Cannes, a sztárok és szatírák fesztiválja

Mikrofilm

Ismét erős társadalomkritika vitte az Aranypálmát Cannes-ban, de Tom Cruise-nál, a mozi megmentőjénél senki nem szólt nagyobbat.

Véget ért a 2022-es Cannes-i Filmfesztivál, mely egy svéd vígjáték, A szomorúság háromszöge diadalát hozta – a díjazottakról ebben a cikkünkben olvashat. Míg a 2020-as fesztivál a koronavírus miatt elmaradt, a tavalyi esemény pedig még mindig a pandémiából való kilábalás jegyében telt, az idei seregszemle egyfajta filmes örömünnep szeretett volna lenni, amely Cannes hagyományaihoz híven egyszerre élteti az előremutató filmes teljesítményeket, művészfilmeket és egyedi látásmódú rendezőket, miközben azért is lobbizik, hogy a COVID-19 lecsengésével minél több néző térjen vissza a mozikban.

Ennek is köszönhető, hogy az idei seregszemle egyik leghangosabb sikerét egy több mint 30 éves amerikai blockbuster folytatása aratta. A Top Gun: Mavericket ötperces ováció fogadta – erről, na meg a fesztiválon szintén bevett gyakorlatnak számító fújolásról ebben a cikkünkben emlékeztünk meg –, a pilótás akcióért pedig a kritikusok is odáig voltak. Azóta már itthon és a világ számos pontján hasonló sikerrel mutatták be a mozit: világszinten máris több mint 270 milliós bevételnél jár, amely a koronavírus óta a legjobb, amit egy nem képregényfilm elért; sőt, Cruise egyetlen filmje sem kezdett ilyen jól. A színészt a cannes-i premieren egy tiszteletbeli meglepetés-Aranypálmával is megajándékozták. Nem hiába tekintenek rá úgy, mint a mozi megmentőjére: azon kevesek közé tartozik, aki továbbra sem enged a streamingszolgáltatók csábításának, a pandémia idején pedig inkább hagyta, hogy filmje két évig dobozban pihenjen, de nem engedte, hogy online mutassák be. A Top Gun valószínűleg ugyanilyen jól teljesített volna Cannes nélkül is, de az, hogy az idei év egyik legjobban várt közönségfilmje az egyik legnagyobb presztízsű filmfesztiválon mutatkozott be, jelzi, a szervezők valóban arra törekedtek, hogy az idei seregszemle a mozi ünnepe legyen.

Hasonlóan nagy sikert aratott Baz Luhrmann Elvis című mozija, melyet 12 perces ováció kísért. Az életrajzi film a rendezőhöz híven egyszerre szeretne a kritikusoknak és a közönségnek is megfelelni, a jelek szerint viszont ezúttal inkább csak utóbbi jött össze. A Nagy Gatsbytől szintén nem ájultak el az újságírók annak idején, de nézők új generációinak mutatta be F. Scott Fitzgeraldot – most egészen hasonló volt a terve a Királlyal. Mint elmondta, tudja, hogy a mai fiatalokat Elvis egyszerűen már nem érdekli, de épp ezen szeretne változtatni. A filmet június 23-án mutatják be itthon, ekkor magunk is meggyőződhetünk róla, sikerrel járt-e.

Az Arany Pálma-győztes filmek általában két utat járnak be: vagy világhódító útra indulnak, és végül egészen Oscar-jelölésig vagy -díjig is eljutnak, mint az Élősködők, a Bolti tolvajok, A négyzet, a Szerelem, vagy akár Az élet fája; vagy pedig Cannes után egyszerűen mindenki elfelejti őket, mint a Dheepan – Egy menekült történetét, a Téli álmot vagy a Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbai életeire című filmet. A most fődíjat nyerő A szomorúság háromszögének minden esélye megvan, hogy az előbbi kategóriába besorolva végre a hőn áhított Oscar-díjat is meghozza alkotójának.

Bille August és Michael Haneke után Ruben Östlund a harmadik, aki két egymást követő filmjével el tudta nyerni a Cannes-i fődíjat: legutóbb 2017-es A négyzet című szatírájával nyert,

mely főképp a művészvilág sznobizmusából űzött gúnyt; végül a legjobb külföldi film kategóriájában Oscarra is jelölték. A svéd rendező első filmje, a 2008-as Akaratlanul még az Un Certain Regard szekcióban versenyzett. A szélesebb közönség először a 2011-es Play – Gyerekjáték? című filmje miatt figyelt fel rá: ebben azt mutatja be, egy színesbőrű, tizenéves fiatalokból álló banda hogyan rabolja ki és félemlíti meg a jómódú svéd gyerekeket – mindebbe nem nehéz belelátni a svéd jóléti társadalom és az ország bevándorláspolitikájának kritikáját. 2014-es Lavina című filmje, amely egy békés családi vakációt megzavaró hógörgetegről szól, már elnyerte az Un Certain Regard szekcióban a zsűri díját, ráadásul 2020-ban Lejtmenet címmel amerikai rameke is készült belőle Julia Louis-Dreyfus és Will Ferrell főszereplésével.

A szomorúság háromszöge egy luxushajó utazóközönségét mutatja be, akik egy balesetet követően egy szigeten ragadnak. A főbb szerepekben Woody Harrelson, Harris Dickinson és Charlbi Dean látható. A film a rendező előző alkotásaihoz hasonlóan humorral és egy jó adag maró gúnnyal ábrázolja a gazdagok képmutató világát: a modellek, milliárdosok és partnereik hajótöröttként nem sok hasznát veszik pénzüknek, az elhagyatott szigeten pedig hamar a szépség válik a legértékesebb valutává. A mozi nemcsak Östlund filmográfiájába, de az elmúlt évek társadalomkritikus filmjeinek sorába is jól illeszkedik: A négyzet mellett hasonló tematikával győzött az Élősködők és a Bolti tolvajok is, de a 2016-os Én, Daniel Blake is az elesettek melletti kiállásnak tekinthető, míg a tavalyi nyertes Titán épp azt a szépségeszményt kérdőjelezte meg, amit Östlund filmje is górcső alá vesz.

A zsűri –melynek elnöke a tavalyi nyertes Titán főszereplője, Vincent Lindon volt – idén a szokásosnál is több díjat kiosztott: két döntetlen mellett egy 75. jubileumi trófea is gazdára talált, így a hivatalos versenyben résztvevő filmek közel fele hazavihetett valamilyen elismerést. A második helyezett, azaz az Aranypálma utáni legjelentősebb díj, a Nagydíj győztese a belga Lukas Dhont Close és a francia Claire Denis Stars at Noon című filmje lett. Előbbi egy coming-of-age dráma, amely két 13 éves fiú barátságának szétszakadását mutatja be. Utóbbiban Tarantino legújabb múzsája, Margaret Qualley egy amerikai újságírót alakít, aki a szandinista forradalom sűrűjében szerelembe esik Nicaraguában.

Cannes-ban is folytatódott a koreai mozi szárnyalása, amely ugyanitt az Élősködők 2019-es győzelmével kezdődött: ezúttal Park Chan-wook (Oldboy, A szobalány) vihette haza a legjobb rendező díját a Decision to Leave című hitchcocki thrillerjéért: ebben egy detektív nyomoz egy ember halála után a hegyekben, amikor az elhunyt férfi titokzatos feleségébe és egyéb furcsaságokba is belebotlik.

A zsűri díját ugyancsak megosztották: a Charlotte Vandermeersch és Felix van Groeningen belga rendezőpáros Nyolc hegy című filmje két olasz fiú évtizedeken átnyúló barátságának története, míg az EO-ban a lengyel Jerzy Skolimowski egy szamár szemén keresztül mutatja be vízióját a modern Európáról, Robert Bresson Vétlen Balthazárja után szabadon.

A legjobb forgatókönyv díját a svéd születésű Tarik Saleh nyerte el a Fiú a mennyből című alkotásért. A film azt mutatja be, a Nagy Imám halála után hogyan próbál az egyiptomi kormány minél nagyobb befolyást szerezni. A rendezőt kitiltották Egyiptomból, így kénytelen volt Törökországban leforgatni moziját. A legjobb színésznő a Párizsban élő iráni Zar Amir Ebrahimi lett, aki a Holy Spider című filmben egy sorozatgyilkos után nyomoz a szent városban. A legjobb férfi alakítást a zsűri szerint az Élősködők sztárja, a koreai Song Kang-ho nyújtotta: a Broker című japán filmben egy olyan férfit alakít, aki magukra hagyott csecsemőket ad tovább a feketepiacon.

A fesztivál ötévente arra ösztönzi a zsűrit, hogy egy speciális díjat is kiosszanak. A 75. fesztivál jubileumi díját ezúttal a kétszeres Aranypálma-díjas Dardenne fivérek Tori és Lokita című filmje kapta. A rendezőpárost napjaink társadalmi kérdéseit szenvtelen, dokumentarista módon feldolgozó mozijairól ismerjük. Legfrissebb filmjük is ilyen, amely két ghánai menekült életét mutatja be Belgiumban.

A Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját az iráni Leila’s Brothers nyerte. A film azt mutatja be, a főszereplő Leila hogyan próbálja négy bátyja ellenében megmenteni családját a tragédiától. 

(Címlapképünkön: Ruben Östlund svéd rendező, miután átvette a fesztivál fődíját, az Arany Pálmát A szomorúság háromszöge című vígjátékért a 75. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál záróünnepségén 2022. május 28-án. Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk