Magyar látványtervező filmje is szerepel a Sundance Filmfesztiválon
A világ egyik legnagyobb presztízsű seregszemléjének versenyszekciójában vetítik a Love, Brooklynt, melynek látványtervezője a Teplán Lili.
A világ egyik legnagyobb presztízsű seregszemléjének versenyszekciójában vetítik a Love, Brooklynt, melynek látványtervezője a Teplán Lili.
Immár 11. alkalommal rendezik meg a Cseh Filmkarnevált, amely ismét a múlt év legsikeresebb és legérdekesebb alktásaival várja a nézőket.
Válaszoljon az alábbi kérdésre, és nyerjen páros jegyet Az idő urai című 1982-es francia-magyar film teljes körűen felújított változatának vetítésére!
A film számunkra eminens módon fontos, hiszen a Pannónia Filmstúdió aranykorában készült és nekik is köszönhető, hogy a mű kreatív-vizuális szempontból is maradandónak bizonyult.
Nagyot ment egy brazil film, rekordot döntött a francia maffiamusical, de nem kért az Oscar a szexelő tenisztrióból és az ír rapperekből sem. Idén is van azonban magyar Oscar-jelölt!
Mindig is olyan írókhoz, könyvekhez, alkotókhoz vonzódtam, akik túljutottak az élet normalitásán – mondja egy még 2011-ben készült interjúnkban a napokban elhunyt francia filmrendező. Ezt a beszélgetést idézzük most fel, rá emlékezve.
Tavaly Mihalek Zsuzsa, tavalyelőtt Sipos Zsuzsanna berendező kapott díjat másokkal közösen.
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Bertrand Blier Oscar-díjas francia filmrendező, forgatókönyvíró – közölte az alkotó családja.
A mongolista-kulturális antropológus-filmessel A legbelsőbb Ázsia – Magyarok nyomában Mongolországban című filmje kapcsán beszélgettük. Az alkotást a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon vetítik.
Sós Bálint Dániel Minden rendben című filmje az elsőfilmesek versenyprogramjába került be a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
A rendező 14 filmjét vásárolta meg világforgalmazásra a francia Coproduction Office.
Nyilvános a két hét múlva kezdődő 44. Magyar Filmszemle zsűrijének névsora.
Február 3. és 9. között a Corvin moziban tartják a 44. Magyar Filmszemlét, amelyen több mint 150 film versenyez. A tizenkét év után felélesztett mustra szervezéséről beszélgettünk Muhi András producerrel, a szemle igazgatójával.