Kísérleti Velencei Filmfesztivál jöhet szeptemberben
K_EPA20190907200_top_story_lead.jpg
Joaquin Phoenix amerikai színész autogramot ad a 76. Velencei Filmfesztivál díjkiosztó ünnepségén 2019. szeptember 7-én.

Kísérleti Velencei Filmfesztivál jöhet szeptemberben

  • Narancs.hu/MTI
  • 2020. április 22.

Mikrofilm

Az is lehet, hogy együttműködnek majd a cannes-i seregszemlével.

Megtartják szeptemberben a velencei filmfesztivált, de ez szükségszerűen egy "kísérleti" rendezvény lesz, maszkokkal, távolságtartással és jóval kevesebb amerikai sztárvendéggel - mondta el Alberto Barbera fesztiváligazgató kedden.

Barbera arra is kitért, hogy lehetségesnek tartja a koronavírus-járvány miatt elmaradt cannes-i filmfesztivállal való együttműködést. Hozzátette: bár egyelőre konkrétumokról nem tárgyalnak, úgy látja, az együttműködés a példátlanul nehéz helyzetbe került filmes közösségen belüli szolidaritás kimutatásának formája lehet, és túllép a Velence és Cannes közötti bármiféle versengésen - idézte a Variety.com.

A szervezők kitartanak a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál eredeti dátuma mellett, így az szeptember 2-án kezdődik a Lidón és szeptember 12-én ér véget. A fesztivál ugyanakkor a megszokottnál jóval hangsúlyosabb digitális programmal jelentkezik. A biztonsági előírások között szerepel majd a sebészi maszk viselése és a kötelező távolságtartás. Barbera elmondta, hogy kisebb közönséggel, kevesebb amerikai sztárvendéggel rendezik meg a mustrát, és valószínűleg az akkreditációk száma is kevesebb lesz. Mivel - főleg a tengerentúlról - az alkotók és színészek nem tudják elkísérni a filmjeiket, online sajtókonferenciákat terveznek.

Barbera a rendkívüli helyzet előnyeit ecsetelve megemlítette, hogy a fesztiválra ellátogató közönség és újságírók számára megrendezik a vörösszőnyeges bevonulásokat, az újságíróknak lehetősége lesz személyes interjúk elkészítésére, és a fesztivál hangulata sem elhanyagolható tényező.
Az igazgató arról is beszélt, hogy idén nagyobb hangsúlyt kapnak az olasz filmek, hiszen ezek alkotói és sztárjai könnyebben tudnak részt venni a fesztiválon, de arra készülnek, hogy sok európai filmes és színész is jelen lesz. A velencei filmfesztivál szervezői januárban jelentették be, hogy a nemzetközi zsűri elnöke idén Cate Blanchett Oscar-díjas ausztrál színésznő lesz.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.