Fóbiák a fagyos északon – repülésiszonyról szól a legújabb izlandi fekete komédia

Mikrofilm

Mi történik egy csapat repülésről rettegő emberrel, amikor félelmükön felülkerekedve mégis felszállnak egy járatra? Persze, hogy kényszerleszállást kell végrehajtaniuk.

A svéd Ruben Östlund tavalyi, Cannes-ban győztes és 3 Oscarra jelölt filmjében, A szomorúság háromszögében mocskosul gazdag és elkényeztetett karaktereit egy luxushajóra pakolta, majd egy elhagyatott szigetre száműzte. Az izlandi Repülés kezdőknek egészen hasonló eszközökkel él, hogy előcsalogassa a figurák valódi személyiségét: főhőseink betegesen félnek a repüléstől, ezért beiratkoznak egy ezt megoldani igyekvő kurzusra a Rettenthetetlen Repülők nevű céghez. A képzés utolsó lépéseként egy valódi repülőúton kell részt venniük – ami azonban balul sül el. Kénytelenek Izlandon leszállni, és a rossz időjárás – na meg a gép technikai problémái – miatt ott ragadnak a fagyos szigetországban. Kínjaikat az sem enyhíti, hogy egy helyi luxusszállodában szállásolják el őket – masszázs ide, pezsgőfürdő oda, elszabadulnak az indulatok.

Az izlandi rendező, Hafsteinn Gunnar Sigurðsson itthon sem számít ismeretlennek. Első játékfilmjéből, az útfestő munkásokról szóló Either Way-ből a mára napjaink egyik legkeresettebb horrorrendezőjévé avanzsáló David Gordon Green (Halloween; Az ördögűző: A hívő) készített hollywoodi remake-et Paul Rudd és Emile Hirsch főszereplésével; 2017-es A fa alatt című filmjét pedig a hazai mozik is bemutatták. A Repülés kezdőknek az utóbbi hangulatát viszi tovább: hétköznapi embereket sodor össze a sors hétköznapi helyzetekben – A fa alattban egy rossz helyen álló növény borít mindent, míg ezúttal egy rosszul sikerült repülőút kavarja fel a viszonyokat.

„Soha ne becsüld alá a szorongás erejét!” – nyilatkozta a rendező, a mondat pedig gyakorlatilag egész munkásságát jellemzi. Azt vizsgálja, mi az a pont, amikor hétköznapi hőseinél betelik a pohár, az addig csak a felszín alatt rotyogó feszültségek mikor érik el a forrpontot. Főhősei rendszerint csak ezután öltik fel valódi arcukat, amit addig a társadalmi elvárások miatt kénytelenek voltak eltakarni – a kitörés után, saját gátlásaikkal szembenézve pedig jobb, önazonosabb emberként folytathatják életüket.

Amint Sigurðsson elmondta, egy közeli ismerősétől hallott a repülésfóbiát gyógyító kurzusokról, amelyet remek metaforának tartott ahhoz, hogy egy egzisztenciálos komédia keretében olyan összetettebb témákról gondolkodjon, mint az élet és a halál.

„A film a félelemről szól, a repülésiszony csak ennek egy leképződése.

A sztori lényege, hogy megtanuljuk elengedni a dolgokat és elfogadni, hogy nem tudunk mindent kontrollálni. Stresszes időkben élünk, sok mindentől félhetünk és számtalan dolog okozhat szorongást. Amikor pedig ez megtörténik, meg kell próbálni benne maradni a pillanatban – minden mást pedig elengedni és élvezni az egészet” – fogalmazott.

Eredetileg Németországban rekedt izlandiakról írta a forgatókönyvet, hamar rájött azonban, hogy a nemzetközi koprodukció jobban illik az ötletéhez – izlandi filmként ugyanis csak szoros költségvetéssel dolgozhatott volna. A mozinak pedig épp a szereplőgárdája vált a legnagyobb erősségévé: a legismertebb név egyértelműen az 5 BAFTÁ-ra jelölt Timothy Spall (Titkok és hazugságok; Harry Potter-filmek; Mr. Turner), aki egy veterán katonából lett írót alakít; Lydia Leonard (Múlt karácsony; A korona) figurája az újdonsült barátjának és az ő lányának kénytelen hazudni életéről, amiért nem mer repülőgépre szállni; de akad egy influenszer (Ella Rumpf) és gátlásos barátja (Sverrir Gudnason), valamint a csoportot elvileg vezető, de valójában bármiféle vezetésre alkalmatlan szupervízor (Simon Manyonda).

A poénok nagy része nem annyira a repülésfóbiáról, mint inkább arról szól, hogyan küzdenek meg a karakterek saját démonaikkal – miközben Spall veteránjából előbújnak a harctéri emlékek; Gudnasson (akit eddig épp tökös, erős férfiként ismerhettünk meg a Borg/McEnroe-ban, vagy az Ami nem öl megben) pedig rájön, hogy elege van abból, hogy kedvese fenekét kell fényképeznie az Instagramra. A humor a fent már emlegetett Östlundot idézi, ám a görbe tükröt tartó Sigurðsson a svéd rendezővel ellentétben hibáival együtt is szimpatizál karaktereivel: miután végigrángatta őket egy turbulenciával fokozott repülőúton és a fagyos Izlandon, megadja számukra a feloldozást is.

A Repülés kezőknek október 26-án debütált a magyar mozikban. Forgalmazza a Cirko Film.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.