Exkluzív interjú Sorrentino kedvenc színészével: „Berlusconi a kőszobor, amit nem lehet eltávolítani a talapzatáról”

Mikrofilm

Most épp Silvio Berlusconit játssza, de belebújt már Giulio Andreotti bőrébe is. Interjút adott a Narancsnak Tony Servillo – ízelítő!

A csütörtöktől kapható Magyar Narancsban exkluzív interjút olvashatnak Toni Servillóval, akit a december 20-án érkező Silvio és a többiek című filmben láthatunk legközelebb. Az olasz színésszel az általa megformált Berlusconiról, az önmagukat szerető politikusokról és a maszkokról is beszélgettünk.

Íme, egy kis ízelítő:

MN: A valóságnál azért kedvezőbb képet fest Sorrentino a táncdalénekesből, ingatlanvállalkozóból, médiamogulból lett négyszeres ex-kormányfőről: a ripacs maffiózón túl intellektuális szélhámosnak festi le. Egyetért ezzel?

Toni Servillo: Színészként az a dolgom, hogy a kapott anyagból, a forgatókönyvből és a rendezői szándékból induljak ki. A Silvio és a többiek valós életrajzi momentumokat, az újságokból mindenki számára ismert ügyeket vegyít a fantáziával a szexpartiktól a korrupciós botrányokon át a politikai megvesztegetésekig. „Az ország legnagyobb értékesítője vagyok”, ez volt Berlusconi szavajárása. Valljuk be, kell valamilyen képesség ahhoz, hogy valaki úgy tegyen szert vagyonokra, hogy túljár mások eszén. Sorrentino szellemiségét dicséri, ahogy összemossa a megtörtént dolgokat a képzelettel. Az a kedvenc jelenetem, amikor egy olasz milliárdossal beszélgetek a politikai visszatérés esélyeiről, aki tulajdonképpen a klónozott másom. Egy másikban a politikai partvonalra került Berlusconi, hogy tesztelje a meggyőzőerejét, az éjszaka kellős közepén felhív egy ismeretlen nőt, és elad neki egy lakást, ami még meg sem épült. Vagy sikerül rábeszélnie egy szenátort, hogy az győzze meg a társait, árulják el a pártjukat, hogy visszakerülhessen a hatalomba. És ez már túlmutat a filmen.

MN: A szürreális komédiában visszaköszön Sorrentino egyik kedvelt témája, a félelem az öregedéstől, az elmúlástól. A kivénhedt, szájszagú Don Juan melankóliáját is ráfestette Silvio figurájára.

Toni Servillo: Don Juan a saját halhatatlanságának a mítoszát építi fel, Berlusconi az örökkévalóság dimenziójában él. Inkább olyan, mint a kőszobor, amit nem lehet eltávolítani a talapzatáról.

A teljes interjút a csütörtöktől kapható Magyar Narancsban olvashatják, ahol kritikát is közlünk a filmről.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.