: Egyesek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy meghatározott időre, korlátozott időtartamra szól a megbízatásuk, ami nem egyéb, mint az országuk, a népük szolgálata, nem pedig a saját hatalmuk megerősítése.

MN: Olaszországban vígan él tovább ma is a berlusconizmus.

TS: Képtelenek vagyunk megszabadulni az utóhatásaitól. Az utódok jól megtanulták tőle a leckét, a teatralitást, a demagógiát, az egyszerű üzeneteket, amire az olaszok jelentős hányada vevő. Berlusconi öröksége a média, az intézmények folyamatos elfoglalásában, a hatalom kézi vezérlésében, az ellenzék lenézésében nyilvánul meg. A józan érvelés helyett örökös harc folyik az emberek érzelmi befolyásolásával, választási propagandaszövegekkel.

MN: Többször is megformált olasz politikusokat, Giulio Andreottit az Il divóban, egy baloldali pártvezért az Éljen a szabadság!-ban. Az érintettektől kapott visszajelzéseket?

TS: Nem. Azt tudom, hogy Andreotti annak idején nagyon ellenezte, hogy film készüljön róla. Az olasz filmművészet szerves része a politikai mozi Franceso Rositól Elio Petrin át napjainkig.

MN: Andreotti vagy Berlusconi igényelt nagyobb átváltozást?

TS: Sok múlott a maszkmesterek munkáján! Nagyon különböző a kettő, tökéletes ellentétei egymásnak. Andreotti rendkívül introvertált személyiség volt, mondhatni, puritán, azzal együtt tele iróniával, vitakészséggel. Annak a kornak az embere, amikor még egyfajta szakralitás övezte a politikát. Berlusconi az extrovertáltság mintapéldánya a beültetett hajával, a plasztikai műtéteivel, a korral egyre szélesebb termetével, a sarokemelőjével.

false

 

MN: Paolo Sorrentino fetisizált színészeként állítólag sérelmezte, hogy Michael Caine-re osztotta a karmester szerepét az Ifjúságban, holott tudta, hogy ön megszállott komolyzene-rajongó.

TS: Nem sértődtem meg. Jogában áll azzal forgatni, akivel akar. Öt filmet csináltunk együtt. A felesleges ember óta kialakult közöttünk egy szoros szövetség, hasonlóan látjuk a világot, eléggé szarkasztikusan. A nagy szépségnek volt a legnagyobb nemzetközi visszhangja, talán azért, mert Paolónak sikerült megragadnia az értelmiség totális talajvesztettségét, ami az egész európai civilizációt jellemzi.

MN: Ahogy Marlon Brando mondta: a film a rendezőé, a színház a színészeké, a televízió meg a többieké?

TS: Egy modern színésznek ugyanazzal a szenvedéllyel és eltökéltséggel kell viszonyulnia a színpadhoz, mint a kamerához. Soha nem tekintettem a filmes „karrier” előszobájának a színházat. Azzal a céllal alakítottuk meg a színésztársaimmal idestova harminc éve Nápolyban a Teatro Unitit, hogy a De Filippo-féle színházi örökséget továbbvigyük. Azóta ország- és világjáró társulat lettünk. Évi 150 előadást, felolvasást, önálló estet tartok. Mostanában egy Louis Jouvet-ról szóló darabbal turnézom Szentpéterváron, Lyonban, Kolozsváron, Milánóban. Sajnálom, hogy Budapest nem szerepel a vendégjáték állomásai között.

Erős kötődésem van a magyar kultúrához Kurtág, Ligeti, Bartók zenéjén keresztül. Mozart- és Richard Strauss-operarendezéseimben együtt dolgoztam Peskó Zoltán karmesterrel, akit nagyra tartok. És nem mellesleg a színházba egy magyar előadásnak köszönhetően szerettem bele végérvényesen. Milánóban láttam a 80-as évek közepén a Katona József Színház Három nővér-előadását. Ascher Tamás rendezése nagyban hozzájárult a színházi fejlődésemhez.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.