Elő a westerncsizmákat, folytatódik A törvény embere

  • narancs.hu
  • 2022. január 17.

Mikrofilm

A Deadwood után Timothy Olyphant újabb ikonikus seriff-figuráját támasztja fel.

A Dextert követően újabb, több mint 10 éves kultikus sorozat kapott folytatást: az itthon a meglehetősen jellegtelen A törvény embere (Justified) címen futó westerndráma újabb évadot kapott az FX csatornától, hét évvel azután, hogy 2015-ben leköszönt a műsorról.

A folytatás Elmore Leonard City Primeval: High Noon in Detroit című regényén alapul majd. Az író nevéhez köthető az eredeti show főszereplőjének, Raylan Givens rendőrbíró (Timothy Olyphant) alakjának megalkotása is, aki számtalan novellájában, köztük a Fire in the Hole címűben is feltűnt – ez szolgált A törvény embere alapjául is. (A szerzővel készült interjúnk itt olvasható.)

Az új évad hivatalosan a Justified: City Primeval címen fut majd, és 8 évvel a 6. évad után játszódik, amikor a rendőrbíró Kentuckyt maga mögött hagyva Miamiban él, ahol egyszerre próbál helytállni a törvény képviselőjeként és 14 éves lánya apjaként. Elvetődik Detroitba, ahol találkozik az Oklahoma Wildman néven is ismert Clement Mansell-lel, aki már számtalanszor kicsúszott a rend helyi őreinek kezéből.

Az eredeti műsor alkotója, Graham Yost executive producerként tér majd vissza. Az új évad írói, producerei és showrunnerjei Dave Andron és Michael Dinner lesznek, akik szintén részt vettek már az eredeti munkálataiban is – utóbbi ráadásul ismét rendezni is fog. Ami legalább ilyen lényeges, hogy Timothy Olyphant ismét felveszi westerncsizmáját, hiszen természetesen ő alakítja majd Raylan Givenst. A rendőrbíró szerepe szabályosan ráégett a színészre: A törvény embere mellett szintén serriffet alakított a 2004-2006 között futó Deadwood című sorozatban, majd annak 2019-es feltámasztásában, a Deadwood – A filmben is. Sőt a The Mandalorian című Star Wars-sorozatban karakterét, Cobb Vanth-ot is csak marshallkémt emlegették.

A 2010-2015 között 6 évadon és 78 epizódon át futó A törvény embere a 2010-es évek egyik leghangosabb kritikai sikerét arató sorozata volt: 8 Emmyre jelölték, két díjat pedig el is hozott.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.