Film

A politika mocskos, a nők kiszolgáltatottak, és a fekete fiatalt hamarabb lelövi a rendőr, mintha fehér lenne

Steve McQueen: Nyughatatlan özvegyek

Mikrofilm

A legapróbb börtönpiszokra is kiterjedő figyelemmel és az ezzel kéz a kézben járó művészi elfogultságokkal megrendezte Bobby Sands halálos kimenetelű éhségsztrájkját. Thatcher börtöne után jöttek a New York-i levegőn kísértő, szexfüggő férfi panaszai; ebben is, akárcsak a Maze fegyház lakójának megformálásában Michael Fassbender volt a videoművészet felől érkező brit filmrendező, Steve McQueen segítségére.

Ám hiába a hollywoodi szirénhangok – mert legkésőbb a második fassbenderi lemeztelenedésnél ezeknek is meg kellett érkezniük –, az élet napos oldalára ügyet sem vető alkotó inkább tovább emelte a téteket; a politikai töltetű éhezés és a privát töltetű sóvárgás megörökítése után elérkezett az amerikai rabszolgák és rabszolgatartók kimunkált tablójáig, amelyre egy kisebb szerep erejéig kedvenc színészét is felhelyezte.

false

 

Fotó: Fórum Hungary

 

Őt pedig – az Oscar-díj átvétele után – a stúdiók helyezték el a saját nyilvántartásukban: a „tehetséges, de nem tűnik megvásárolhatónak” kategóriából átkerült a keveseknek kijáró presztízsfilmes oldalra. Azok tartoznak ide, akik a következő filmjükre bármit megkaphatnak, ha nem kérnek többet 40 milliónál (USD).

Hogy mit csinál olyankor egy öntudatos, művészi programjára különösen kényes alkotó, ha egyszer csak odaengedik a gyár felső vezetőinek Cohiba-füstös asztalához? Nos, fogalmunk sincs, de köhögni például biztosan nem ildomos. Olyat is sokszor láttunk ennél az asztalnál, hogy a frissen felszentelt filmes heves mozdulattal előhúzza gyerekkora óta dédelgetett szinopszisát, az űrben játszódó politikai vízi balett tervét vagy a totalitárius rendszerek nagy allegóriáját, melyben egyszer s mindenkorra megmutatkozik, hogy honnan jöttünk, hova tartunk, és lehet-e ott jó kínait enni ebédre.

A Nyughatatlan özvegyek rendezője szemmel láthatóan egy másfajta kiutat választott a szivarfüstből: a világmegváltást elhalasztva elküldte a szereplőit széfet törni. Heist-movie-nak hívják az ilyesmit szakmai körökben, közkedvelt, ősi műfaj, a megöntözött öntözők után nem sokkal jöttek a széfrablók, a kellékesek pedig már készítették is be a banánhéjt; az elcsúszás kötelező. A furfangos művész azonban arról ismerszik meg, az különbözteti meg az egyszerű iparostól, hogy nemcsak a széfen és a banánon jár az esze, hanem a másfajta kombinációkon. McQueen például egy nyolcvanas évekbeli brit tévésorozatból kiindulva egy kis özvegyi csoportosulást tett meg bűnbandának, a bűnbanda fejének pedig Viola Davist, akinek – kell-e mondani – minden mozdulata aranyat ér.

false

 

A férjekből alig látunk valamit, ők mind már a film elején felrobbannak, a profi rablóbanda hibát ejt, és aki Chicagóban ilyet tesz, annak maradványai zárt koporsóban végzik. Maradnak a koporsók mellett gyászoló asszonyok és egy tetemes adósság, mert nemcsak a Liam Neeson vezette felrobbantott férficsapat, de a helyi afroamerikai maffia meglovasított milliói is a chicagói lángok martalékává lettek.

A gyászmunkát inkább hátráltatja, mintsem segíti, hogy hamarosan a pénzüket követelő, politikával kacérkodó nehézfiúk egyik legmegátalkodottabb képviselője is rááll a főözvegyre. Az igazán remek Daniel Kaluuya az a fajta eredetieskedő kivégzőember, aki fejbe lövés előtt még megreppelteti hiphopra fogékony áldozatait, és mielőtt újratöltene, könyvjelzőt helyez akkurátusan a könyvébe. Szórakoztató figura a maga morbid módján, benne ölt testet McQueen komolyra hangszerelt filmjének minden komolytalansága; ahol csak Kaluuya hangtompítós főmumusa megjelenik, ott a bűnös műfaji örömök könnyű győzelmet aratnak a művészi nagyot akarás fölött.

És ambíciókból nincsen hiány, a helyi polgármester-választás korrupt fehér férfiai is helyet követelnek maguknak a történetben, nem is kicsit; Colin Farrell képéről el sem tűnik a megvesztegetésben megfáradt, feltörekvő politikus savanyú ábrázata, melybe a fiát leckéztető apafigura (Robert Duvall) vésett középmély barázdákat.

false

 

Ahhoz képest, hogy a történet középpontjában négy többé-kevésbé polgári foglalkozást űző nő népmesei elmackósodása áll – összeállnak, ügyeskednek, tervrajzot elemeznek, kódot szereznek, átvernek, átverődnek, behatolnak, kihatolnak –, McQueen, mint minden rendes zsánerzsonglőr, aki a Dróttal kel és a Szemtől szembével fekszik, ponyvában utazva is állandóan mélyre fúrna, le egészen a társadalmi igazságtalanságokig.

A társadalmi igazságtalanságokkal csak az a baj, már azon túl, hogy léteznek, hogy a szikár, 90 percnyi betörős filmekből rendre 130 perces, artisztikus-narcisztikus akciófilmet csinálnak. McQueen kifogástalanul megkomponált, sosem unalmas, sőt, olykor akár bravúros jelenetekben nyújt rendszerszintű tájékoztatást a világról, benne politikáról, korszellemről és a nők helyzetéről. Fontosabb állításai közé tartozik, hogy a politika mocskos, a nők kiszolgáltatottak, és ha fekete fiatal vezeti a papa piros Mercedesét, sokkal hamarabb lelövi a rendőr, mintha fehér lenne.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.